Az állam én vagyok – Netanjahu az ENSZ Közgyűlés előtt
Félig üres padsorok előtt mondta el idei beszédét az ENSZ Közgyűlésben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Nem először, de remélhetőleg utoljára.
Izrael „Bibije” ezúttal is emlékezetes produkciót nyújtott a világszervezet színpadán. Atombombát nem rajzolt, a hápogó kacsa hasonlatot sem vette elő, de nem érkezett üres kézzel: vitt magával egy személyi hívót, amellyel a libanoni Hezbollah terrorcsoportot gúnyolta a két évvel ezelőtti csipogó és adóvevő robbantásos akció miatt, illetve egy Starlink internetterminált, az iráni rezsim elnyomásának szimbólumaként.
A kiváló szónoki tehetséggel megáldott Netanjahu az igazság egyedüli letéteményeseként az egész világot vádolta, amiért megfeledkezik a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásáról, vitatja az izraeli hadsereg fellépésének erkölcsi alapját és a zsidó állam önvédelemhez való jogát. „Erkölcsi gyáváknak” nevezte a kivonuló diplomatákat, bírálta az európaiak tehetetlenségét az iszlám szélsőségességgel szemben. Az évszázad hazugságának nevezte a gázai népirtásról szóló híreket. A globálisan növekvő Izrael-ellenességért és antiszemitizmusért mindenekelőtt Katart és az amerikai egyetemi „agymosást” tette felelőssé, valamint az al-Dzsazíra egyoldalú közvetítését.
Kiemelte a „nyolcadik frontot”, az „igazságért folytatott háborút”, miközben a többi fronton állítólag hatalmas győzelmek sorát aratta az izraeli hadsereg. Netanjahu pontosan tudta, hogy hallgatósága korlátozott lesz, így tulajdonképpen célzottan az izraeli választóknak beszélt, akik egy hónap múlva járulnak az urnák elé.
Szavaiban rengeteg igazság volt, összességében mégis egy kozmetikázott valóságot mutatott. Miközben a háború minden eddigi katonai sikerét önmagának tulajdonította, a bírálatokat kivétel nélkül Izrael-ellenes, antiszemita megnyilvánulásként értelmezte. Ha a vezető „az állam én vagyok” szellemében jár el, akkor az államot, a kormányát ért vádak is nem elsősorban a népnek, hanem neki szólnak.
Netanjahunak igaza van abban, amikor a népirtás vádja ellen küzd, és arra emlékeztet, hogy ez a háború sem úgy kezdődött, hogy Izrael hódító szándékkal támadta volna meg valamelyik szomszédját. Izrael a létéért küzd, példátlan terrortámadásra válaszolva indította el a gázai háborút, és ezt a szörnyűséget valóban relativizálja a világ jelentős része.
A terror elleni háborúban nincs arányos katonai válasz, mert elmosódnak a határvonalak civil és harcos között. A Hamász elleni harcban a helyzet még bonyolultabb, mivel nem klasszikus terrorcsoportról van szó, hanem olyan mozgalomról, amely a terror eszközeivel, de egy nép jogaiért küzd, így széles körű lakossági támogatásra épül.
Ha ezeket az érveket nem Netanjahu sorolná, a hatásuk is más lenne. Az ő szájából azonban az igazság is hamisan cseng. A mostani globális antiszemitizmus és Izrael-ellenesség jórészt épp az ő miniszterelnökségének a gyümölcse. Kormányzása alatt Izrael fájdalmas nemzetközi elszigeteltségbe került, a világ fekete báránya lett.
Ő az a miniszterelnök, aki alatt megszakadt az izraeli-palesztin tárgyalásos rendezési folyamat, fokozódott a telepek építése a megszállt ciszjordániai területeken és Kelet-Jeruzsálemben. Ő engedte hatalomba a legdurvább szélsőjobbot, szabadjára engedte és büntetlenül hagyja a telepes erőszakot, megosztotta saját népét, és mindent megtett a demokratikus jogállam felszámolásáért.
Mindent relativizált az ENSZ Közgyűlésben is, ami már szemenszedett hazugság volt. Izrael nemcsak példátlanul elszigetelt, hanem megosztott is, és ez is az ő kormányzásának következménye. Saját felelősségéről szót sem ejtett, sem az Izraelt ért terrortámadás, sem a túszok kiszabadításának elszabotálása ügyében. Bárki is következzen Netanjahu után, hosszú és rögös út vezet odáig, hogy Izraelt a világ újra a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának tekintse, és hogy az izraeli miniszterelnök ENSZ-beszéde alatt ne vonuljon ki a hallgatóság tetemes része.
