Feketelistán a diákokat támogató szerb művészek
Feszült hangulat jellemezte a belgrádi Nemzetközi Filmfesztivál megnyitóját, ahol érezhetővé vált az évek óta tartó társadalmi megosztottság. A rendezvényen Katarina Radivojević ismert szerb színésznő arról beszélt, hogy közéleti kiállása miatt hosszú ideje semmilyen szakmai felkérést nem kap a hazai filmes és televíziós ágazatban. Radivojević a Lordan Zafranović évtizedek óta várt történelmi eposzának, a kozarai gyermekek és a jasenovaci áldozatok tragédiáját feldolgozó Zlatni rez 42 című filmnek a sajtótájékoztatóján nyilatkozott.
A színésznő hangsúlyozta, hogy az életben léteznek a napi politikán túlmutató értékek, és az ártatlan áldozatok emlékét őrző művészi alkotás fontossága meghaladja a jelenlegi politikai megosztottságot. A hatalomközeli bulvársajtó erre összehangolt támadást indított ellene.
A művészvilág elleni retorziók hulláma a 2023 májusában lezajlott belgrádi iskolai és környéki tömeggyilkosságok után bontakozott ki, amikor az erőszakmentes társadalomért szervezett tüntetéssorozat százezreket vitt az utcákra. A tiltakozási hullám új lendületet kapott a vitatott választások nyomán, amikor az egyetemisták országos épületblokádokkal követelték a szavazási visszaélések kivizsgálását és a választói névjegyzékek megnyitását. A diákok mellé felsorakoztak az ország legelismertebb előadói, akik szónoklatokkal, pódiumbeszélgetésekkel és a megmozdulások felvezetésével fejezték ki támogatásukat.
Az állami gépezet válasza gyors és szervezett volt: a kormánypárti parlamenti képviselők a törvényhozás szószékéről kezdték felolvasni a tüntetéseken megjelenő színészek állítólagos gázsijait, nyílt bojkottot hirdetve a rendszer bírálói ellen. A szankciók legsúlyosabb formáját a televíziós produkciókból való rendszerszintű kizárás jelenti. Az állami tulajdonú Telekom Srbija az elmúlt évtizedben a regionális sorozatgyártás legfőbb pénzügyi forrásává vált, monopolhelyzetet teremtve a filmes fejlesztések finanszírozásában. A minisztériumok és az állami cégvezetők közvetlen ellenőrzést gyakorolnak a szereposztások felett, és azok a színészek, akik nyilvánosan támogatják az egyetemi tiltakozásokat, lekerülnek a producerek listáiról.
A megtorlás legdrámaibb példája Ammar Mešić sorsa, aki éveken át az egyik legnézettebb hazai televíziós teleregény, az Igra sudbine kulcsszereplőjeként vált a közönség kedvencévé. Miután a fiatal színész közösségi oldalain közvetlen felelősségre vonást sürgetett az államfővel szemben, és személyesen vett részt a diákok blokádjain, a forgatókönyvírók kiírták a karakterét a sorozatból. A színész hónapokig tartó állástalanság után Ausztriába kényszerült, ahol egy bécsi építkezésen segédmunkásként vállalt munkát a megélhetésért.
A zaklatások a legendás színészgenerációkat sem kímélik. Svetlana Bojković az elsők között állt a diákok és a környezetvédő aktivisták mellé a lítiumbányászat és a hatalmi önkény elleni tiltakozások idején. A kormánypárti televíziós csatornák lejárató hadjáratot indítottak ellene, nemzetellenes agitátornak minősítve a színésznőt. Hasonló támadássorozat érte Seka Sablićot is, akit a parlament ülésén a kormánypárti padsorokból hazaárulással vádoltak meg.
A rendszerszintű elszigetelés elérte a legsikeresebb középkorú alkotókat is. Dragan Bjelogrlić színész és filmrendező éveken át nyíltan védelmezte a fiatal értelmiségieket, ennek következtében a hatóságok adóügyi ellenőrzések sorozatát zúdították a produkciós irodájára, projektjei pedig elestek a Filmes Központ pályázati pénzeitől. Nikola Kojo szintén évekre eltűnt a nemzeti televízió képernyőjéről, miután a parlamentben nyilvánosan megfenyegették. Milan Marić és Marko Janketić közvetlen halálos fenyegetéseket kaptak az internetes felületeken, miután beszédet mondtak a diáktüntetések pódiumain.
A tiltakozás a kőszínházak falai közé is beköltözött. A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház, az Atelje 212, a Nemzeti Színház, valamint a vidéki városok társulatai figyelmeztető sztrájkokat tartottak, előadásokat töröltek a műsorról a letartóztatott egyetemisták szabadon bocsátását követelve. A művészek felismerték, hogy a színház a szabad véleménynyilvánítás utolsó bástyájává vált.
A feketelisták a zenei és szórakoztatóipart is elérték. A Goblini punkegyüttes, amely a Színház- és Filmművészeti Kar hallgatóival közösen forgatott klipet a tiltakozások himnuszává váló dalukhoz, lekerült a vajdasági nyári fesztiválok programjáról. Hasonló sorsra jutottak népszerű szórakoztató műsorok vezetői és popzenei előadói is: önkormányzati koncerteket fújtak le, televíziós talkshow-kat vettek le az adásról indoklás nélkül.
Katarina Radivojević fellépése a filmfesztivál pódiumán bizonyítéka annak, hogy a félelem légköre képtelen teljesen elnémítani az alkotói öntudatot. A hatalom kísérlete a kultúra teljes lojalitásának kikényszerítésére mély árkokat ásott a szerb társadalomban, ahol a művészet mindinkább az elnyomással szembeni erkölcsi ellenállás legfontosabb terepévé válik.
