A politika gyorsabb, mint az állam
Az új kormány első hónapjaiban szinte mindenre rá lehetett mondani, hogy még korai. Szeptemberre ez kevésbé igaz. Négy-öt hónap után az örökség és a saját működés kezd szétválni, és lassan kiderül, mi az, amihez elég volt politikai irányt váltani, és mi az, amihez az államnak is meg kell mozdulnia.
Az elmúlt hónapokban két különböző sebességű országot láttunk. Az egyik meglepően gyors volt: megalakult a kormány, megváltozott a külpolitika hangja, néhány hét alatt rendeződni kezdett Magyarország viszonya Brüsszellel és több európai partnerével. Május végén az Európai Bizottság 16,4 milliárd euró korábban befagyasztott uniós forrás felszabadításáról állapodott meg a magyar kormánnyal.
Jó néhány konfliktust nem kellett megoldani, elég volt abbahagyni. Ez utólag kellemetlen fényt vet arra, amit korábban geopolitikai szükségszerűségként adtak el. Az uniós pénzek esetében a 16,4 milliárd eurónál is érdekesebb, hogy mi kellett a hozzáférhetővé válásához: a megállapodást jogállami, korrupcióellenes és intézményi változások előzték meg, a forint pedig már a hírre erősödött.
Itt kezd lassulni a történet, mert az állam nem választási plakát, amit másnap le lehet cserélni. Az első hónapokban még épült az apparátus, szeptember elején is pontosították a miniszteri feladat- és hatásköröket, máshol már lezajlottak a vezetőváltások. A NAV élére augusztus végén nyilvános pályázat után került új elnök. Ennek örökölt oka is van: egy szakember április 12. előtt nem feltétlenül engedhette meg magának, hogy az ellenzéknél kopogtasson. De néhány hónap után ez már kevés magyarázat. Ha egy szakmai szervezet nem tudja, kivel kell tárgyalnia, az hiba.
Attól, hogy minden székben ül valaki, még semmit nem tudunk arról, hogyan fog működni az intézmény. Tizenhat év alatt az állam megtanult egy működési módot: mikor jobb várni, mikor veszélyes önállóan dönteni, mikor célszerű kitalálni a politikai kívánságot még azelőtt, hogy bárki kimondaná. Ezt nem lehet kinevezéssel megszüntetni. A legnehezebb feladat az lesz, hogy a kormány olyan államot rakjon össze, amely egyszer majd neki is nemet mond.
Az elszámoltatásnál ez még kellemetlenebb. Tizenhat év után sokan nem újabb jelentéseket és jogi magyarázatokat akarnak, hanem következményt. Csakhogy lesz olyan ügy, amelyből nem lesz vádemelés, és lesz felmentés is. Ezt is el kell viselni. A jogállamnak éppen ott van értelme, ahol már zavarni kezd.
A média dolga egyszerűbb: nem felejteni, elővenni újra a szerződéseket, a pénzeket, a döntéseket, és kibírni, ha a bíróság nem arra jut, amire a kommentmező már hónapokkal korábban. A gazdaságban prózaibb lesz a mérce: az új kormány piacgazdaságot ígér, de az első saját költségvetés többet mond majd el arról, mit jelent ez, mint bármelyik program.
A médiában gyorsabban változott a levegő. A korábbi kormánypárti médiarendszer egy része elvesztette finanszírozási környezetét, a közmédia intézményi átalakítása külön történet maradt. Júniusban elfogadták a médiatörvény módosítását, amely új szerkezetet és vezetőválasztási rendszert írt elő, nyáron szakmai egyeztetés indult a következő működési modellről. A levegő gyorsabban változott, mint a közszolgálat.
Amihez elég volt politikai irányt váltani, azon nagyjából túl vagyunk. Most azok a dolgok következnek, amelyekből nehéz jó sajtótájékoztatót csinálni. A Tisza-szigeteknek a kampányban világos volt a dolguk, szeptemberben azonban már kevésbé magától értetődő, mire való egy ilyen hálózat. Az egyik válasz a továbbszervezés, de van egy kevésbé látványos terep is: az önkormányzat. A testületi ülések nyilvánosak, a helyiek rendszerint jobban tudják, mi történik a településükön, mint bármelyik budapesti pártközpontban. A decentralizáció nagy része körülbelül így néz ki.
Valószínűleg az egyik legnehezebb örökség az lesz, hogy tizenhat év alatt mindenki megszokta: a fontos válasz előbb-utóbb Budapestről érkezik. Egy főosztályvezetőnek úgy kell döntenie, hogy előtte nem kérdezi meg, mit szeretnének odafönt. Egy szerkesztőnek adásba kell tennie valamit, aminek a kormány nem örül. Ha minden jól megy, ebből nem lesz hír.
