Meddig tart a máz?
A Penicuik mellett található lőtér körüli séta eszembe juttatja a gyermekkori emlékeket. Az erdő mélyén egy tojófajd rohan a két fiókával, a természet maradványa a modern világ szürke árnyai között. A lőtér körüli figyelmeztető táblák már-már ironikusak egy olyan országban, ahol a biztonsági előírások minden apróságra kiterjednek. Amíg a gyerekeket a hóban való elcsúszástól védik, egy munkavédelmis utasítását követve sisakban kellene kicserélnem egy villanykörtét. A látszólagos ellentmondások csak tovább erősítik a helyzet abszurditását.
Skócia állapota
Hogyan is lehetne elhinni, hogy Skócia lett Európa drogfővárosa? A nép egészségi állapota olyan látványos romlásnak indult, hogy úgy tűnik, a legnagyobb veszélyek elől való védekezés helyett inkább más, sokkal fontosabb problémákra kellene koncentrálni.
Gyerekkori emlékek a lőtérről
Felidézve a gyerekkorom emlékét, mely során közel négy kilométerre lőterek hemzsegtek, különféle hadgyakorlatok zajlottak. A lőtéren hatalmas megfigyelőtorony állt, futóárkok, bunkerek és mindenféle haditechnikai eszközök tűntek fel, egy kicsi gyerek számára igazi kalandparadicsom volt. A régi időkből emlékszem, hogyan felfedeztünk elhagyott katonai cuccokat, amik naiv álmokat keltenek bennünk. A lőszereket és gránátokat felfedezve, a világ végét idéző ködöt generáltunk, és olyan ijesztő jelenségeket teremtettünk, hogy azt még a szántóföldeken dolgozó parasztok is megrettentek.
A mai fiatalok és a múlt
A mostani brit fiatalok védett világban nőnek fel, szemérmesen kerülik az élet nehezebb pillanatait, miközben a gumicukor és a tévésorozatok világa vonzza őket. Talán a szüleik is keresztülmentek a barnás, kemény világon, de ezt már elfelejtették, és nem képesek megérteni a mi generációnk érzéseit. Hogyan is tudnák felfogni a háborús emlékeket, a valódi félelmet, amit a dzsungelharcok generálhatnak, miközben ők a saját kis, védett buborékjaikban tengetik az életüket?
A változás gyorsasága
Elgondolkodtató, mennyire gyorsan változik a táj, és hogy amit évekkel ezelőtt ismertem, mára már teljesen eltűnt. Az egykori lőtér helyén új lakóövezetek és közművek nőttek, de az emlékek, a bunkerek és az árkok csupán a kívülállók számára léteznek. Felnőttként nézek vissza a gyermeki izgalmakra, amelyek mára már csak a múlt árnyképe. A föld alatt még talán ott van az a bunkernyi kaland, csak épp elfeledtük.
Hogyan képzelhetjük el a múltat, ha a jelen felépítette a maga új rendjét? A változások, a földrajzi és kulturális átalakulások különös valóságba taszítanak minket, ahol a gyermeki álmok eltűnnek, és a világnézet megváltozik.
A sors fintora, hogy az emlékek és a valóság között feszülő ellentét, mindenki számára tanulságul szolgálhat. Az egykori kaland mellett a gyermeki érzékenység és a felnőtt világ közötti szakadék folyamatosan tágul, és a kérdések csak gyűlnek.
Forrás: nepszava.hu/3293703_meddig-tart-a-maz
