A kard helyett pénzesláda
Papp Sándor Zsigmond regénye, A három testőr újrafordítása különösebb izgalmat és kihívást rejtett magában, hiszen a muskétások világa, ami kamaszként engem elbűvölt, tele volt romantikával: a kardokkal való mesteri viaskodások és a szenvedélyes szerelmi történetek izgalmas kettőssége jellemezte. Különösen a d’Artagnan által megtestesített szabadság és kaland utáni vágy nyűgözött le, aki a regény főhőse és egy valóságos történelmi személy volt, Charles de Batz de Castelmore néven. Kamasz fejjel sokan vágytunk arra, hogy a szerelmünkért küzdhessünk, éppen úgy, ahogyan azt a történet hősei teszik; míg mások, akik talán reálisabban gondolkodtak, inkább a vívás tudományára koncentráltak. Szatmárnémetiben, ahol a vívás rangos hagyományokkal bír, nem is lett volna nehéz elindulni ezen az úton, különösen, mivel az utolsó magyar olimpiai bajnok, Andrásfi Tibor, is ott tanult.
A regény újraolvasása azonban más perspektívából világít rá a történetre, különösen ötven felett, amikor a romantika tüzének intenzitása alábbhagy. A sokkal megfontoltabb olvasói élmény során egy új dimenzió nyílik meg, amely elválasztja a fiatalkori idealizmust a felnőttkor reális értékeivel. Dumas világa sokkal összetettebb: a főszereplők, mint Athos és Porthos, nem csupán karikatúrák, hanem valódi, hús-vér emberek a maguk gyengeségeivel és erősségeivel. Athos például a nők iránti kiábrándultság miatt megerősödött filozófiájával egy igazi küzdő, míg Porthos egyfajta pragmatizmusra törekszik a jövő biztosítása érdekében. Mindkettejük számára még a pénzesláda, amelybe a szeretőjük férje összegyűjtött pénzei rejlenek, is túlmutat az egyszerű anyagi értékeken: a történet az értékek és a morális döntések összefonódásáról szól.
Dumas regénye, amely a La Siécle magazin oldalain folytatásos formában jelent meg, a cselekménye mellett a történelem és a fikció különböző rétegeit is szépen ötvözi. Az író, aki már 1844-ben ismert drámaíróként robbant be a köztudatba, a könnyed kalandregény műfajában nemcsak szórakoztatja az olvasót, hanem olyan erkölcsi dilemmákat is felvet, amelyek máig relevánsak. A különböző karakterek, mint Buckingham, akit a történelem negatív hőseként ismerünk, és Richelieu, a modern francia állam megteremtője, akit azonban a diabolikus gonosz szerepében ábrázol, új dimenziót ad a cselekménynek.
A filmadaptációk gyakran a szöveg felénél megállnak, kihagyva a regény fontos részeit, így sok néző marad le d’Artagnan és Milady, a legnagyobb gonosz karakter valódi mélységeiről és kapcsolataikról. Az akció után válik igazán érdekessé d’Artagnan szerelmi vonzódása, és ekkor derül ki Milady gonosz természetének igazi mivolta is, amely a történet egyik legfeszültebb és legérdekesebb pillanata. A karakterek realizálódása, Athos, d’Artagnan és Porthos közötti dinamika izgalmasan tükröződik a narratívában, ahogy d’Artagnan kalandjaiból fejlődik egy olyan személlyé, aki egyszerre tapasztalt és bölcs. Az író, akit most már nem csupán a vívással kombinált romantika, hanem a valósággal való szembenézés is jellemzi, az olvasóban komoly belső utazást indít el.
A regény újraolvasása során nem csupán az ifjúságomnak adtam új értelmet, hanem a saját felnőtté válásomnak is. Az érett középkorú olvasóként jobban megértettem Athos kiábrándultságát, és ugyanakkor felelevenítettem a d’Artagnanban rejlő kalandvágyat. A mű kiválósága éppen abban rejlik, hogy az egyszerű kalandok mögött komoly erkölcsi kérdések húzódnak, amelyek a mai napig relevánsak lehetnek az olvasók számára. Így a regény időtálló, emlékeztetve arra, hogy a kalandok során nem csupán a kardok csillogása számít, hanem az is, hogy hogyan élünk át minden pillanatot, bár hogyan is alakultak a viszonyaink.
