A Gyújtogató Tűzoltó
A gyermekkori kósza emlékek közül az egyik legélénkebb a toronyháztűz játék. Az egri Karaszek Mihály téren, a Trillából összegyűjtött papírdobozok sokaságát halmoztuk fel, ami a kempinghez vezető híd vasbeton pilléréhez vezetett. A hatalmas, több száz dobozból álló halomra csóvát vetettünk, miközben üvöltöztünk, hogy „toronyháááztűűűűz”, majd szaladni kezdtünk, amint a tűzoltószertárból megérkezett a két rohamkocsi.
Januárban a kidobott karácsonyfák a nagy placcra vándoroltak, ahol korábban építési hulladék halmozódott fel. A csontszárazra aszalódott fák intenzitása olyan erővel gyulladt meg, hogy a füst hegyekbe tornyosult, elborítva a Csebokszári-lakótelepet. Mindenki érezte, hogy ezt már nem lehet megfékezni, és a hátra pillantás, hogy ki lát minket, adta meg a pillanat drámai feszültségét. A füstölő zajok és a pattogás örökre beleégett az emlékezetembe, és az is világossá vált, miért építette tábortüzet a mongol sereg a városokból való elvonuláskor.
Egy svájci katasztrófa képei elől is elfordultam, a cognac-hatással egyre inkább félelem uralta a gondolatokat. Tűz, a kezemre cseppent műanyag folt és a világ, ami lángra kapott, mind-mind harc volt a valósággal. Ahogy az iskola diszkójában végig néztem, nemcsak a diákigazgató választás szürkesége nyomasztott, hanem a kor elteltével visszatérő emlékek: az első szerelem, a félelem az ismeretlentől.
A diszkó során a falusi stílusú világítás sejteket gyújtott fel a sötétben, és mindenki hitelesítette, hogy a szórakozásban van, de a félelmet nem tudták eltüntetni. Amikor Kinga felhívta a figyelmemet a tűzre, és azonnal kiderült, hogy a szomszéd ház lángra kapott, futásra indultam. Az iskola, mely Eger-Felnémet közepén állt, körülfogta a múlt, az elmaradt idill, és egyszer csak ott volt a tényleges veszély.
A kis parasztház tűzgyújtó sziluettje már szembesült a valósággal, a pár lángnyelv, ami eddig titokban lapult a sötétben, most már feltűnően irányított. Mindenki tudta, mit kell tenni, a középiskolások azonnal cselekedtek. Kiabáltunk, hogy hova kell menni, és Misi is, akivel sok közös élményünk volt, nem habozott.
Az istálló ajtája végre kinyílt, ám az öreg néni, aki bent volt, barikádot épített. Kiáltottam neki, hogy tűz van, mire ő nem értette a helyzet komolyságát. Minden hajtás és kiáltás egyre inkább kétségbeesett lett, de már nem volt visszaút. A lángok nyelvét meg kellett fékezni, de az előrelépés nem volt könnyű. Az idős néni viszont csak sírt és próbálkozott, mintha a valódi veszély száz évvel ezelőtt történt volna, a valóságtól teljesen elrugaszkodva.
A látvány, ahogy a fegyverekkel, szerszámokkal próbálkoztunk a tűz megfékezésére, azt a kérdést feszegette, hogy vajon ez csak egy pillanatnyi játék, vagy valóban az élet kereszteződése? Kérdések kavarogtak a fejemben, ahogy a sötétség beborította az egész teret, és a lángok harcba szálltak a házzal.
Forrás: nepszava.hu/3307454_a-gyujtogato-tuzolto
