Dés László daloskönyve a Müpában
Dés László szeptember 21-i koncertje a Müpában több lesz a dalok egyszerű előadásánál. A zeneszerző pályáján régebbi korban udvari zenészként is működhetett volna, de a modern kori magyar kastélytulajdonosok között jó ízlésű, a művészi szuverenitást is tisztelő mecénás nem akadt.
Az elmúlt másfél évtizedben Dés nem lett „szent dalnok”, nem kapaszkodott fel erre-arra sodródó hajókra, hanem a tisztesség és igazságérzet mellett tette le a voksát. Az ilyenkor kottába írt dallamokat játssza el most a közönségnek, amely hálás a daloktól kapott biztatásért.
Ennek példája a Pál utcai fiúk „Grunddal” refrénjének ikonikus sora: „Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért?” – ami a mai fiataloknak többet jelent, mint egy liverpoolinak a You’ll Never Walk Alone. A mestermű hozzájárult jelenkori történelmünk alakításához is.
A koncert nem vállalkozik a lassan „katedrálissá” növekedő életmű teljes bebarangolására. Kimarad a filigrán szaxofonos, aki a Dimenzióban Tóth Tamással és Baló Istvánnal, később Szakcsival kísérletezett a New York-i feeling magyar változatával a jazzben. A 83-as Fal Mögött albumon ezt folytatta Gőz Lászlóval, Szakcsi Lakatos Bélával, László Attilával és Solti Jánossal. Játszott az LGT-vel is, majd jött a Trio Stendhal Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal, a klasszikus zene és a manouche jazz egyedi szimbiózisa.
Albumaik, az Earthsound vagy a Something Happened kultúrdarabok. A Contemporary Gregorianban a középkori zene és a jazzgrammatika összeházasításával egy soha nem létezett zenét teremtett.
Esterházy Péter ajánlotta a Dés világának megértésében kulcsszerepet játszó kultikus előadásukat: „Jó szívvel tudom ezeket az estéket ajánlani: nem én fogok szaxofonozni. És még más tréfák és szomorúságok is lesznek.” Két jóbarát találta ki, egy író felolvasott kézirataiból, Dés pedig poliritmikus ellenpontokat játszott hozzá.
Később Parti Nagy, Spiró, Závada csatlakozásával – miközben András fia és Barcza Horváth árnyaltabbá tette a hangképeket – remekül működött tovább. Ezt a „tengerjáró hajót” két másodtiszt irányította, egyikük már az égi vizek hajósa, de a közönség máig nem felejtette el.
A mostani koncerten dalszövegek hallhatók, részletek olyan filmekből, mint az Egymásra nézve, a Szerelem első (és második) vérig, a Csocsó, az Üvegtigris, a Sose halunk meg, valamint a Postássy Julival felvett hot-paródia, a Puszinyuszi A miniszter félrelépből. Dés sikeres színházi szerző, A dzsungel könyve, a Valahol Európában, a Sose halunk meg musicalváltozata kiállta az idő próbáját.
Leonard Cohen vallotta: „Mindig olyan akartam lenni, mint az ima, amelyet a pap mond a gyülekezetnek a misén.” A setlistre e gondolat jegyében kerülnek a „katedrális” főhajójában sorakozó dalok. Elég Cohen, Bob Dylan, Mark Knopfler rekedtes kántálása, hogy az alkalmi kórus összeálljon.
Könnyű slágereket írni? Persze. A Szentiment, a Botladozva, a C’est la vie, a Halgass kicsit, a Hóesés, a Vetkőzés, de még A hiába szép is több generáció emlékezetében eléneklésre készen él. Básti Juli, Für Anikó és Mácsai Pál prezentálásában elmúló nyarakról, költözésekről, szerelmekről és szakításokról mesélnek, Pilinszky definícióját követve: „A valóságban az élet dolgainak többsége nem megoldható, legfeljebb jól-rosszul elviselhető.”
Nagy utazás lesz az eltűnt időnk nyomában, a bizalmunkat évtizedek alatt kiérdemlő „másodtiszt” navigációjára hagyatkozva. A magyari muzsika polihisztorának daloskönyve ennek krónikája.
