Kortalan művészet: a kései alkotások értéke
Perneczky Géza neve nem ismeretlen azok számára, akik a képzőművészet világában tájékozottak. Alkotásai és művészeti írásai egyaránt a szakmai igényesség jegyében születtek meg. Az a tény, hogy olyanokkal említik egy sorban, mint Goya, Picasso vagy Miró, valójában teljesen természetes. Egy életmű nem mindig a kezdeti éveiben mutatja meg legjavát – sőt, az időskor művészete néha még nagyobb mélységekkel bírhat.
A Szépművészeti Múzeum új tárlata, a „Rövidülő jövő” éppen ezt az üzenetet hordozza. A kiállítás nem csupán az idős művészek kései korszakait mutatja be, hanem rávilágít arra is, hogy az életkor nem jelent korlátot az alkotóerő számára. A múzeum Márvány Csarnokában bemutatott művek között fiatalon elhunyt mesterek, mint Vincent van Gogh vagy Egon Schiele alkotásai is szerepelnek, mellettük pedig azok a „matuzsálemek”, akik életük végéig megőrizték kreativitásukat. Ez utóbbi kategóriából emelkedik ki Perneczky Géza alkotói pályája.
Az időskor művészete: tabuk és új perspektívák
A művészettörténet sokáig hajlamos volt a fiatal alkotók munkásságának idealizálására, miközben az időskor művészetét vagy hanyatlásként könyvelte el, vagy szimplán elhanyagolta. Susan Sontag gondolata – miszerint az öregedés egyfajta társadalmi kór – találóan tükrözi azt az előítéletet, amely hosszú ideig uralkodott a nyugati kultúrában. Ennek ellenére számos példa bizonyítja, hogy az időskor nem kizárólag a múlt újraélt emlékképei között rekedhet meg, hanem új távlatokat nyithat az alkotásban.
Perneczky Géza életművében ez a momentum szembetűnő. Az idén 89 éves művész nem csupán ismert műkritikus, de az évtizedek során a képzőművészet egyik meghatározó alakjává vált. A Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott akvarellsorozata – „A parton” – egyaránt hordozza a fiatalság nyarainak derűjét és az időskor tapasztalatainak nyomait. A gumipecsétekkel „megbolondított” képek sokszínűsége és játékossága Perneczky alkotói nagyságát igazolja. A művészettörténész Aknai Katalin elmondása szerint a stroke után az alkotás nemcsak gyógyír volt számára, hanem a teljes regeneráció eszköze is.
Kreativitás és vitalitás: a művészek példái
Nem egyedi jelenség, hogy az érett kor nem zárja el a kreativitás csapjait. Francisco Goya „Balgaságok” című sorozatának elvontsága vagy Pablo Picasso klasszikusok iránti játékos tisztelgése szintén az öregkori alkotások értékét mutatja. Ugyanez a merészség és vitalitás érződik Joan Miró litográfiáin, amelyek Alfred Jarry „Übü királyához” készültek – mintha az idős kor egyfajta szellemi szabadságot nyújtana, amely nem korlátozott a társadalmi normák által.
Az idős alkotók közül Maurer Dóra is kitűnik, aki 87 évesen is aktív, vagy Vera Molnar, aki élete végéig a pixelgrafikák úttörője maradt. Az időskori művészet lehetőségeinek példázása nem csak ezeknek a „matuzsálemeknek” tisztelgés, hanem a fiatalabb generációk számára is iránymutató. Kétségtelen, hogy az alkotás belső forrása kimeríthetetlen – mindaddig, amíg az ember megőrzi nyitottságát és kíváncsiságát.
Társadalmi szemléletváltás és művészi hagyaték
Az utóbbi évek kiállításai – köztük a Szépművészeti Múzeum mostani tárlata – egyértelműen jelzik, hogy a művészettörténet szemléletmódja lassan, de változik. A fiatalság esztétikájának dicsőítése helyett egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a történetek és életművek, amelyek az időskori kiteljesedést, az alkotói szabadságot ünneplik. A „Rövidülő jövő” című kiállítás külön érdekessége, hogy az időskori alkotások mellé fiatalon elhunyt művészek munkáit állítja. Ez a kontraszt képes érzékeltetni az életkor művészi jelentőségének sokféleségét.
Perneczky Géza példája különösképpen inspiráló. Egy olyan korban, amikor a társadalmi elvárások gyakran leírják az időskorúakat, a művész saját szavaival is kifejezi alkotásainak lényegét: „Az ember idősen rájön, hogy van művészet.” Ez a felismerés nem pusztán egyéni tanulság, hanem az alkotói folyamat univerzális igazsága.