Tücsökzene a falu szélén
Itt, a falu határán, a csendnek egészen más dallama van. Soha nem tökéletes, soha nem mentes a hangoktól és zajoktól, amelyek rendszerint megnyugtatóak, képesek elsimítani a gondolatokat, még ha az emberi fül számára furcsák, olykor kísértetiesnek tűnnek is. A róka hirtelen, erőteljes rikácsolása, kölykeinek időnkénti vonítása, illetve a sivalkodásuk, amit mérgükben vagy veszély érzékelésekor hallatnak, váratlanul tör elő az éj sötétjében, és amikor ezek a hangok behatolnak a nyitott ablakon, úgy érezzük, mintha mi is a kotorékuk szomszédságában laknánk, legalábbis egy rövid időre.
Az őz hívó, panaszoljáró sírása, a mélységekbe és magasságokba rezgő szarvasbikák harci kürtjei, mind a csillagok alatt előadott különleges hangkoncert részei. Hajnalonta a verebek zörgetése az ereszcsatornán halmozódik, éjfél után pedig a bagoly huhogása elriasztja a láthatatlan szellemeket, s ritkán, de gólya is kelepel a villanyoszlop tetején. Ezek a hangok vagy távolról hallatszanak, vagy csak fel-felhorkannak, és akár egy pillanatra rá is nyugszanak, mégsem okoznak zavart, egész egyszerűen részeivé válnak a nappalok és éjjelek folyamatos rohanásának.
A tücsök rejtélyes világa
De a tücsök!
Ez az apró, csalafinta lény valóban megérdemli a figyelmet. Amikor odakinn csapatban fújnak, nem létezik ennél megnyugtatóbb és pihentetőbb éjjeli zenemű. Nem tudom, hogyan alkotta meg a természet ezt a dallamot, de úgy tűnik, mintha a tücskök létezése egyenesen az emberi gondolatok cikázásának megfékezésére lenne kitalálva. Az állhatatos ciripelés kottajegyei mintha szelídítőt hatnának a vibráló agyhullámokra, és elkísérnének minket egészen a gondolattalanság felszabadító öröméhez, onnan pedig már csak egy apró ugrás választ el minket a teljes ellazulástól, a megnyugtató álmok földjére.
De mi történik, ha a kicsiny tücsök szólózik? Akkor az maga a pokol, és rettenet. Főleg, ha ezt az esti órákban, közvetlenül azután kezdi, hogy már bebújtunk a paplan alá, a fejpárna formáját igazgattuk, és lehunyt szempilláinkkal a megváltó álmokra várunk. Ő azonban, hogy miként került a hálószobába, rejtély marad. Ebben a pillanatban kezd el olyan fülsüketítő szárnyrázással zenélni, ami még a kint fújó zenészek figyelmét is felkeltheti.
Hiába kelünk fel, pakolunk ki ruhásszekrényből, kirázogatva egyenként a kabátujjakat, s húzogatjuk arrébb a könyvespolcokat éjnek évadján, a kis hangszerész olyan rejtett helyre fúrta magát, hogy éjjel és nappal egyaránt esélyünk sincs a megtalálására. Amint felkapcsoljuk a villanyt, azonnal csendet parancsol magának, megvárja, míg újból visszafekszünk, sőt, hosszú perceket kivár azt követően is. Éppen amikor elhinnénk, hogy már aludni tért ő is, újra rázendít, és ezzel szertefoszlik az éjszakánk békéje. Nappal csak azt reméljük, hogy képes lesz úgy eltűnni a házból, csendben és diszkréten, mint ahogyan bejött, hogy újra az ő kis zenekara közé furakodva fújjon odakint zenét, amely már fülünknek sokkal kedvesebb.
