Szabadság vagy kárhozat: Dániel története
Amikor Lipótmezőt egyik napról a másikra bezárták, és az ajtók Dániel előtt is feltárultak, a szabad levegő illúziója csak pillanatnyi volt számukra. A tavasz ígérete helyett benzingőz és szállongó por ostromolta az orrát. Szinte groteszk színházként hömpölygött körülötte az új, zavaros világ.
A kórházi pizsama, amelyen a mosások százai hagytak fakó nyomot, egyértelmű pecsétként hirdette Dániel múltját. Az utcára kerülve az első mozdulata az volt, hogy cigarettát koldult valakitől, ám megjelenése jó eséllyel azonnali írisz-tágulást váltott ki a járókelőkből: bizalmat itt nem osztogattak ingyen.
Visszamaradt idő: Lipót emlékei
Dániel számára a zárt falak között csak két dolog számított: az étkezések lendületes ritmusa és az időnként megjelenő feledés, amit az elektrosokk-kezelések hoztak. A vadas mártásos marhahús egyedülálló, zsemlegombóccal tálalt öröm volt, amely ünneppé emelte a napokat. Az ápolók és a betegek között zajló pingpongasztal melletti világmegváltó beszélgetések pedig, bár abszurdnak tűnhettek, valami sajátos lenyomatai voltak a sávosan tagolt idő múlásának.
Egy olyan gyerekkor, amelyet Dániel inkább a homályba kívánt volna száműzni, gyakran visszatért hozzá emlékek formájában. Nyomorúságos nevelőszülői körforgások, az anyai arc hiánya, és a testén megjelenő fájdalmas hegek: mindez egy olyan múlt árnyéka, amelyet a kezelések pillanatnyi amnéziába zártak, de véglegesen soha nem töröltek ki.
Az utcára vezető bizonytalanság
A park füvére lépve Dániel immár saját törékeny valóságának részesévé vált. A mamusz, amely egykor gondoskodást jelentett, figyelmeztetéssé halványult: ne lépjen túl kijelölt határokon, mert a parkban elszórt tűk azonnali veszélyt hordoznak. De Dániel átgázolt. Lemorzsolódó emberi méltóságának utolsó morzsái közé tartozott a szándék, hogy megpihenjen egy padon.
A reklámszatyor mélyén lapuló pénztárca semmiféle megváltást nem ígért. Egy maréknyi apró, semmire sem elég; sem gyógyszerre, sem ételre. A hírekben terjengő történetek az utcai erőszakról, fociultrákról csak tovább fokozzák a bizonytalanságot egy olyan világban, ahol már a holnap is felfoghatatlan luxus.
Kiszakadás és egy groteszk terv
Töprengése közben Dániel gyomra tiltakozott, megszólalt szokottnak hitt éhségével. Az az elképzelés, hogy mostantól el kell felejtenie a meleg étkezések konzekvens ritmusát, hirtelen iszonyatos súllyal nehezedett rá. Az elmegyógyintézet elzárt világa, annak minden monotóniájával együtt, most megszépült előtte, mintha éppen az lenne valódi menedék, nem pedig rabság.
A gondolat szikrája hamar fellángolt: mi lenne, ha betelefonálna, és azt hazudná, bombát helyezett el? Lehetőséget teremtve ezáltal arra, hogy újra bekerüljön az intézetbe, ahol talán még meleg ételt is kapna egy nyomorúságos éjszaka árnyékában. Felállt a padról, elnyevelte a csikket a földbe hajítva, és nyilvános telefonfülke után indult. A jelen valóságában semmi sem tűnt ennél realistábbnak.
Forrás: nepszava.hu/3278695_beck-tamas-szabadulas
