KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG MÁR NEM EGY ORSZÁG, HANEM EGY ELMEGYÓGYINTÉZET
A Nobel-díjas író, Krasznahorkai László, friss interjújában éles kritikát fogalmazott meg Magyarországról, amit ő egy elmegyógyintézethez hasonlít. Véleménye szerint az intézményben az orvosok már távoztak, míg a betegek csupán hétfőn, szerdán és pénteken játszanak orvososdit. Krasznahorkai szerint a viták értelmetlenek, mivel még azok is, akik intelligensnek tűnnek, az ideológiai dogmák foglyai lettek.
A la Repubblica olasz lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: „Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet.” Az író a budapesti Kortárs Kulturális Központ meghívott vendégeként nyilatkozott, a barcelonai esemény keretein belül. A rendezvény iránti érdeklődés óriási volt, sokan kíváncsiak voltak a gondolataira.
Krasznahorkai könyvei sok olvasónál zavarodottságot okoznak, ő azonban ezzel kapcsolatban ironikusan megjegyezte, hogy próbálja meggyőzni az embereket, hogy inkább ne olvassanak tőle. „Nem kínálok reményt, de nem is veszem el,” mondta, utalva arra, hogy írásai nem klasszikus útmutatók, és az olvasóknak nem mindig adnak komfortérzetet. Szavait egy példával is illusztrálta: „Olyanok, mint egy paella, amit egyszer készítettem, minden hozzávaló megvolt, de az eredmény nem sikerült.”
Az olyan mondatok, amelyekben hosszan bontogatja a gondolatait, az író jellegzetességévé váltak. „Az írásom a történet iránti szenvedélyből fakad, és a pont használata számomra lehetetlen. Amikor egy titkot sokáig őrzöl, majd hirtelen elárulod, hasonló érzést vált ki,” emelte ki.
Krasznahorkai László és Tarr Béla is az égi ékszerek közé kerültek, kisbolygók nevezték el róluk. Az író köszönetét fejezte ki a Nobel Bizottságnak, amely lehetővé tette számára, hogy Angela Merkellel vacsorázhasson. Az elismerését olyan hatásokkal társította, amelyeket az olvasói közönsége érzékelhet: „A legfontosabb, hogy az olvasó képes legyen önmagát felismerni. Ráébredni, milyen törékeny a méltóságuk.”
A magyarsággal való viszonya is központi téma lett az interjúban. Krasznahorkai így jellemezte magát: „Magyarnak születtem, de a magyarnak lenni fogalmával minden erőmmel küzdök. Miért cserélném el a világpolgárságot, hogy csak magyar legyek?” Kifejtette, hogy messzire került a magyar világtól, és elutasítja a butasággal terhelt magyar létezést.
Beszélgetése végén úgy vélte, hogy Magyarországon a populizmus szélsőséges következményekkel jár, és megjegyezte: „Semmi sem hasonlítható ahhoz az intenzitáshoz és brutalitáshoz, ami itt zajlik.” A jövőben is ezt a manipulációs képességet látja dominálni a társadalomban, amely már nem többet, mint egy őrültekházának tűnik.
Szerinte a magyar társadalom betegsége, hogy a hazai diskurzusokat és nézeteket nem tudják a különféle értelmiségi csoportok közösen megvizsgálni. „A közmondás azt mondja, hogy két különböző malomban őrölünk, és a lisztünk sosem válik kenyérré,” zárta a gondolatát a magyar társadalom megosztottságáról.
