Új politikai összefogás szükségessége
Közel négy hónap telt el az országgyűlési választás óta, és a Tisza-kormány jól láthatóan megkezdte működését. Bár bizonyos ügyek, mint például az államfő választása, nem zajlanak zökkenőmentesen, a kormány iránti bizalom a lakosság körében továbbra is erős. Ezzel párhuzamosan a maffiózók pártja, a keresztapa vezetésével, elveszítette tájékozódását ebben az új és szokatlan környezetben. A demokratikus ellenzéki pártok, amelyek a választások következtében kiszorultak a parlamentből, szintén próbálnak alkalmazkodni, de eddig nem tudtak egyértelmű szerepet találni maguknak a politikai palettán.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a pártok pénzügyi támogatásuk megszűnésével és a nyilvános diskurzus felületeiről való eltűnésükkel küszködnek, még ha van is véleményük a közéleti kérdésekkel kapcsolatban. A Tisza-népfront szinte teljes mértékben elszívatta a támogatóikat is, ami tovább nehezíti helyzetüket. A Tisza állandóan az Orbán-rendszer ellenfeleként pozicionálta magát, magáévá téve a működőképes Magyarország helyreállítására tett ígéretet, valamint az Orbán-időszak elszámoltatási programját. E munkálatok már elkezdődtek, a törvénytelenségek felderítése érdekében feljelentések is születtek, és a megfelelő hatóságok vizsgálódnak.
Ami azonban aggasztó, hogy a közélet szereplőinek a helyzete egyre inkább megkérdőjelezhető. A politikai táj szempontjából kulcsfontosságú a pártrendszer alakulása Magyarországon. Ez nem pusztán formai ügy: a pártok létezése és tevékenysége a társadalom különböző csoportjainak érdekeit tükrözi, és az, hogy ezek az érdeklődés mentén hogyan alakítják az ország jövőjét, elengedhetetlen. A 2026. április 12-e új kihívások elé állította a politikai szereplőket. Néhány, politikai értékrendjeikhez ragaszkodó párt – mint a Momentum és az MSZP – inkább a Tisza képviselte rendszerváltás érzékeltetését tartotta fontosabbnak, mint a saját támogatói bázisukat. Ezzel szemben más pártok, mint a Demokratikus Koalíció, a Kétfarkú Kutya Párt vagy a Jobbik, külön arculattal kívánták kifejezni véleményüket a politikai átalakulásról, és ők a választópolgárok véleménye alapján váltak ismertté a közéletben.
Vannak politikai vezetők, mint Hadházy Ákos és Jakab Péter, akik komoly szerepet vállaltak az Orbán-rendszerrel szembeni küzdelemben, ám ők is kiszorultak a közéleti diskurzusból. Annak ellenére, hogy komoly ellenállást tanúsítottak, a politikai térből való kikapcsolódás, a közélet peremére sodródás kérdése most már felveti azt a lehetőséget is, hogy ez az állapot tartós lenne. Kérdéses, hogy el kell-e fogadni a gyakorlatilag egypárti rendszer fenntartását.
Úgy tűnik, a hatalom jelenlegi birtokosai, élükön Magyar Péterrel, tudatosan próbálják elzárni az Orbán-időszak parlamenti résztvevőit. A Tisza képviselői is tudják, hogy a korábbi rendszer résztvevőivel nem kívánnak együttműködni. Azok a fideszes politikai pályán mozgó személyek, akik a múltnak ezen körbe tartoznak, bennfentesek voltak a rendszer működésében, ezzel legitimálva a türannikusabb elemeket is. Az államfőjelölés és az alkotmányozási folyamat beindítása ígéretes alapja lehetne egy szakmaiságra épülő közéleti párbeszédnek, ahogyan azt a Tisza kampányában is hangsúlyozták.
A civil szervezetek, amelyek törekvéseikkel és a maffiarendszer működésének feltárásával megnyerték a közvélemény tiszteletét, kulcsszerepet játszhatnak ebben a párbeszédben. A társadalmi támogatottságuk fenntartása érdekében elengedhetetlenné válik, hogy a Tisza-kormány többet kínáljon pusztán annyinál, hogy „Orbán ne jöjjön vissza.” A népszerű intézkedések, mint a gyógyszerek vagy a tűzifa áfájának csökkentése, ugyan támogatják a kormány népszerűségét, de hosszú távon nem elegendőek a közéleti hitelesség megőrzéséhez.
A kérdés, hogy mit tehetnek a korábbi demokratikus ellenzék pártjai egy ilyen helyzetben. Van még értelme egy tagolt politikai érdekképviseleti rendszernek Magyarországon? Szerintem van. Egy széles spektrumú társadalomban elengedhetetlen, hogy a politikai képviselet is sokszínű legyen, ezt azonban az eddigi tevékenységeikkel csupán tovább erősítik a perifériára szorulás rendszerét. A Momentum arra törekedett, hogy legyőzze a Demokratikus Koalíciót, míg a DK az MSZP forrásait kívánta saját javára fordítani. Az MSZP önmagát szűkítette, míg a Kutyapárt elvesztette saját ideológiáját a politikai zajban; a Jobbik szintén darabjaira hullott, a Párbeszéd pedig politikai értelemben feloszlott.
A jogi keretek között próbálkozó pártok valóban együttműködtek egymással, de valójában a versengés dominált. A korábbi közéleti feszültségek megélése nem volt hiteles, az együttműködés látszata az emberek számára érezhető, de nem meggyőződhettek a merev kereteken belüli legitimitásról. Az érintetteknek fel kell ismerniük, hogy ha a hasonló értékeket valló szervezetek nem tudnak a közös érdekért cselekvésre fókuszálni, akkor a különutas létezés marad.
Az új politikai közösség létrehozása nem politikai önérdek, hanem a társadalom normális működésének szükségszerűsége. Minden kormánynak szüksége van ellenőrzésre és konstruktív kritikákra. A parlamenti ellenzék most nem képes ellátni ezt a szerepet, amit a közelmúlt eseményei is bizonyítanak. Lehetséges, hogy a választóknak ma még nem tűnik sürgősnek egy új politikai alakulat megalakítása, de ha az elfogadott intézkedések továbbra is fenntartják az Orbán-rendszer elutasításának erejét, a jövőben a társadalmi elégedetlenség új politikai alternatívák iránti igényt hozhat.
Ahogy a demokratikus működés érdekelt politikai szereplők feladatává válik egy új közösség létrehozása, úgy az egykori demokratikus ellenzék pártjainak döntésén is múlik, hogy túllépnek-e a múlt sérelmein és felismerik: az elkövetkező időszakban új csapatra, új módon történő érdekképviseletre van szükség. Az új politikai szereplők, akik eddig még nem jelentek meg a közéleti diskurzusban, legalább egy irányt mutathatnak az új csapat létrehozásához. Az idő sürget, és az elszalasztott lehetőségek következményeivel mindannyian találkozni fogunk.
