Hazatérés a múltba: Atlantisz érintése
Bárhol is jár az ember, mindig a gyökerei után kutat. Mégis, a rendszerváltást megelőző évek kockázatos élménye – talán a világ legmarkánsabb szakasza – manapság már csak visszaemlékezések formájában él. Beszélgetve egy ismerőssel, akivel együtt tapasztaltuk meg ezt a jelentős átalakulást, a hangsúly a hazatérésre került. Ő és párja az Egyesült Államokban tanultak, és már biztos állást találtak. Mégis, váratlanul úgy döntöttek, hogy hazajönnek, pedig mindketten egy kisebb egyetemen oktatói pozícióra készültek. Várhatónak tűnt, hogy az akkoriban kedvező jövő előtt állnak, de miért érezték mégis szükségét a hazai visszatérésnek?
A válasz valószínűleg a körülmények jövendőbeli átalakulásának vágyában rejlett. Hiszen úgy hittük, valami nagyszerű, megismételhetetlen folyamat veszi kezdetét az országunkban. Ahiányérzet érzése, hogy lemaradunk, elmondhatatlan nyomást gyakorolt ránk. Főszereplőként szeretnénk részt venni a történelemformálásban, és ez a hívás mindannyiunkba beleégett. A nehézség csak az, hogy az élet mindig előrefelé halad, mi pedig visszatekintve érthetjük meg igazán, mi is történt.
Az emlékek tükrében: Prágai kaland
Az emlékeim között egy másik hasonló élmény is felmerült. Judittal, akkori barátnőmmel közösen kalandoztunk Prágában. Az utazásunk a vágyainknak és pénztárcánknak megfelelően alakult: vonattal indultunk, kerestük a legolcsóbb megoldásokat. Az időt nem telt még el, és a város szívdobbanása teljesen magával ragadott minket. Szállásunkat egy helybéli hölgy kínálta a pályaudvaron, és ezt a lehetőséget meg sem kellett kétszer fontolni.
Felfedezéseink során Judit sosem járt még Prágában, én pedig csak gyermekként voltam ott. A város kulturális gazdagságával és történelmi szépségével bűvölt el minket. A napjainkat a szerelem és a felfedezés varázslata szőtte át. Egyik pillanatban a vágynak nem volt határa: gyorsan visszarohantunk szállásunkra, hogy átéljük azt az érzést, ami egyedül csak az ágyban várhatott ránk. Utána inkább sietve tértünk vissza a város csodáihoz.
Otthon – egy valódi utazás
Judit kezét szorítva, gyönyörködtünk a zsidónegyed utcáiban, felkerestük Kafka szülőházát, és hosszasan időztünk a Szent Vitus-székesegyházban, miközben a Károly-hídról néztük a Moldvát. Mindezekkel együtt azonban folyamatosan ott motoszkált bennem a kérdés: mi történik otthon? A pezsgő és izgalmas országot hagytuk magunk mögött, amikor vonatunk elhagyta a magyar határt. Kettős érzések cikáztak bennem. A vágy, hogy megállítsuk az időt Prágában, és a nosztalgikus késztetés, hogy sietve visszatérjünk Budapest felé.
Érdeklődésem nem csillapodott. Tudni akartam, mi zajlik odahaza, és meglepődtem, amikor egy belvárosi újságosnál rátaláltam a Népszabadságra. Ez az újság, mint egy időben küldött elemózsia, csak rövid időre enyhítette a hírek iránti éhségemet. A sürgető érzés, hogy részesüljek a kor eseményeiben, más élményre cserélődött, amely nem az Egyesült Államokból, hanem Prágából vezetett haza.
Így hát, egy elképesztő utazás tanújaként, a múlt sebekkel teli emlékei és a jövő ígéretei között egyensúlyozunk.
Forrás: nepszava.hu/3307885_mar-meg-sem-tudom-mondani
