Tim Mariann: Vetésforgó
Valaha három bolygókerülő teringette élt, akik napjaik jelentős részét a felhőtlen gondtalanságban töltötték. Az egyik teringette homorú, élénk sárga színben pompázott, míg a második zöld volt, míg a harmadik domború formájú. Az időt cseresznyeevéssel és zsákban futással töltötték, sosem foglalkoztak időutazással.
„Manap!” – kiáltották lelkesen, és e szavakkal eltűnt a múlt, míg a jövő papírcsákóként lebegett előttük. Amikor a földön elunták magukat, egyszerűen felléptek a Holdra. Onnan figyelték, ahogyan a Föld kék ködös légkörébe bukik, és lelkesen sóhajtották: „Szülőbolygó”, miközben a holdfény távolságából könnyek szöktek a szemükbe. A honvágy hívására lesiklottak a Földre, ahol a napnyugta fényei között pihentek meg. Álmaikban csak párban találkoztak, ám ők, a hármas számban élők, mindig teret adtak a meséknek, amíg az egyikük álmadozott.
A domború teringette a homorúval szeretett aludni, hiszen az illeszkedése puhaságot kínált. A sárga azonban nem tudott a másik oldalára fordulni mellette, mert a domború ív nyomta a hátsóját, így ő inkább a zöld csendjét választotta, amelynek hűvös érintése megnyugtatta. Az alvás során együtt keringenek, mint rab bogarak, akik a lámpás körül táncolnak.
Egy reggel pisztrángot ettek labodával, amikor csatlakozott hozzájuk Szilveszter, a kötélhurkoló. Az ő érkezésével együtt jött a vándorcirkusz is, amely nélküle nem tudott tovább indulni, hiszen Szilveszter elhatározta, hogy nem távolodik el a teringette hármas mellől. Gondoskodott róluk, zoknijukat megjavította, otthont teremtett számukra, és kötéltáncot járt velük, bármikor is kérték. Messzi népek dalait dúdolta nekik, elhozva ezt a különleges élményt az ősz elejétől a jégcsapolvadásig. Azonban életük fenekestül felfordult, amikor Szilveszter bűvészmozdulattal eltűnt, kialakítva a helyet, ahol eddig a hármas együtt élt.
Tavaszig tartott a civakodás, hogy ki aludjon kivel párban. „Őt akarom!” „Semmiképp sem!” – töltötte be a házat az éjszaka. Végül Szilveszter távozásával a teringette hármas egyedül maradt a tető alatt, és bánatukban fát ültettek, az évgyűrűk számolásával emlékezve az eltelt évekre, amit együtt töltöttek a jókedvű Szilveszterrel.
Ahogy a hold útja hosszabb lett, és az éjszaka világosabbá vált, egy aprócsomagot találtak: egy kisbabát. Talán a szél fújta oda őt. Köré gyűltek a teringettek, és csodálkozva nézték. Az elsőként Sárga eszmél, felkarolja a kicsit, megkedveli, és a természet minden titkát súgja neki, hogy mit vegyen fel és mennyit egyen. A többiek mindegyike tudja, mi a legjobb, de azt csöndben tartják. Az apró gügyögés csendje betölti a házat, létrehozva az egység és békesség új állapotát, ahol a szeretet és a harmónia uralkodik.
