Nyolcszáz lépés – Gerlóczy Márton regénye a gyógyszer nélküli emlékezésről
Gerlóczy Márton kérdezi: „Nincs még elege belőlem?” – mintegy reflektálva arra, hogy interjúkérés után, immár a Fikció második kötetét követően is megkeresem. A sorozat negyedik része már közeleg, és ez a történet valóban nem mentes a nehéz olvasnivalóktól. Rendkívül összetett regényfolyam, anekdotákkal és helytörténeti bonyolultsággal. Mindez egy nem túl színes érzelmi áramlatot mutat be, amelynek középpontjában egy egészen konkrét kérdés áll: ki a vér szerinti apa?
Az írás azonban mégis egy irányba tart, és a monokróm élmény sokárnyalatúvá válik. Az apa keresése és a származás feltárása olyan bonyodalmakat jelent, melyek többkötetnyi narratívát ölelnek fel: ahogy az ember próbálja megérteni önmagát, darabjaira hullás és újraépítés folyamatában találja magát.
Gerlóczy három drámai traumát élt meg, melyek mind a szülőkkel kapcsolatosak. Ilyen mély válságban megrendül az alapvető bizalom és a biztonságérzet, ami végül elveszettséghez vezet. Ekkor minden póz és egomán titulust felülír a sebezhetőség érzése. Gerlóczy skizoid állapotba kerül, haragja a világgal szemben kezelhetetlenné válik, miközben sorsát egy neurotikus, alkoholista, drogos ember jellemzi, aki kétségbeesetten keres igazságot. Mindezt igyekszik négyrészes monumentális művében feltárni, ahol a fikciót hátra kell hagyni, és a megsemmisült identitást újból fel kell építeni.
Az első kötet a családfakutatás izgalmait hordozza, míg a második a lélek mélyebb ábrázolásával foglalkozik. A harmadik rész pedig inkább mozaikos formában építi újra a személyes identitást, a múlt morzsáiból és a felfedezett igazságokból. Gerlóczy ebben a harmadik kötetben nyolcszáz lépést tesz meg. Ezek a lépések nem csupán egy fizikai utazás, hanem saját életén és emlékein keresztül vezetnek minket. A regény világában a felismerések és igazságkeresés folyamata kifordítja az idő fogalmát.
A kérdés felmerül: miért fontos, hogy valakinek ki az apja? Ahogy Gerlóczyval haladunk ezen az úton, az identitás elvesztésének fájdalma és az átörökített mintázatok jelentősége mindannyiunkat érint. Az író könnyedén magával ragadja az olvasót; az igazságkeresés és a felnőtté válás kínzó momentuma mindenki számára ismerős lehet. Az élmény egyaránt provokatív és izgalmas, miközben a szerző humora éles és ironikus.
Viszont a hétköznapokban megtörténik az, hogy a szavak kicsúsznak a nyelv alól. Mit mondhatunk arra, ha egy ismeretlen hang a telefon vonalán közli: az apánk nem az apánk? A főszereplő is zavarban van, hiszen ez a kijelentés nagy súlyokat hordoz. A hazugságban eltöltött huszonöt év a sérülések és az önelfogadás nehézségeit tükrözi, miközben a lázadások sora is felsejlik. Gerlóczy a legnagyobb őszinteséggel és nyersességgel mutatkozik be, felvállalja pózait és menekülési stratégiáit, analizálva a lélek vergődését.
A hősies és nyilvános küzdelem az igazságért nemcsak személyes, hanem ünnepélyes élmény is. Ahogy Gerlóczy mondja: érdemes akár a pokolra menni, ha ez a szükséges lépés ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, mivel a szőnyeg alatt nem lehet tartani a dolgokat. Válaszom a kérdésére: nincs, nincs elegem.
Forrás: nepszava.hu/3304458_nyolcszaz-lepes-gerloczy-marton-fikcio-3-az-ut
