Az Új Ellenségképek Színpadán: Ukrajna
A politikai narratívák világában elengedhetetlen, hogy az aktuális hatalom mindig találjon valakit vagy valamit, ami ellenségként szerepelhet, hiszen ez a stratégiájuk egyik alappillére. A Fidesz számára hűséges komplementerei a stabil ellenségek, mint Brüsszel vagy Soros, de a szürkén álló háttér előtt elvontabb figurák is megjelennek, mint a liberalizmus vagy az antifasizmus. Ezek a fogalmak azonban nem mindig húznak maguk mögött minőségi tartalmat. Az általuk képviselt ideológiák és eszmék ellenségként való felvételére mindig akad lehetőség, és ezek ködössége sokkal nehezebbé teheti a valódi felelősség felfedését.
Az elmúlt időszak legsikeresebb ellenségképét a háborúhoz kapcsolták. 2022-ban a Fidesz ezzel a narratívával aratott győzelmet a választásokon, ahol minden ellenzéki hang a hazaárulás címkéjét kapta, így egyfajta fekete-fehér képet festett a haza és a hatalom védelmezéséről. A kormány propagandája szerint „Brüsszel” a háborúba sodorja Magyarországot, míg Putyin a béke szeretője, aki különböző okokból ragadta el Ukrajnát.
Csakhogy az ellenségkép az idő múlásával fáradni látszik. Ahhoz, hogy a kormány fenntartsa a retorikáját, szükség van újabb, konkrétabb veszélyekre, és úgy tűnik, hogy Ukrajna új szereplőként lépett be a képbe. Az eddigi politikai színvallások árnyékában az ukrán nép szenvedései a retorika fodrozódását teszi lehetővé, még akkor is, ha ez a folyamat morálisan megkérdőjelezhető. Most, hogy Putyin csapásai következtében a Barátság kőolajvezeték infrastruktúrája megbomlott, a narratíva kanyarodik: Ukrajna nem csupán a háború áldozata, hanem politikai játéktér is, amelyen a kormány az emberek félelmeit próbálja manipulálni.
Az új mumus egyfajta metaforája lett a kormány intézkedéseinek, hiszen a racionális érvek lassan eltűnnek, helyüket átvéve a félelemnek. A kormányzati propaganda most Ukrajnát, mint a rezsicsökkentés ellenségét festi le, aki a magyar háztartások költségeit fenyegeti. Az érvelés elkerüli a tényekkel való valódi szembesítést és a felelősség vállalását a kormány eddigi gazdasági döntéseivel kapcsolatban. Az állampolgárok félrevezetése érdekében minden lehetséges eszközt bevetnek.
Elgondolkodtató, hogy a politikai narratíva miként torzítja a valóságot. A kormány retorikája azt mutatja, hogy a jövőbeni politikai sikerhez nem csupán határozott fellépés szükséges az ellenfelekkel szemben, hanem a közvélemény folyamatos manipulálása is. A közhangulat irányítása érdekében ma már nem elegendő, hogy a kormány csupán annyit állítson, hogy Ukrajna a felelős a nehezedő helyzetért – a retorika immár vérszomjas ellenséget kíván létrehozni, akire minden gondot és panaszt rá lehet kenni.
Az ország jövője tehát hatalmas kihívásokkal néz szembe, hiszen a kormány politikai játszmái mellett a józan eszünk is egyre inkább veszélybe kerül. Az új mumus, Ukrajna, nem csupán egy ideológiai áldozat, hanem a politikai diskurzusban egy olyan eszköz, mely a hatalom megőrzésére szolgáló mechanismusként működik. Kérdés, hogy meddig tudja fenntartani a kormány ezt az illúziót, és mikor válik nyilvánvalóvá, hogy a valós problémákat nem lehet tartós helyettesíteni ellenségképekkel.
