Kádár és Orbán: Az Ajándékosztók Politikai Öröksége
Orbán Viktor politikai stratégiája mára jól körvonalazódott: az ajándékok osztása mindig is a megajándékozott pénzéből történik. A kormányfő képes elérni, hogy a polgárok ne vegyék észre, valójában miféle „ajándék” kerül a kezükbe, hiszen az ajándékok forrása egyáltalán nem a kormányzati költségvetés, hanem a jövőbeli hitelek, amelyeket az állampolgárok maguk fognak visszafizetni. Az igazi trükk abban rejlik, hogy a megajándékozottak úgy érzik, hálával tartoznak az ajándékosztónak, miközben ők maguk fizetik az árát.
Kádár János, a szocialista rendszer kiemelkedő alakja, mesterien használta ki ezt a mechanizmust. Ő volt az, aki az ország eladósításából tartotta fenn a „legvidámabb barakk” jólétét. Az államháztartás nem volt elegendő ahhoz, hogy finanszírozza a nehézipart és az elégedetlenség csillapítását, ezért Kádár a hitelekhez folyamodott. A gazdasági helyzet súlyosságát Németh Miklós 1989. novemberi vallomása is tükrözi, amikor a lakosság számára kedvező látszat és a valóság közötti szakadékot fejtegette. Az adóság mellett a lakosság költségeit nem csak hitelek, hanem az árak folyamatos emelkedése is megterhelte.
A Kádár-rendszer jellemzője, hogy a „ha befogod a pofád” mentalitás érvényesült, ami mélyen beivódott a társadalom zsigereibe. Az emberek nem ébredtek rá, hogy az ajándékok árát valójában ők krémezik, és hogy a hitelezés következményei előbb vagy utóbb áremelkedésben nyilvánulnak meg. A ´húzd meg, ereszd meg´ időszakában a lakosságra „pénzeső” zúdult, amellyel a következő évtizedek reformjaiban próbáltak szembenézni, ám ezek a reformok gyakran megszorításokkal terhelték a társadalmat. Az ajándékosztás a Kádár-korszak végére zárójeleződött, folytatódott, de egyre szűkebb keretek között.
Orbán Viktor ajándékosztási metodikája, amely a piacgazdaság keretei között működik, párhuzamba állítható Kádáréval. Ő is megfontoltan időzíti ajándékait, de eltérően Kádártól, személyesen osztja azokat. A 2014-es választás idején például a rezsicsökkentés adott lendületet, amelynek fedezete nem az adófizetők pénze volt, hanem a világpiaci folyamatok eredménye. A 2018-as választások során Orbán egy üres ígéret, a „Folytatjuk!” jelszava alatt nyerte el a Fidesz további mandátumait, anélkül, hogy konkrét programot mutatott volna be.
A 2022-es ellenzéki összefogás hírére az Orbán-kormány folytatta a diszkrecionális adakozást. A helikopterezés formájában kiosztott 2000 milliárd forint a GDP 3-3,5%-át tette ki, amit a költségvetési hiány drasztikus növekedése kísért. A Magyar Nemzeti Bank laza monetáris politikája pedig tovább súlyosbította a helyzetet, egyidejűleg nőtt az infláció és az államháztartási deficit is. A helyzet abszurditása, hogy ez a növekmény nem az adófizetők biztonságát növelte, hanem éppen ellenkezőleg, kitettségüket fokozta.
Az ajándékosztás Orbán által irányított módja sem egyértelműen járható út, és a végeredményét nehéz megjósolni. A kormányzati adományozás folyamatához hasonlóan az átadott „ajándékok” nem önálló normák alapján, hanem személyes döntések mentén alakulnak. Aki kap ajándékot, az kockáztatja, hogy ez a gesztus nem csak neki, hanem minden adófizetőnek szól, ami alááshatja az ajándékozás egyediségét és értékét.
Felelősségünk, hogy felismerjük: az igazi ajándék a saját magunk általi támogatás és a tudatos állampolgári hozzáállás. Az ajándékok fenntarthatósága nem a politikai populizmusra épül, hanem a költségvetési fegyelemmel és a társadalmi igazságossággal lehet elérni. Az ajándékok ára magas, ami legfőképpen azokat sújtja, akik soha nem kerülnek a tűzhöz közel.
A fenntartható ajándékosztás nem joghurtoszerű osztogatás, hanem valódi, őszinte közösségi támogatás, ami nem okoz inflációt és nem terhel meg senkit. A legjobb ajándékot önmagunknak adhatjuk, ha tudatosan és felelősen bánunk a közpénzünkkel.
