Az Ész Bajjával Jár
Nem véletlen, hogy Alekszandr Szergejevics Gribojedov klasszikus orosz szatíráját idézzük, hiszen éppen negyedszázada, 2001-ben Orbán Viktor előterjesztette a kétéves költségvetését, amely Antal László szavaival élve „évelő” költségvetésnek számít. Ekkor kezdődött meg az a felelőtlen gazdaságpolitika, amely a racionalitás, a kiszámíthatóság és a felelősség helyére lépett, és ez a tendencia azóta is megfigyelhető. Az utóbbi évtizedekben a hatalom megtartására és a saját zsebek tömésére összpontosítottak, teljes figyelmen kívül hagyva az árakat, következményeket és a felelősséget.
Ahogy a magyar valóság mutatja, mindig is marginalizálták azokat, akik a józan eszüket és a felelősségérzetüket követték. A társadalom többsége mindig is csodabogárnak tekintette azokat, akik nem a közjavakat használták fel saját hasznuk növelésére. Ez a jelenség jól tükröződik a múltban, amikor a Kupa- és Bokros-programokat sokan ellenzik, pedig ezek az intézkedések segítettek Magyarországot egy ideig a hanyatlásból való kilábalásban. A hatalom azonban soha nem tartotta meg a kontrollt, ha az összefonódott a felelősséggel, ezért az ész mindig is „bajjal járt”.
Az Édes Más Pénze: A Közteherviselés Kérdése
Az adóforrások kérdése Magyarországon régóta vita tárgya. A 19. századi egyenes adók idején a kérdés az volt, hogy a nemesek és arisztokraták is hozzájáruljanak-e a közkiadásokhoz, hiszen addig adómentességet élveztek. Egészen a nemesi adómentesség eltörléséig a közteherviselés az arányosság és a méltányosság elvére épült. Ha a polgárok nem azonos módon viselik az adókat, akkor egymás költségeiből „lopkodják” a javakat, hiszen a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés nem egyenlő mértékben biztosított.
A rendszerváltást megelőző időszakban, 1987-ben még nem volt éles a kérdés, hogy a szellemi foglalkozásúaknak milyen módon kell hozzájárulniuk a költségvetéshez. Azóta azonban a különböző időszakokban a privilegizálás elleni küzdelem folyt. A figyelem akkor is az egyenes adókra irányult, míg a közvetett adók, például az áfa, egyre inkább elhanyagolták a közkiadások finanszírozását. A vállalati adók mértéke addig nem okozott gondot, amíg a kereskedelem liberalizálása és a tőkeáramlás megnyitotta a határokat.
Az „öngondoskodás” irányába mutató trend kezdte eltüntetni a céges adóbázisokat, mivel a családi vállalkozások igyekezték elkerülni az adófizetést. Ekkor merült fel egy olyan adórendszer ötlete, amely az egységes adókulcsokat alkalmazta, hogy megakadályozza az adóelkerülést. Ezt a gondolatot Kornai János vázolta fel, amely megalapozta a 2001-es, Dzurinda-kormány által bevezetett egykulcsos adórendszert Szlovákiában.
A rendszer lényege, hogy az egyes adóknak azonos kulcsa legyen, amely kegyelem alatt nem szelektál, ezáltal megszünteti a kivételezést. Az adózás egyszerűsödése és a magasabb jövedelműek által megkönnyített adóbeszedés a mára elharapódzott határozatlan helyzetet eredményezett.
Az Adózás Hatása és Jogi Felelősség
A magyar kormány nem tudta sikeresen bevezetni az egyöntetű adókat, helyette csupán a személyi jövedelemadó egykulcsosságával próbálkozott, de ezt is a politikai populizmus ismerte már. Az adórendszer és a szociális rendszer összekapcsolásával az adólevonásokat prefersálta a gyermekek figyelembevételével, ami pedig felvetette a kérdést, hogy fenntartható-e egy ilyen politikai döntés, amely a gazdagabb adófizetők preferálásával jár.
Az egyre gazdagabb családok látványosan élvezik az adókedvezményeket, a többgyermekes családok pedig gyakorlatilag mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól. A jogegyenlőtlenség ebben a rendszerben még inkább kiéleződik, hiszen a jövedelmük alapján, a gazdagabbak igénybe vehetik a szolgáltatások kedvezményezett módjait, miközben a szegényebb rétegek lemaradnak a támogatásoktól.
Összefoglalás: A Józan Ész és a Politikai Felelősség
A kiváltságos helyzetek kialakulása csökkenti az adózás semlegességét, s ez már túl messzire vezetett. A társadalom szintjén a bérfizetési politikák és a közszolgáltatások ára nem függhet a felhasználók jövedelmétől, hiszen a közjavakat minden polgár számára egyenlően kellene biztosítani. Az adózás engedékennyé válása, amely az adómentesség hosszú távú elérhetőségét ígéri, csupán a hatalom feletti irányításért folytatott álságos küzdelmet tükrözi.
Ha a magyar háziasszonyok, akik sokáig a közvetlen családi gazdálkodás irányított tagjaiként cselekedtek, elveszítik a józan eszüket, az nem csupán a gazdasági és társadalmi összeomláshoz vezet, hanem a közszolgáltatások ellehetetlenüléséhez is. Az állam háztartásának felelős kezelése helyett ma már mindenki elnézi a leeső összegeket, mindezt pedig a felelősség elöljárói gyanúval közelítik meg.
Várjuk azokat a következményeket, amelyek a jövőben mint jól látható tünetei a mai adópolitikai rendszernek megjelennek, s amelyet mindannyian nap mint nap érzünk. Nélkülük nem tudjuk megérteni, hogy a józan ész elveszítése milyen áldozatokkal járhat a jövő számára.
Forrás: nepszava.hu/3300720_az-esz-bajjal-jar
