Föld, föld…!
A magyar mezőgazdaság kibocsátása 2025-re meghaladta a 4,4 ezer milliárd forintot, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. E növekedést azonban főként az árak emelkedése generálta, miközben a megtermelt áruk volumene összességében 2,6 százalékkal csökkent. Ez a visszaesés nem átmeneti jelenség, hanem az elmúlt évtizedek folytonos trendje, amely aggasztóan érinti az agrárium jövőjét.
A mezőgazdaság GDP-n belüli részaránya hazánkban 2,7 százalék, míg az európai átlag 1,2 százalék, amely jelentős eltérésekhez vezet a különböző országokban. Fejlettebb régiókban, mint például Németország, Írország, vagy Dánia, az agrárium aránya körülbelül 1 százalék, míg Romániában és Görögországban ez az arány akár 2,5-3 százalék is lehet.
Fontos megjegyezni, hogy a rendszerváltozás előtti időszakhoz képest a magyar agrárium részesedése drámaian csökkent, hiszen 1989-ben a hasonló adat 13,7 százalék volt, ami arra utal, hogy a termékkibocsátás az ötödére zsugorodott az évtizedek alatt.
Ez a tendencia nem csupán hazánkat érinti, hanem globális jelenségnek is tekinthető, amely elsősorban a szolgáltató ágazatok növekvő súlyának tudható be, ahol a szektor GDP-n belüli részesedése Európában elérte a 65-70 százalékot, a hagyományos mezőgazdasági termelés pedig modernizálódik. A változásokat strukturális problémák, technológiai elmaradottság, vízgazdálkodási hiányosságok és a munkapiacon tapasztalható elöregedés is befolyásolják.
Sok kicsi kevésre megy
Az ágazat erősségei között említést nyer, hogy Magyarországon aránylag sok mezőgazdaságilag hasznosítható terület áll rendelkezésre, valamint a környezeti feltételek is kedvezőek. A nemzetközi szinten elismert tudományos háttér ugyanúgy fér hozzá, amelyet jelenleg nagyrészt kiaknázatlanul őrzünk. Emellett a szektor exporttöbblete fontos szerepet játszik a külkereskedelemben, a célpiacok diverzifikálásával és a feldolgozott termékek arányának növelésével új lehetőségek nyílhatnak meg.
Ugyanakkor a gyengeségek listája hosszú. Az osztatlan közös tulajdon arányának nagy mértékével küzdünk, ami számos problémát generál, hiszen a magyar földtulajdon-rendszert karakterizáló erősen fragmentált birtokviszonyok gátolják a hatékony gazdálkodást. Hazánkban közel 4 millió földtulajdonos él, akik közül a termőföldvagyon több mint egyharmada, mintegy 2,4 millió hektár osztatlan közös tulajdonban van, ami megnehezíti a birtokok összevonását és az öröklési folyamatokat.
A birtokelaprózódás mértékét tovább rontja, hogy a kárpótlási időszak öröksége miatt több hektáros földterületek olyan bejegyzett tulajdonosi számmal bírnak, amely több száz vagy akár ezer főt is elér.
A jogi státuszok bizonytalansága miatt a hosszú távú beruházások, például az öntözőrendszerek kiépítése is háttérbe szorulnak. Az ésszerű birtokrendezés révén jelentős költségcsökkentést érhetnénk el, amely javítaná a mezőgazdaság hatékonyságát.
A földtulajdon kérdése
A földtulajdon problémája évtizedek óta megosztó, hiszen az alapeset szerint csak földművesnek minősülő állampolgárok, azaz magyar és EU-s természetes személyek érhetnek el tulajdoni jogokat, míg jogi személyek csak speciális esetekben. Egy földműves egyedül, illetve közeli hozzátartozókkal együtt legfeljebb 300 hektár területet birtokolhat, míg állattartó telep esetén maximum 1200 hektár területét engedélyezik. Ezzel szemben a nem földművesek csupán 1 hektárt tulajdonolhatnak.
Az urbanizáció következtében a vidéki, mezőgazdasági munkaerő folyamatosan csökken, ami fokozza az agrárnemzedék-váltás elakadását, és így az elöregedés problémáját.
Az öntözési lehetőségek a magyar mezőgazdaságban jelentősen korlátozottak, miközben a Kárpát-medence felmelegedési üteme világviszonylatban is kiemelkedő. Az ebből fakadó aszályok a növényi kultúrákat veszélyeztetik, a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt pedig sok termőföld nem öntözhető. Ez a helyzet a vízkészletek csökkenését eredményezheti, különösen a Duna–Tisza közén, ahol az elsivatagosodás veszélye is fokozódik.
Az emberek között sokan téves információk alapján félnek a GMO-kultúráktól, így a közvélemény gyakran hiszterizált a genetikai manipulációkkal kapcsolatban. Jelenleg lemaradásban vagyunk a nemzetközi multinacionális cégekkel, így a magyar növénynemesítés technológiai hátrányai a következő időszakban piaci veszteséget okozhatnak.
Nem szociális kérdés
A fent említett feszültségek enyhítésére átfogó kormányzati stratégia bevezetésére van szükség. Fontos kérdés, hogy Magyarországnak versenyképes vagy inkább szociális értelemben eltartó mezőgazdaságra van-e szüksége. Vajon képes-e az agrárium eltartani a vidéki népességet? A jelenlegi álláspontot sokan szociális szemléletmód vezeti, amelyben a cél a falvak lakosságmegtartó képességének növelése, a kistermelők támogatása és az önálló földbirtokokhoz való hozzájutás elősegítése.
Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés technikai alapjait is figyelembe kell venni, hiszen a modern gyakorlatok révén egyre kevesebb ember egyre több élelmiszert tud előállítani. Az új vállalati, világméretű verseny érdekében azok maradnak talpon, akik rendelkeznek a magas szakmai képzettséggel és fejlett technológiákkal.
A szociális problémák megoldása nem vonható össze a versenyképesség növelésével. Az idilli kép, melyben a békésen legelésző állatok és a vidáman csaholó kutyák alkotja a falusi életet, nem keverhető össze a modern mezőgazdaság kihívásaival, és szakmai katyvasznak számít azt gondolni, hogy a kis birtokok elosztása valóban szociális megoldást kínál a mezőgazdaság számára.
A vidéki megélhetés kulcsa nem a föld birtoklása, hanem a mezőgazdaságban és annak kapcsolódó ágazataiban létrehozott fenntartható munkahelyek megléte. A kisgazdaságok és a nagyüzemek együttműködése lehetséges, azonban a piaci megközelítés egyértelmű parancsnoksága vitathatatlan. A jelenlegi magyar agrárium sem versenyképes, sem szociálisan eltartó, s ha ki akarjuk használni a potenciálunkat, akkor a következő irányok fontosak.
Mindennapi kenyerünk
A földtulajdon kérdésének szabályozásán sürgősen változtatni szükséges, mivel a magyar törvények a legszigorúbbak közé tartoznak Európában, a jogi személyeket gyakorlatilag kizárják a mezőgazdasági területek birtoklásából. Az európai gyakorlat vegyes képet mutat, hiszen sok országban, például Franciaországban és Németországban, a jogi személyek birtokjoggal rendelkezhetnek, ám a helyi gazdák védelme érdekében a hatóságok elővásárlási jogokkal élhetnek.
A magyar gyakorlat enyhítése indokolt lenne, mivel a jogi személyek piacon való megjelenése lehetővé tenné a tőke növelését, amely új technológiák alkalmazásához vezethetne. Ehhez azonban józan megközelítésre és érzelmi alapú gondolkodásmódok, például a „föld mindenek felett” felfogás levetkőzésére volna szükség.
A hazai őstermelők kedvezményeivel kapcsolatos viták szintén megoldásra várnak. Az őstermelők számára nyújtott adómentességek és kedvezmények már sok szakmai és társadalmi vitát generáltak. Miközben a vállalkozásoknak szigorú adókat kell fizetniük nyereségük után, az őstermelők egy része, akár a minimálbér többszörösét megtermelve is, mentesülhet az adózás alól.
Bár a szabályozás célja az élelmiszer-ellátás biztonságának garantálása és a vidéki megélhetés támogatása, a piaci szereplők többsége úgy véli, hogy ez a rendszer tisztességtelen előnyhöz juttatja az adómentes őstermelőket. Sajnos a helyzet annak ellenére, hogy az előnyöket biztosító intézkedések folyamatos szakmai és társadalmi diskurzus tárgyát képezik, jelentős hatékonysági problémát vet fel.
Az osztatlan közös tulajdon rendszere jelentősen megnehezíti a tulajdonosi szemlélet kialakulását és a beruházások elindítását. Elvben ezek az ingatlanok ma is feloszthatók, azonban a szükséges eljárások lassan haladnak a sok jogi és adminisztratív akadály miatt. A folyamat felgyorsítása érdekében figyelembe kell venni az állami újraszabályozást, amely a jogi procedúrák egyszerűsítésére és a pénzügyi terhek csökkentésére fókuszál.
Stratégiai vízgazdálkodás
Nehéz helyzet, hogy a Kárpát-medence rendelkezik megfelelő öntözési potenciállal, amit jelenleg nagyon alacsony mértékben használunk ki. Miközben az EU-ban a szántóföldek több mint tizedét öntözik, hazánkban ez az arány alig éri el a harmincad részét. Az ezredforduló óta az öntözésre értékesített vízmennyiség a felére csökkent, ezért sürgős változtatásra van szükség.
A vízgazdálkodást és az aszály ellen küzdelmet stratégiai ügyként kellene kezelni. A korábbi, csupán csatornaalapú megoldások helyett egy komplex, a természetes vízmegtartásra fókuszáló szemléletmódot kell bevezetni. A legfontosabb cél a vízmegtakarítás és a precíziós kijuttatás, amelyek lehetővé teszik a termésbiztonság növelését, ezzel együtt az üzemeltetési költségek csökkentését.
A kormány az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül biztosított öntözővíz díját az idén is átvállalja, így a gazdálkodók ingyenesen juthatnak vízhez. Az ingyenes vízhasználat legfőbb indoka a mezőgazdasági termelés biztonságának növelése és az aszálykárok csökkentése. Azonban szakmai kritikák merültek fel az ingyenes vízhasználat kapcsán, mivel az nemcsak az EU vízkeretirányelvével, hanem a fenntartható vízgazdálkodás alapelveivel is ellentétben áll. Az ingyenesség miatt a felhasználók hajlamosak pazarlásra, ami a víziforrások minőségét és mennyiségét is érzékenyen érintheti.
Emellett kiemelten fontos lenne a tudásalapú mezőgazdaság fogalmát komolyan venni, valamint támogatni a modern mikrobiológiai technológiák fejlesztését és alkalmazását. Genetikailag módosított haszonnövények és a hozzájuk tartozó technológiák révén nemcsak a föld minősége, hanem a víz tisztasága és a mezőgazdaság termelékenysége is javulhat.
A közeljövőben világszerte növekvő kereslet várható az élelmiszerek és az édesvíz iránt. A magyar agrárium intenzív technológiai fejlesztése nemcsak a mindennapi kenyér biztosításához járulhat hozzá, hanem a világpiaci részesedés növelésével jelentős jövedelmet is generálhat.
