BELEKERÜLNI A PILLANATBA – BARNÁS FERENCCEL MENEKÜLÉSRŐL ÉS SZEMBENÉZÉSRŐL
Barnás Ferenc a telefonos lelki segélyt nyújtó pszichológusként leélt évei után a nyugdíjas éveit egy idilli óceániai szigeten képzeli el. A döntése mögött saját szorongásainak és belső dilemmáinak menekülése áll, ahogy az új környezetet felfedezve próbálja újraértelmezni hazájához és az élet végességéhez fűződő viszonyát. Malajziában és Indonéziában immár közel egy évtizede otthonra lelt férfi most hazalátogatott, hogy bemutassa legújabb regényét, a „Most és halála óráján”-t, amely az élet mélyebb értelméről és a menekülésről szól.
Korábbi munkájában, az „Életünk végéig”-ben említett egy mondatot, amelyet végül nem írt bele a könyvbe: „Folyamatosan a családunk elől menekülünk.” Ezt a gondolatot tovább boncolgatva és a „Most és halála óráján” keretein belül újra kifejtve a főszereplő, Torjai Endre, saját fájdalmával és hazájával való dichotómiájával küzd. Barnás reflektál arra, hogy a menekülés nem csupán testi távolságot jelent, hanem egy belső szembenézés elkerülését is.
A MENEKÜLÉS KÉRDÉSE
Barnás úgy fogalmaz, hogy amikor regényt ír, mindig a conditio humana érdekli, tehát az emberi létezés problémái. Az írás révén más nézőpontból szemléli a saját szorongását, és ezáltal képes különböző érzéseit és tapasztalatait szavakká formálni. Ennek következtében nem csupán a saját életéről, hanem az emberi tapasztalat egyetemességéről is beszél.
Torjai menekülése a saját múltja elől nem csupán fizikai, de metafizikai szempontból is érdekes: elmenekül egy olyan élet elől, amelyben negyven évet töltött a pszichológiai problémák kezelésével, elkerülve saját fájdalmát. Az írás kifejezi a menekülés mögött húzódó sorskeresést, az identitás és a közösség közötti feszültséget.
A TUDAT VÁLTOZÁSAI
A „Most és halála óráján” történetében a tudatáramlás technikája élesít minden eseményt, amely a halál és az élet határvonalán játszódik. Barnás megragadja a pillanatot, amikor a lélek távozik a testből, és e folyamat során feltárulnak a legmélyebb vágyaink és félelmeink. Kérdés, hogy a tudat melyik része hajlandó átlépni a lét és a nemlét határát. A hős, Torjai, a matéria és a transzcendencia határterületén küzd a mások sorsának megértésével, egy olyan állapotba kerülve, amelyben a közösség történeti traumái átítatják az ő személyes történetét.
AZ ŐSI KÖRNYEZET HATÁSA
Torjai az óceániai szigetországban található archaikus környezettel találkozik, amely mélyen belé hatol, és életét új szemszögből láttatja. A regény az ősi kultúra és a modern lélek találkozásának szimbólumává válik, ahol a múlt traumái és a jelen szorongásai feszültséget képeznek. A sorsfordító élmények, mint egy megrázó baleset, új perspektívát adnak Torjainak, akinek a fájdalom összetett, sokrétű megélésébe kell belemerülnie ahhoz, hogy elérje a valósággal való kibékülést.
A HALÁL ÉS A KÖZÖSSÉG
A regény figyelmét a halálra is irányítja. A végső fejezetekben Torjai a helyiek halálmítoszaival találkozik, amelyek átformálják halálfélelmét. A félelem helyett egyfajta megértést, és talán békét is érez a halállal kapcsolatban, amely már nem tűnik fenyegetésnek, hanem az élet természetes részének.
A történet végére Torjai felfedezi, hogy a halál nem több mint a kozmosz ölelésében való kitárulkozás pillanata, ahol eltűnik a történelem és a kultúra, és minden egyes érzést megélhet a létezés teljességében. Barnás Ferenc válasza arra, hogyan is állhatnánk hozzá az élethez, egyszerű: „Semmit sem akarni, csak nézelődni, figyelni.” Ez a megközelítés a rálátásra és a megértésre épít, és hozzájárul ahhoz, hogy megtaláljuk a létezés értelmét, még a legborongósabb időkben is.
Forrás: nepszava.hu/3300273_belekerulni-a-pillanatba-barnas-ferenccel-menekulesrol-es-szembenezesrol
