A magyar példa
Momentán nem tud érdekelni, milyen stílusban beszél egymással a Parlamentben a miniszterelnök és Toroczkai. Illetve persze érdekel, és az összes közhelyet el tudom mondani a közbeszéd állapotáról. De ezt felülírja, hogyan viszonyulnak a magyar pártok a legfontosabb nemzetközi folyamathoz, a szélsőjobb előretöréséhez.
Legyen elég annyi, hogy ellenfelei annak a jogállami, szabadelvű, toleranciára törekvő, de távolról sem tökéletes progresszív világnak, amelyben az emberiség eddigi tapasztalatai szerint minden hiba ellenére jobb élni, mint az eme pártok által kínáltban. Utóbbi visszafogott változatát mi, magyarok 16 éven át kipróbálhattuk. Az AfD győzelméről van szó egy kis német tartományban, ahol most közel 44 százalékot értek el, míg az előző választáson feleannyit. Már nem csak a volt NDK politikai zárványáról van szó. Hasonló iramban nő az országos átlaguk, most 27-28 százalék.
A kis Szász-Anhaltban akár kormányra jutnak, akár ellenük alakul egy működésképtelen koalíció, már csak rossz és még rosszabb megoldás van. Ott talán késő. Máshol még nem. Ezért lényeges, ebben ki hol áll nálunk.
A parlamenti szócsatából világos, hogy a Tisza éles konfliktusban van az AfD hazai testvérpártjával. A Mi Hazánk az AfD által létrehozott európai pártcsaládhoz csatlakozott. Toroczkai László meglátogatta a nagytestvér rendezvényét, cserébe onnan delegációt küldtek Ásotthalomra. Toroczkai az Országgyűlésben is üdvözölte a tartományi sikert. A Tisza az európai középjobb, a Néppárt frakciójában ül. Nem vagyok elragadtatva a Néppárttól sem, de ez nagy különbség. Ma a baloldallal, liberálisokkal együtt ők az Európa-párti mainstream. Nálunk tehát konfliktus van a kormánypárt és az AfD testvérpártja között – és ez jó.
De nem csak a Mi Hazánk ünnepelte az AfD-s sikert. A Fidesz elnöke még lelkesebb volt: „Hatalmas este ez Németországnak és Európának. Kapaszkodjatok meg, ez csak a kezdet!” Ugyan jobban örülnék, ha Orbánék bukása, a magyar példa számítana valamilyen európai kezdetnek, de meglepve nem vagyok. Orbán már tavaly látványosan keblére ölelte az AfD elnökét, és közölte: „Németország jövője az AfD”. Ez a különbség. Az általunk megválasztott, ideológiailag tarka kormány az AfD-s jövő ellen, a Fidesz és a Mi Hazánk mellette. Ma nem tudok ennél élesebb európai választóvonalat.
Orbánnak a magyar szempont nem sokat számított a magyarfaló román elnökjelölt támogatásánál vagy a Benes-törvények felélesztését illető kussolásnál sem. Most sem a hazafiság vezeti. Az AfD programjában nemcsak a schengeni övezetből való kilépés, hanem azoknak az uniós támogatási alapoknak a durva megnyirbálása is szerepel, amelyek nélkül haldoklik a magyar gazdaság. Az AfD bezárkózási programjának fontos gazdasági ígérete, hogy ezután keveset vagy semmit ne fizessenek kelet- és közép-európai országok támogatására.
Ha az AfD rémes ideológiai szeplőitől, az etnikai nemzetfogalomtól, a szélsőjobb, náciszimpatizáns szárny eszméitől és történelemrevíziós szándékaitól eltekintünk is, ölelgetésük a magyar érdekek elárulását is jelenti. A szélsőjobb elleni eddigi harcmodor minden formája kudarcot vallott. Nem jött be a félszívű elszigetelő „tűzfal”, de a „szelídítsük meg őket kormányon” osztrák taktikája sem. Az AfD elnöknője persze egyáltalán nem Hitler, igyekszik elhatárolódni a csúfos múlttól, de továbbra is számít szélsőséges helyi vezéreire. József Attilával szólva „finomul a kín”, de ma ez a „finomabb” kín a veszély.
Mi itt, Magyarországon viszont példát mutattunk a világnak. Megszabadultunk egy olyan rendszertől, mint amelyik ellen Európa kevés sikerrel védekezik. Heine 1849-ben ezt írta: „Ha hallom ezt a szót, magyar, / Szűk lesz a német plundra rajtam”. A világ ma farmert hord és nem plundrát, de mi ismét kihúzhatjuk magunkat. Példát adtunk. Megcsináltuk. Egyrészt felélesztve a népfront régi európai hagyományát, másrészt új formát adva neki. Mert a túl széles pártkoalíciók hordozzák a kormányzóképtelenség veszélyét is – Németország is ezzel küszködik. Két-három hasonszőrű pártnál a konkrét programok és személyek még összeegyeztethetők, de túl szélesre nem lehet feszíteni a terpeszállást. Ám talán egy a pártoknál mélyebb társadalmi szinteken szerveződő mozgalom még elbírja ezt. Legalábbis egy átmeneti ideig: addig, amíg a közös veszély elhárul, amíg a várat, a közös hazát megvédjük az ostromtól. Nálunk sikerült. Most ostrom van. Ostromolják Európa, a mi európaiságunk várait. Nem mindegy, ki melyik seregben van.
A szerző egykori országgyűlési képviselő (MSZP).
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
