Óbaloldali kormánykritika
Lengyel László szeptember 13-án A kezdet vége címmel írt cikket. A baloldali-liberális, általa szociálliberálisnak mondott értelmiség emblematikus alakja szerint a Tisza-kormány minden jel szerint a Fidesz 2.0 útjára lépett, bár lehetett volna nemzeti egységkormányt vagy a választói bázisát lefedő nagykoalíciót is alakítania. Meglátása szerint még nincs itt a vég, csak a kezdetnek, a nagy illúzióknak van végük, ám október-novemberben akár beüthet a krach is. A jövő évi költségvetés elfogadása kapcsán elkerülhetetlen belső konfliktusok gyorsan külsővé válhatnak, és szétmállik a forradalmi társadalmi egység.
A cikkíró szinte semmivel nem ért egyet Lengyel László írásában. Nem nevezné az áprilisi választást és változásokat bársonyos forradalomnak, mert ha mérföldkő is az elkergethetetlennek hitt populista főnök leváltása, azzá maximum akkor válhatna a folyamat, ha megvalósítaná mindazt, amit Lengyel László egyelőre mindhiába vár el tőle. Magyar Péter sosem ígérte, hogy beveszi a bizniszbe az óbaloldalt – éppen ellenkezőleg: eleve kizárta, és jól tette, mert ezzel győzött. E fogalom alól nem kivételek számára a nem párttag óbaloldali aktorok, véleményvezérek sem. Magyar Péter maga mondja magáról, hogy konzervatív liberális, és itt a konzervatív a legkevésbé sem díszítő jelző, hanem a lényeg maga.
Az óellenzék szavazóinak elsöprő többsége annak ellenére adta rá a voksát, hogy Orbán-ellenességén kívül soha semmi olyasmit nem mondott, ami ennek a körnek szólt volna. Magyarán: nem keletkeztetett kötelezettséget a kihívó felé. A miniszterelnök egyelőre legfeljebb gesztusokat tett. A Tisza Párt az Európai Parlamentben nem véletlenül nem a liberálisok vagy a szociáldemokraták frakciójához, hanem az Európai Néppárthoz csatlakozott.
A pannóniai és hunniai hálók ugyan nem először jelennek meg Lengyel Lászlónál nagy súllyal, de attól még nem meggyőzőek. Szociológiailag nem értelmezhetők. Valójában semmilyen választási, ellenzéki, belső koalíció nem volt: ami volt, az csak a tagolatlan közös gyűlölet. Koalíciót pártok szoktak kötni alkotmányos rendszerekben. Szembe kellene néznünk azzal, hogy itt egyelőre ismét de facto egypártrendszer van, korlátlan, kétharmados hatalommal, minden koalíciós kényszer nélkül.
Baka András köztársasági elnökké választása önmagában nem lenne koalíciós megállapodás és elmozdulás az ellenőrizetlen Fidesz 2.0 miniszterelnöki túlhatalomtól az ellensúlyozott és ellenőrzött liberális demokrata jogállam felé. Ha valamiért aggódni kell ma Magyarországon, az nem Magyar Péter kirekesztő politikája, hanem maga az ideiglenesnek mondott rendszer: egy még mindig érvényben lévő, antidemokratikus alkotmány által szabályozott, fékek és ellensúlyok nélküli, végtelenül törékeny, one man show parlamentarizmus.
A cikkíró egyetért Lengyel Lászlóval abban, hogy a választási népfront baloldali-liberális része, tehát a Tisza-szavazók többsége arányos képviseletet érdemelne, igényelne. Csakhogy ez lehetetlen. Magyarország történetében mindig Hunnia volt az erősebb. Orbánisztán itt van velünk. Vezetője ölbe tett kézzel várja, hogy széthulljon ez a kormányzati szinten realizálhatatlan választási koalíció.
