Az Unió a minimálbér-emelésért
Az Európai Unió Bíróságának 2022. november 11-én hozott ítélete végleg eloszlatja a kétségeket az Unió legújabb szociális kezdeményezésével kapcsolatban, amely évtizedek óta a legambiciózusabb. A törvényszék döntése megerősítette az EU minimálbérről szóló irányelvének jogszerűségét és szükségességét, így a tagállamok, szakszervezetek és munkáltatók közötti korábbi feszültségek után új irányt ad a bérpolitikának. A bírósági határozat nemcsak a jogbizonytalanságot oszlatta el, hanem hangsúlyozza, hogy a reform célja az alacsony bérezésű munkavállalók életminőségének javítása.
A dán kormány, Svédország politikai támogatásával, a bíróság elé vitte az ügyet, érvelve amellett, hogy a bérek nem tartoznak az EU hatáskörébe. A 2024 elején kiadott főtanácsnoki vélemény az irányelv megsemmisítését javasolta, ami komoly aggályokat vetett fel az Unió szociális menetrendjének jövőjével kapcsolatban. Azonban a Bíróság határozottan megerősítette, hogy az irányelv a munkakörülmények szabályozására vonatkozó hatáskörébe tartozik.
A bíróság csupán két másodlagos rendelkezést érvénytelenített. Az egyik a technikai feltételek listája volt, amely megkövetelte a tagállamoktól, hogy bizonyos kritériumokat figyelembe vegyenek a minimálbér megállapításakor, mivel ez közvetlen beavatkozásnak minősül a nemzeti hatáskörbe. A második a jogszabályban rögzített minimálbér automatikus indexálás esetén történő csökkentésének tilalmára vonatkozott. E módosítások azonban nem akadályozzák a teljes irányelv működését; sok tagállam meglévő rendelkezéseiknek megfelelően már alkalmazzák a megfelelő kritériumokat vagy támaszkodnak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 131. számú egyezményére.
Az irányelv célja továbbra is érintetlen, beleértve az indikatív referenciaértékek meghatározását is, amelyek szerint a minimálbérnek a médiánbér 50, vagy az átlagbér 60 százalékát kellene elérnie. Ezek a referenciaértékek nem jogilag kötelező erejűek, viszont nemzeti szinten fontos vitákat generálnak és befolyásolják a minimálbér megállapításának folyamatát.
Fontos visszatekinteni arra, hogy néhány évvel ezelőtt Bulgáriában és Romániában a minimálbér stagnált, míg Horvátországban és Lengyelországban a mediánbér fele alatt maradt. Közép- és Kelet-Európában, valamint a déli tagállamokban, a minimálbérek a kiskereskedelmi és vendéglátó szektorban, mezőgazdaságban, illetve személyes szolgáltatásokban annyira alacsonyak voltak, hogy a munkavállalók túlórákra, másodállásokra vagy hálapénzre kényszerültek az alapvető szükségleteik fedezésére. Idővel ez a helyzet tartós munkaerőhiányhoz, magas munkaerő-fluktuációhoz, valamint gyenge szociális rendszerekhez vezetett.
A minimálbér irányelve jelentős mértékben hozzájárult e helyzet javításához. Az utóbbi években Spanyolországban és Portugáliában a minimálbérek meredeken emelkedtek, míg Németországban a törvényes minimálbér a mediánbér 50 százaléka közelébe került. Az építőiparban, a biztonsági, valamint az ápolási szektorokban szektoriális megállapodások révén magasabb bérminimumokat határoztak meg. Több Közép- és Kelet-Európai ország, például Horvátország és Bulgária esetében a referenciaértékek használata olyan jelentős bérnövekedést eredményezett, amely politikailag sokáig elképzelhetetlennek tűnt.
Az irányelv második pillére, amely a kollektív tárgyalások megerősítését célozza, még nagyobb változásokat hozhat. Az Unió évtizedek óta megosztott volt olyan, magas kollektív tárgyalási lefedettséggel rendelkező országok, mint a skandináv államok, Olaszország, Belgium, Franciaország és Ausztria, valamint az olyan államok között, ahol a munkavállalók kevesebb mint egyharmada élvezi ezt a védelmet, mint például Lengyelország, Görögország, Észtország, Magyarország és Lettország. Az irányelv közvetlenül foglalkozik ezzel a problémával: amennyiben a kollektív tárgyalások lefedettsége nem éri el a 80 százalékot, a kormányoknak nemzeti cselekvési tervet kell kidolgozniuk a tárgyalások előmozdítására. Eddig hat ország már megtette ezt, és tizenkét másik országnak is követnie kell a példát.
A kötelezettségek nem csupán szimbolikusak. Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Máltán és Szlovákiában az irányelv változásokat hozott a jogszabályokban, amelyek a szakszervezeti tagok védelmét erősítik, és javítják a kollektív szerződések megkötésének vagy kibővítésének folyamatát. Különösen jelentős ez a változás azokban a szektorokban, amelyekre hagyományosan gyenge tárgyalások jellemzőek, mint például a logisztika, a magánbiztonság, a takarítás, az otthoni ápolás és a platformalapú kézbesítés. Ezekben az ágazatokban a szektoriális megállapodások hiánya hosszú távon alacsony béreket és rossz munkakörülményeket idézett elő. Az irányelv ösztönözni kívánja az ágazati tárgyalásokat, hogy hosszú távon fenntartható minimálbérek jöhessenek létre.
A Bíróság döntése valószínűleg felgyorsítja ezt a folyamatot. Azok az országok, mint Észtország és Hollandia, akik jogbiztonságra várva felfüggesztették az irányelv bevezetését, most elérkezettnek érzik az időt a továbblépésre. Általánosságban a jogszerűségi viták fokozatosan a végrehajtásra terelődnek: hogyan lehet az irányelvet arra használni, hogy a minimálbér tükrözze a gazdasági helyzetet és a társadalmi elvárásokat, valamint hogyan lehet újjáépíteni azokat a tárgyalási rendszereket, amelyek segítik elérni ezeket a célokat.
Az irányelv célja, hogy emelje az alacsonyan fizetett munkavállalók bérét Európában. A Bíróság döntése megerősíti ezt a célt, hiszen a jogi kihívások nem gyengítették, hanem inkább erősítették az irányelv jogszerűségét, motívációt adva a megfelelő bérek és hatékony kollektív tárgyalások biztosításához.
A szerző az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) tudományos munkatársa.
