Egy progresszív ország képzete
Meglehet, hogy rezsit csökkentenek, és nemzeti identitásunkat szólamokba szőve éltetik, ám az orbáni hatalmi gépezet tolakodó jelenléte olykor kimerítőbb, mint a mindennapok küszködése. Hova lehet innen menni? A határok látszólagos szabadsága sem hozott valódi kiutat: bárhol is nézünk a világban, a hétköznapi élet nyűgei mindenhova befészkelik magukat. Igen, nyugodtabb talán máshol az élet, de a jóléti állam billegő szekere semmi lendületet nem ígér – és ahonnan szelek fújnak, azok többnyire a szélsőjobboldal marcangoló viharából érkeznek.
Politikai spektrumok forgatagában
Konzervatív, liberális, baloldali jobbközép, szélsőjobb – a paletta szinte mindenhol ugyanaz. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország, sőt egész Kelet-Európa egyformán küzd a stagnálás árnyaival. Az Egyesült Államok és Oroszország sem mutat más arcot, és még a skandináv modell is inkább halvány reménysugár, mint valódi alternatíva. Az, hogy félrevonulni akár itthon is lehet, a nyugalom iránti kétségbeesett vágy paradoxonára világít rá.
Kultúra, mint menedék?
Talán a kultúra adhat egyedül választ. De vajon ad? Zenében, irodalomban, színházban és filmben barangolni kétségtelenül szellemi élvezetet nyújthat, ám ami belőlük ma megszületik, az túl szabályozott, túl mértani: hiányzik belőle a lázadás, a kreativitás, a frissesség. Ez a világ nem a ’80-as évek második felének pezsgésére, nem a századforduló avantgárdjára vagy a felvilágosodás forradalmi lendületére emlékeztet. És pontosan ezzel van a baj: hiányzik a progresszió mindent átható illata.
Nosztalgia vagy valós progresszió?
Miért érezzük magunkat még mindig lelkesnek egy hatvan éve készült sci-fi sorozaton, mint az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai? Talán azért, mert a puritán jövőkép, a progresszivitás ott még teljes pompájában él: az egységes emberiség, az intelligens robotok, vagy a más bolygók különös társadalmi berendezkedései. Ezek a régi álmok valami gyökeresen újat sugároztak. Mára ezek az érzések jelentősen halványultak, puszta nosztalgiává redukálódtak.
A technológia lenyűgöz, de mi van a társadalommal?
Példátlan technikai forradalom korában élünk: digitalizáció, közösségi hálózatok, új energiaforrások, és még hosszan lehetne sorolni. De vajon ezek valóban a progresszivitást szolgálják? Az újítások üteme lenyűgöző, a társadalmi fejlődés azonban jócskán megkérdőjelezhető. A múlt század közepén, a jóléti állam kibontakozásával, az enyhülés korszakában, a szabadságjogok szélesedésével mindez kéz a kézben haladt. Most viszont a technológia felfutása mellett a jóléti rendszerek gyengülnek, az egyenlőtlenségek élesednek, és újra felerősödnek a politikai szélsőségek hangjai.
A kultúra perifériája és a közösség hálójában
Közben a kulturális élet perifériára szorul. Az üzleti világ és a politika egyre nagyobb teret követel a közösségi terekben, ahol az érdekek dominálnak, nem az eszmék. A radikális gondolkodás és a társadalmi diskurzus helyett az elidegenedés kerül középpontba. Egyre ritkább, hogy a kultúra teret adjon a konstruktív vitának vagy olyasfajta friss levegőt engedjen be, amelyet egykor magától értetődően kínált.
A Kereszthuzat szellőztetése
A Kereszthuzat kulturális kollektíva első estjét egy üdvözítő próbálkozásként lehetne értékelni: friss levegőt, szellőztetést kínálni egy beporosodott világ szellemi termeként. Az elidegenedés témáját a legkülönbözőbb művészeti ágakon és elemzéseken keresztül járták körbe, mintha ezzel próbálnának egy halványan pislákoló fáklyát felemelni egy kulturális sötétségben.
Forrás: nepszava.hu/3279156_kepzelt-riport-egy-progressziv-orszagrol
