Kórházban, a túlélés határvonalán
A tanév végéhez közeledve, a home office világában ringatózva ücsörgök a gép előtt, miközben a testem még mindig a műtét utóhatásaitól szenved. Nem életmentő beavatkozás volt, ám a hosszú várakozási idő és a megszámlálhatatlan vizsgálat mind unalmasan elhúzódott. Minden második alkalommal vagy a helyek hiányáról értesültem, vagy a költséges megoldásokra kényszerültem. A kórházban töltött napok után már másnap hazaengedték, hiába bántak még a fájdalmaim. De legalább megúsztam, hogy fertőzést szedjek össze, biztosan egy kisebb győzelem a magyar egészségügyben. Talán egy reality show nevének is megfelelő lenne: Survivor a kórházban, ahol a szarkazmus marad a legjobb barátunk.
Kisebb-nagyobb lakhatási örömök
Csicseregnek a madarak, mintha csak egy elit budapesti környék luxusvillájában élnék. Pedig egy mezőgazdaságból kivont területen építettem egy apró házat, ami egyszer már leégett, de az újjáépítés sikerült, és most újra otthonomként funkcionál. Ez az apró álomotthon nem a banké, hanem az enyém, és ez már önmagában is szerencse, elnézve, hogy sokak számára még a havi albérlet vagy a hitel is komoly megterhelést jelent.
Iskolai harcok: A gyermekem szenvedése
A délutáni csendet megszakítja a telefonom, amit a síró kisfiam hív. Bántották őt, a tanár hisztisnek nevezte, majd elzavarta a többiek közé, amiért nem vehet részt az osztálykiránduláson. Az érzelmeim egyfajta duálisan törnek fel, hiszen düh és fájdalom keveredik bennem. Nemrég derült ki, hogy Asperger-szindrómás, de az iskola nem hajlandó tudomásul venni ennek a jelentőségét. A tanárnő gúnyosan reagál, mintha a gyermekeim problémái csak egy tréfának számítanának, és nem valódi fájdalmaknak.
A harc folytatódik
Megpróbálom megnyugtatni a kisfiamat, biztonságot adni neki, hogy kiállok mellette, de hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben? A tanárok és az igazgató ismerőseim, mégis, minden próbálkozásom kudarcot vallott. Felhívom a tanárnőt, és ingerülten kérdezem, mi történt ma a konfliktus során. A válasz egy üres, éles hangú vádaskodás, miszerint a fiam hisztis. Elmondom neki, hogy nem hisztis, csak Aspergeres, ő viszont elzárkózik, és végül csak a sípoló telefon halk zaja marad számomra. Az elképedés és értetlenség érzése fog el, miközben próbálom megérteni, hogyan érhetjük el, hogy a gyerekek ne szenvedjenek tovább.
A jövő kilátásai
Megértem, hogy nekünk már csak két terhes hetünk van hátra, de aggasztó, hogy más gyerekek hasonlóan megnyomorító tapasztalatokon kell átesniük. Ez az iskola, ahol a gyerekek közérzete és állapota nem kap prioritást, és a szakmai tudás ignorálásával a jövő generáció bitrate-je is komolyan veszélyeztetett. Az a harc, amit kéne vívni a diákok védelme érdekében, továbbra is rendkívül aktuális.
Forrás: nepszava.hu/3283687_farkasok-kozott
