BETONBA ÖNTVE: Kérdések Magyarország Energiabiztonságáról
Képzeljük el, hogy a saját otthonunk meleget egy olyan vállalkozóra bíznánk, aki tíz évet várakozik, rögzített árakat ígér, ám közben semmit sem tesz az ügy érdekében; ráadásul a szerződés módosítása révén tetszőleges árakat emelhet? Orbán Viktor éppen ezt próbálja elhitetni velünk, amikor arra bízza Magyarország jövőbeli energiaellátását a Roszatomra, amely az elmúlt tizenkét évben pontosan úgy viselkedett, mint egy kontár. A Paks 2 megépítéséről szóló megállapodást 2014 januárjában írta alá az orosz elnökkel, és a dokumentum szerint az első új blokknak 2023-ra, a másodiknak pedig 2024-re kellett volna elkészülnie. Jelen pillanatban, 2026 februárjában, azonban mindössze az első betonöntésnél tartunk, így az építkezés gyakorlatilag a nulladról indul, pedig azt 2023-ra már be kellett volna fejezni.
Senki ne hivatkozzon az Európai Unióra, hiszen amikor Orbán bejelentette a megállapodást, hangsúlyozta, hogy az EU minden részletet ismer és jóváhagyott. Később kiderült, hogy sem az oroszok tender nélküli megbízására, sem az uniós állami támogatás megfelelő engedélyére nem volt jóváhagyás. Jó néhány éve, 2017-re tényleg megszülettek a szükséges engedélyek, ám a mostani helyzetben, 2026-ban, senki sem tudja megmondani, mi történt az eltelt kilenc év alatt, hacsak nem azt nézzük, hogy a kormány 780 milliárd forintot küldött Moszkvába, miközben tavaly elveszítette a pert Ausztriával szemben a gyanús uniós engedélyek érvényességéről. Bármilyen felelősséget háríthatunk, az EU-t nem az eljárás hibájáért terheli a legkisebb felelősség sem.
Az árakról szóló megállapodás ebből a szempontból még megdöbbentőbb. Eredetileg a szerződés 12,5 milliárd euróról szólt, és a Roszatom vállalta a határidő-túllépés és az infláció kockázatait is. Aszódi Attila, a bővítési kormánybiztos, a legutóbbi Della podcastban elárulta, hogy annak idején remek szerződést kötöttek az orosz féllel, alkalmazva a svájci mérnökkamara sémáját: fix ár, fix határidő, utólag nem lehet vita. Ám 2022-ben az Orbán-kormány olyan módosítást szavaztatott meg a parlamenttel, amely egyedülálló módon átvállalja a kockázatokat az orosz állam vállalata helyett, amely a Putyin-kormányzat része, és ami a háborúban éppen nem játszott erényes szerepet. Amikor erről Aszódi Attilát kérdezték, a válasz egy fájdalmas félmosoly volt, mintha a grimasz beszédesebb lett volna ezer szónál.
Mi marad a szuverenitás, az energiabiztonság és a kiszámíthatóság ígéreteiből? Jelenleg van egy kibetonozott munkagödrünk 780 milliárd forintért, ami két modern gázerőmű árának felel meg, míg más országok, mint Bulgária és Finnország, már rég kiszálltak a Roszatom projektből, miután észrevették, hogy csalatkoztak. A magyar kormány viszont úgy tűnik, hogy egy más fajta cél után fut, amely a következő, remélhetőleg nem fideszes kabinet számára készít helyzetet. Miközben az európai engedélyezés kérdésében visszakerültünk a 2014-es állapothoz, a kormány nemcsak a betonöntést sürgeti, hanem információk szerint a gépészeti fődarabok rendelését is megkezdték, indokolatlanul gyors ütemben és a projekt előrehaladottságát figyelembe véve furcsán megalapozatlanul.
Az Orbán-korszak emlékműve, amellyel az elmúlt időszakot jelképezni próbálják, legalábbis a legoptimistább becslés szerint is százszor annyiba fog kerülni, mint Donald Trump ötméteres aranyszobra, és nem lesz más, mint egy betonszarkofág, amely a tiszta és mindig elérhető energiáról szőtt álmokat rejti.
