A béke illúziója – avagy nyolcvan év háborús valósága
1918. november 11-én, 11 óra 11 perckor elvileg helyreállt a béke Európában. Az első világháború végét jelentő pillanatban a vezetők kikiáltották, hogy ez a háború „véget vet minden háborúnak”. Ironikus és keserű kijelentés, különösen annak fényében, hogy az utolsó katona mindössze egy perccel a fegyverletétel előtt vesztette életét. A békeszerződések azonban nem garantáltak valódi békét, hanem megalázták a vesztes államokat, és egy törékeny kelet-közép-európai politikai rendszert hoztak létre, amely csak további konfliktust szült.
Ferdinand Foch francia marsall jóslata kíméletlenül precíz volt: „Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre.” 1939 szeptemberében Németország lerohanta Lengyelországot, Franciaország és Nagy-Britannia belépése pedig újra lángba borította a világot. A második világháború hat év alatt porig rombolta Európát, és két atombomba révén Japánban is könyörtelen pusztítást hozott, ami a történelem legnagyobb fegyveres konfliktusaként jelezte a „béke” illúziójának végét.
A „béke kora” vagy az öncsalás évei?
Bár sokan úgy vélték, hogy a háborúk kora véget ért, a világot egyetlen pillanatra sem jellemezte az igazi béke. A második világháborút követően hidegháború vette kezdetét, amely rettegést hozott az atomháborútól, miközben kisebb konfliktusokkal tarkították Európa és a világ történelmét. Görögországban polgárháború robbant ki, Cipruson függetlenségi harc zajlott, Észak-Írországban az IRA konfliktusa szedett áldozatokat, és a Kaukázusban ismétlődő etnikai összetűzések örökítettek meg egy véget nem érő káoszt.
A délszláv háborúk és a csecsenföldi lázadások sokasága csupán a jeges csúcsa annak a háborús hagyatéknak, amely Európa különböző pontjain felszínre tört. Eközben Nyugat-Európa naivitása és a béke idealizált képe továbbra is formálta a közvéleményt. Az Európai Uniót gyakran emlegették a legnagyobb békeprojektként, pedig az Európa különböző részeiről származó kisebb-nagyobb konfliktusok nyilvánvalóvá tették, hogy a kontinens messze áll a békétől.
Konfliktusok definíciója – mit jelent a háború valójában?
A „béke” eszméje gyakran a fogalmakkal való visszaélés áldozata lett, hiszen mit is értünk valójában háború alatt? Az IRA terrorista kampányai, a guerilla-tevékenységek és a polgárháborúk formálisan nem tartoznak bele abba a kategóriába, amelyben két ország hadserege áll szemben egymással, ám a pusztítás és az emberi szenvedés mértéke mindenképpen háborús jelenségnek tekinthető. Az európai gondolkodás mégis megelégedett a francia és német szembenállás feloldásával, mint a béke „biztosítékával”.
Francis Fukuyama optimista esszéje, majd „A történelem vége” című könyve is csak tovább mélyítette ezt a tévhitet. A kommunizmus bukása és a demokráciák állítólagos győzelme mögött ott lappangott az az ártalmas gondolat, hogy elérkezett a béke kora – pedig a világ eközben forrongott. A délszláv háborúk, az 1994-es ruandai népirtás, és Amerika terjeszkedő militarizmusa a Közel-Keleten nyilvánvalóvá tették, hogy a történelem korántsem ért véget, és a béke koronaékszere csupán üres jelszó maradt.
Illúziók a békéről és a valóság brutalitása
A XXI. századi konfliktusok – az afganisztáni és iraki háborúk, az orosz–grúz háború, vagy épp Ukrajna lerohanása – egyértelművé tették, hogy az úgynevezett békés korszak nem létezik. Európa vezetői ismételten a béke melletti érvelésre támaszkodtak, miközben a valóság egyre tagadhatatlanabbul kiáltott ellent ezeknek az elképzeléseknek. Az 1989-es Tienanmen téri események és az azóta is létező törzsi és etnikai konfliktusok világossá tették, hogy az emberi természet nem vált kevésbé erőszakossá.
Az illúzió, hogy békés világot tudunk teremteni, ugyanolyan törékeny, mint maga a civilizációnk. A konfliktusok továbbra is dominálják az emberiség történelmét. „Si vis pacem, para bellum” – ez az ősi római mondás mintha a mai napig nem vesztette volna érvényét: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.” Az egyszerű igazság, amelynek felismerése nemcsak szükségszerű, hanem az életünk része marad.
Forrás: nepszava.hu/3278869_nyolcvan-ev-beke
