Mentőövre várnak a zenei klubok
Nem az a fő kérdés, hogy egy-egy szórakozóhely jobb vagy rosszabb-e a másiknál – az aránytalanságok megszüntetése sokkal nagyobb előrelépést hozna a hazai szórakoztatóipar helyzetében, és az sem ártana, ha a kulturális események jegyeire nem 27 százalékos adót szedne a magyar állam.
Ha a szórakoztatóipar működési modellje válságban van, elszálltak a rezsiárak és az előadói díjak, a fogyasztói szokások pedig átalakultak, jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet Magyarországon önálló kulturális intézményt létrehozni és működtetni? Olyat, amely külső beleszólás nélkül, piaci alapon áll meg a lábán, miközben programkínálata is vonzó és trendi, és tehetséggondozás címén teret ad azoknak is, akikről még senki nem hallott.
Három ilyen intézmény biztosan létezik: a Bognár Attila által alapított A38, a Gőz László vezetésével működő Budapest Music Center és a Fonó Budai Zeneház, többek között Horváth László ügyvezetővel az élen. Mindhárman a budapesti Inga Kultúrkávézó „Kulturális intézmények rendszereken át” című programsorozatának első, klubokról szóló alkalmán beszéltek tapasztalataikról.
A klubélet a koronavírus-járvány óta számos problémával küzd, de a mostani „történelmi pillanat” Pajor Tamás moderátor szavaival élve az „Orbán-rendszer giccsparádéjának összesűrűsödése”, amelyre az előző rendszer „ideológiai konstrukciója” ráöntötte a maga nacionalizmusát, „népi kultúrának” nevezve azt.
Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó Budai Zeneház még bőven e giccsparádé előtt, harminc éve vállalta magára az életképes kultúra fenntartásában vállalt feladatát. Mindhárman kiadóként kezdték, majd rájöttek, hogy kell egy hely, ahol a rajongók és az előadók találkozhatnak. Ez azóta közel sem csak a programszervezést jelenti: ide tartozik a pályakezdők tudatos terelgetése, a broadcast- és streamingtevékenység, vagyis a digitális közvetítés, amellyel együtt archívumot is építenek – hogy legyen mihez visszanyúlnia az utókornak. Pajor Tamás szerint az ehhez hasonló helyek kulturális szempontból egyenesen közfeladatot látnak el.
Bár ezt látszólag elismeri a mindenkori kulturális kormányzat, közel sem egyértelmű, hogy biztosan jár-e vele állami támogatás. Az elmúlt harminc év tapasztalata szerint a klubélet szereplői számára kockázatos a mindenkori kormányzattal birokra kelni.
Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó Budai Zeneház régóta Magyarország ikonikus helyei közé tartozik, mégis kivétel nélkül anyagi nehézségekkel küzdenek. Gőz László példaként említette a Budapest Music Center helyzetét: volt, hogy egymillió forintot kaptak egy egész évre, volt, hogy 400 millió forintot, de ahhoz 700-800 milliót kellett hozzátenniük saját üzleti érzéküknek köszönhetően. Ezzel szemben a négy éve épült Magyar Zene Háza becslések szerint üzemeltetéssel és építéssel együtt már 50 milliárd forintnál járhat.
Horváth László kiemelte a vidéki művelődés egyik hosszú ideje fennálló gátját, a fővárosra koncentráló kulturális vízfejűséget. „Nincsenek képben, hogy mi a trend a fővárosban, a számukra elérhető produkciókból válogatnak. Nem az a baj, hogy vannak falunapok, hanem az, hogy választókerületi megosztásban találták ki és építették fel, ennek a hozományát pedig nagyon sokan fogják elszenvedni.” Gőz hangsúlyozta, a probléma forrása nem az, hogy egyik hely jobb vagy rosszabb a másiknál: az aránytalanságokat kellene a mindenkori kulturális kormányzatnak megszüntetnie.
A Tisza már 2026 februárjában, „A működő és emberséges Magyarország alapjai” című programjában is foglalkozott a kérdéssel. Célul tűzték ki a művelődési házak felújítását és korszerűsítését, valamint regionális szakszolgálatok kiépítését a kulturális programok szervezésének megkönnyítésére. Írtak a könnyűzene helyzetéről is, külön célként a feltörekvő előadók támogatásáról. A szórakozóhelyekkel kapcsolatos konkrétumokra nem tértek ki, de az aránytalanságok eltörlésében egy átláthatóbb kulturális finanszírozási rendszer kiépítése legalább első lépésként segíthetne.
A kulturális események jegyeire vonatkozó 27 százalékos áfáról a programban nem esett szó, az est folyamán annál több. Határozott egyetértés volt abban, hogy elkerülhetetlen ennek mihamarabbi, jelentős csökkentése – már ha valóban fontos a magyar szórakoztatóipar megmentése. Bognár Attila kiemelte, jó pár évtizede van a szakmában, de nem hallott még Európában olyat, hogy valahol két számjegyű legyen a kulturális jegy áfája. A 27 százalékos áfát 2012 környékén vezették be, az Európai Unióban erre sehol máshol nem akadt példa. Az Orbán-kormány akkor a költségvetési egyensúly javításával magyarázta a lépést.
A jelenlévők szerint a 27 százalékos áfa csökkentésére azért sem került sor eddig, mert a mindenkori kormányzat egyszerűen nem hallgatta meg azokat, akik napi szinten ebben az ágazatban dolgoznak.
