A. TÚRI ZSUZSA VERSEI
Mona Lisa
A végtelen pupilla örvényében szeme csodálatosan vetíti a tökéletesség közelében levő képet rólam a körülöttem levő falakra, vásznakra. Az irigység és vágyakozás tükröződése érződik bennem, hiszen milyen jó lenne olyanná válni, mint amilyennek ő lát engem. A pupillájának végtelen örvényén átszűrve keresem a nemesedés lehetőségét.
Szakítás
Kávézó, faasztal, lámpa világítja meg a teret. Szemeidben és az enyémben lándzsa villan, ahogy a tea gőze a levegőt felforrósítja. Az elnyomott álmok és suttogások súlya mindkettőnkön eluralkodik, legyőzve a korábbi közelséget. Fapadok, pincérek és emlékek gyűlnek körénk, szétzúzva, kifacsarva a létünket.
Szavaid, mint éles pengék, bántják a lelkem, miközben az árnyak hosszúra nyúlnak a kávézó sarkában. Átadom magam az elkerülhetetlennek: aláírsz, vádolsz, miközben te is gyászolsz, én pedig gyászolom azt, ami volt. Tányérok csörömpölnek, kabátok súlya nyomja vállamat, és az ablakon átérkező hideg levegő emlékeztet az elengedés fájdalmára. Két kéz, ami kapaszkodni akar, de végül elengedlek, vagy te hagysz el engem.
Ismerős gerincív alatt szűkül a tér, ami egykor otthonul szolgált, most már idegenné lett. A magányban talált béke ellentmondása közepette a kényszerű elnyomott kínok szabadulásáról beszélünk. Szerettél, engem még mindig szeretnél – a könnyek kicsordulnak, és a szavakban ott rejlik a fájdalom utolsó szikrája.
Forrás: nepszava.hu/3304462_a-turi-zsuzsa-versei
