FAUST A SAKKTÁBLÁN – BARTÓK IMRÉVEL A VÁRATLAN HÚZÁSOKRÓL
„A versenysakk a mi korunk pestise” – ezzel a figyelemfelkeltő kijelentéssel elindul Bartók Imre legújabb regénye, amely meglepő és sokrétű összehasonlításokat kínál a sakktörténeti anekdoták és mitológiai elemek között. A történet főszereplője, Damien, nem csupán a sakk világa közt barangol, hanem párkapcsolati válságait is igyekszik feldolgozni egy szőnyegkészítő pszichológus segítségével. E közben Skóciát, az Egyesült Államokat, Olaszországot és Budapestet is megjárja, míg tragikus és szürreális élményeket gyűjt. A szerző elmondása szerint a könyv nemcsak a sakk és a kísérletező írásmód keverékét tükrözi, hanem a lineáris történetmeséléshez való visszatérés is jellemzi.
A sakk mint keretrendszer nem csupán hobbiként van jelen Bartók életében, hanem mélyebb filozófiai jelentőséggel bír. A sakk irodalmában való jártasság tükröződik David Foster Wallace vagy Esterházy Péter művein keresztül is, hiszen a játék felfogható világmetaforaként is. Bartók könyvében azonban Damien viszonya a sakkhoz ambivalens: egy sikeres Faustként jellemzi, aki a siker elől menekül, de mégis beleszőtte életének narratívájába a játék minden árnyalatát. A sakk egyben írástechnikai kihívást is jelentett a szerző számára, hiszen a játék érzelmiségének ábrázolása rendkívüli módon nehéz feladat volt.
Bár a regény földrajzi kiterjedése hatalmas, a sakk természeténél fogva is globális játék. Bartók szerint a sakk nem csupán asztali játék, hanem sokkal inkább egy világsport. A régi mesterek, nyitások és írások tanulmányozása révén működtet egy saját közösséget, amely szellemi és ösztönös élményeket kínál. A sakk nagyságát igazi nagymesterek kiemelkedő húzásai adják, ahol a kreativitás és a tradíció feszültsége formálja a játékosokat.
A magyar irodalmi előzmények viszonylag szűk keresztmetszetűek, hiszen Bartók megjegyzi, hogy a huszadik század novellistái, mint Ady vagy Kosztolányi szintén adtak elő a sakkról, de magyar sakkregény eddig nem született. Ezt különösen figyelembe kell venni a magyar sakk-kultúra gazdagsága tükrében, amely már a XIX. században is világszínvonalú figurákat tudott felvonultatni.
A címadó szereplő, Damien választása szintén figyelemre méltó; Bartók saját emlékeiből merítve alkotta meg a karaktert. Korábbi élmények és a mitológiai vonatkozások tükrében Damien név egyaránt kapcsolódik a babiloni álmokhoz, hiszen a szőnyegkészítő pszichológus is e témával foglalkozik, folytatva a háborúk tanulmányozását. Ez a kontextus pedig hozzájárul Damien történetének elmélyítéséhez, lehetőséget teremt a különféle idősíkok és történelmi események trajektóriájában való elmélyedésre.
A regény mottója, amely Siegbert Tarrasch híres mondására épít, rávilágít a sakkban rejlő ellentmondásokra. A szabályok betartása mellett a kreatív gondolkodás értéke éppen abban rejlik, hogy a váratlan húzások képesek felülírni akár a legjobban megtervezett stratégiákat is. Bartók szerint a sakkban a legnagyobb teljesítmény akkor születik, amikor valaki a saját intuíciójára támaszkodva létrehozza a maga tökéletes lépését, így az egyéni gondolkodás és a közösségi tudás határvonalán egy új szintézis teremtődik.
Összességében Bartók Imre új regénye nemcsak a sakk világát és a küzdelmes utakat boncolgatja, hanem mély filozófiai és pszichológiai rétegeket is feltár, ahol a sport az emberi lét kérdéseivel fonódik össze. A sakk, mint életmetafora, folytatja a felfedezést, kihívást jelentve a hagyományos narratívák számára.
