A budapesti gettó emlékfala: Brüll István története
Brüll István, aki a második világháború idején még csupán 13 éves fiú volt, ma már 81 éves formálisan is emberéleteket mentett meg. A momentuma, amikor a budapesti gettóban egy élettelen nő kezéből elvette a pólyába csavart csecsemőt, örökre beleégett az emlékezetébe. 1944 decemberében, amikor a Wesselényi utca 8. kapuján kilépett, sárga csillag díszelgett a hajtókáján, kísérti a dermesztő hideg és a háború szörnyű valósága.
Az esemény, amely során Brüll István a Síp utca 12. környékén a robbanás után berohant egy házba, feltárta a humanizmus fénysugarait a legnagyobb sötétségben. Egy kifutófiúként a Deák cipészhez járva, ismételten az élet mentésének szemtanúja lett. Akkor, a lépcsőfordulóban rábukkant a nőre, aki valószínűleg már halott volt, de a gyermek, akit neki kellett megmenteni, még élt, és mikor ő átadta egy felnőtt kezében, a kicsi felsírt. Azóta ez a történet hálás emlékeként él benne, és keresése, hogy a baby túlélte-e a háború borzalmait, nem hagyja nyugodni.
A háború nyomai
István emlékei között szerepel egy októberi nap is, amikor a feleségével a Kozma utcai zsidó temetőben megváltották sírhelyüket. Ekkor ismét eszébe jutott a bepólyált gyermek, akit ő megmentett. A története bonyolult, hiszen ahogy István meséli, a gettóval összefonódott múltja összefonódik a holokauszt tragikus eseményeivel. Az ő története rávilágít a kollektív emlékezetre és az emberiesség kérdéseire, hiszen a század közepének terrorelmélete a saját tapasztalataival egyesült.
Amint a történet előrehaladt, kiderült, hogy a Síp utcai épület valóban érte gránáttalálat. A történész ismerős véleménye helytállónak bizonyult, hiszen a ház lakói közül hét ember elveszett azon a napon, közülük hat nő volt. Ez a statisztikai adat még inkább erősíti a múlt fájdalmát, amelyet István a gettóban töltött idő alatt érzett.
A túlélés és az emberi szolidaritás
Brüll Istvánnak, akinek lelkében az emlékezet két képe rögzült meg, mindörökre megmarad a Síp utcai lépcsőforduló, ahol a gyermek életéért küzdött, és a Klauzál tér, ahol a háború brutális valóságának sokkoló képei tárultak elé. Ezek az emlékek egyaránt a túlélés és az emberség szimbolikus ábrázolásai, és a fiatal István számára kulcssá váltak, hogy érzékelje az éhezés és a remény parázsát a budapesti gettó instabil mindennapjaiban.
Ma, több mint hetven évvel később, István abban reménykedik, hogy megtudja, mi történt az akkor megmentett gyermekkel. Talán ő is él még, vagy családja van, akiket a hősiessége megmentett a sötét korszakban. Az emberiesség és a jóság töretlen fénye jelenik meg a történetben, ami nem csupán az ő életét, hanem a jövőt is formálja. A közösségi média erejét kihasználva, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány segítségével, a történet felkeltette a figyelmet, és több ezer emberhez eljutott. Az a cél, hogy olyanok jelentkezzenek, akik többet tudnak a megmentett gyermek sorsáról és a zsidó hitközség épületeinek bombázásáról.
