Kallas megtorpedózott terve ismét felszínre hozta Brüsszel védelmi hatásköri harcait
Németország, Olaszország és Franciaország ellenállása miatt elmaradt egy magas szintű szakértői testület felállítása. Az uniós külügyi főképviselő számára ez nem pusztán személyes kudarc: megmutatja, milyen nehéz közös védelmi politikát építeni ott, ahol a tagállamok, a Bizottság és a NATO egyszerre őrzi saját szerepét.
Kaja Kallas szeptember elején még úgy készült, hogy egy magas szintű szakértői csoporttal ad új lendületet az Európai Unió védelmi gondolkodásának. A testületet szeptember 1-jén, az írországi Wicklow-ban tartott informális védelmi miniszteri találkozón jelentette be, első ülését pedig szeptember 7-re tervezték Brüsszelben. Néhány órával a rajt előtt azonban az Európai Külügyi Szolgálat közölte: a kezdeményezést nem viszik tovább, mert több tagállam szerint jelenleg nem ez a megfelelő út.
A visszalépést Németország, Olaszország és Franciaország ellenállása előzte meg. A kifogások nem voltak teljesen azonosak, de ugyanabba az irányba mutattak: a nemzeti kormányok nem akarták, hogy a külügyi főképviselő megfelelő előzetes politikai egyeztetés nélkül új szereplőt hozzon létre egy érzékeny területen.
Kallas eredeti elképzelése egyfajta védelmi „Draghi-jelentés” elkészítése volt. A nyolctagúra tervezett testület korábbi politikai és katonai vezetőket vont volna be, hogy azonosítsák Európa legfontosabb konvencionális képességhiányait. A csoport vezetésére Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkárt szánták.
A tartalmi célokat aligha vitatta bárki. A vita abból lett, ki jogosult megmondani, milyen irányban történjen a fejlesztés, és milyen intézményi keretben szülessenek az ajánlások.
Olaszország lépett fel a leghatározottabban. Rómát nemcsak az zavarta, hogy a tagállamokat későn vonták be az előkészítésbe, hanem a tervezett személyi összetétel is. Az olasz helyre Roberta Pinotti korábbi védelmi minisztert választották volna, amit Guido Crosetto jelenlegi tárcavezető politikailag elfogadhatatlannak tartott. Franciaország szintén a megfelelő miniszteri egyeztetés hiányát kifogásolta.
Berlin ellenállása stratégiai természetű. A német kormány a katonai képességtervezésben továbbra is a NATO-t tekinti elsődleges keretnek, ezért óvatos minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely párhuzamos uniós struktúrát építhet.
A mostani ügy azért fájdalmas a főképviselő számára, mert egy régebbi intézményi vita közepén történt. Az Európai Külügyi Szolgálat 2010 óta próbál önálló diplomáciai központként működni, miközben külpolitikai ügyekben a Bizottság, az Európai Tanács és a tagállamok is jelentős szerepet tartanak fenn.
A hatásköri feszültségek 2026-ban ismét felerősödtek. Franciaország júniusban olyan reformelképzelést tett le az asztalra, amely három lehetséges irányt vázolt fel az uniós külpolitika átszervezésére. Berlinben eközben támogatást kapott az a gondolat, hogy ritkítani kell a Bizottság és a külügyi szolgálat közötti párhuzamosságokat.
Az Európai Külügyi Szolgálat a kudarc után sem mondott le a témáról. Brüsszeli tisztviselők szerint más együttműködési formákat keresnek a tagállamokkal, mert a katonai képességhiányok feltárását továbbra is sürgetőnek tartják.
A történet az európai védelempolitika alapvető ellentmondását is megmutatja. A tagállamok egyre többet beszélnek közös beszerzésről, katonai iparról és stratégiai önállóságról, de a döntési jogköröket továbbra is szigorúan nemzeti kézben tartják.
