Takács Nándor Versei: Az Angolpark Titkai
Bóklászunk a kertben, ahol a mahónia mindenütt felüti a fejét, míg a hófehér törzsű platánok világítanak előttünk. A folyamat során a természet csodája vontatottan tárul elénk. Különös, ahogyan a csendet egy labda puffanása törheti meg, csőrrel elrúgva, ahogyan ezt csak a fiatalok tudják megtenni, olyan erővel, amelyet a felnőttek már nem ismernek fel.
Az ösvény távolabbra vezet, a tó felé, amely létezéséről csak reménykedünk, de a valóság nem tükröződik. Az ösvény egy kanyarral elfordul a nap fényétől, és ekkor érkezik el az a pillanat, amikor a szavak elhalkulnak, mint a levegő, ami csupán jár-kel és kitölti az űröket. A csend nem a főx kérdés, hanem ami utána jön, amikor letelepedünk a keskeny fahídon, amely a víz felett ível át: a gazban semmiféle ösvény sem mutatkozik.
Maradjon Titok
Még mindig nem tudni, hová vezet az utunk. Az igazi izgalom abban rejlik, hogy az ismeretlen előttünk áll. Az öntudatlanságban fekszünk a strandon, néha összegömbölyödve, néha kibővülve, hátunkon a föveny rajzaival. Mások könyvvel a kezükben állnak, miközben a képzelet határvonalait lépjük át.
A víz hullámait lovagoló sikló a parton felemeli a nap sugarait, ám ha közelebbről figyeljük, a hal kölcsönzi szájában a falatot, és a dolga végeztével elmenekül. továbbra is kopogó szemekkel járjuk a környéket, a liánokkal benőtt viskóra bukkantva, de sosem találgatva, hogy kié lehetett. A vágyunk csupán annyi, hogy nekünk is megmaradjon a végtelen titok.
Ez az Angolpark, egy hely, ahol a természet és az emberek titkai összefonódnak, és ahol a gyermeki kíváncsiság sosem múlik el.
Forrás: nepszava.hu/3288258_takacs-nandor-versei
