Orbánék bűne, hogy lemondtak az euróról
Az Európai Unión belül hazánk kis ország, a valutánk gyenge, az Unió összes GDP-jének pedig nem érjük el az 1 százalékát sem. Így a forint jelentősége, habár nem elhanyagolható, ám mégis marginális az euróövezethez képest.
De az orbáni propaganda mégis túl nagy szerepet tulajdonított a forintnak, a vele vagy nélküle kérdés másfél évtized múltán is megválaszolásra vár. Manapság a Tisza-kormány tette aktuálissá a felvetést: a maastrichti követelmények önmagunkban is sürgetik a megoldást, de az új kormány fő célkitűzése ettől függetlenül a magyar gazdaság gyógyítása, rendbetétele. Ezért van jelentősége a nemzeti vagy közös valutadilemmának.
A legfőbb érvek, amelyek az euró mellett szólnak, tömören összefoglalhatók:
1. Az árfolyamkockázat megszűnésével nem lenne többé folyamatos vagy váratlan forintgyengülés, ami megdrágítaná az importot, a külföldi utazások előtt álló magyarok pedig egy gonddal kevesebbre számíthatnának.
2. Megszűnnének a valutaváltási költségek az euróövezeten belüli utazások és kereskedelem során, ami jelentős megtakarítást jelentene a vállalkozásoknak és a turistáknak.
3. Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás és az alacsony infláció fenntartása, ami hosszú távon kiszámíthatóbb árakat és alacsonyabb inflációs környezetet eredményezhet Magyarországon.
4. Az euróövezeti tagság gyakran alacsonyabb országkockázattal és így kedvezőbb kamatszintekkel jár, ami olcsóbbá teheti a hiteleket vagy a hitelek törlesztőrészleteit a lakosság és a cégek számára.
5. Az árak könnyebben összehasonlíthatóvá válnak a tagállamok között, ami fokozza a versenyt és kedvezőbb árakat kényszeríthet ki a kereskedőktől.
6. A csatlakozáshoz szigorú költségvetési és fiskális szabályoknak (maastrichti kritériumok) kell megfelelni, ami fegyelmezett gazdaságpolitikára kényszeríti az országot.
7. A stabil valuta és a kiszámítható környezet vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők számára, ami munkahelyteremtést és növekedést ösztönözhet.
8. Az euróövezeti tagság elmélyíti az európai integrációt, és erősebb érdekérvényesítő képességet biztosít az EU döntéshozatali folyamataiban.
Ami viszont az Orbán-korszakot illeti, annak lehettünk tanúi és elszenvedői, hogy az állandóan gyengülő hazai valuta az exportőröknek kedvezett, azaz anélkül jutottak pluszjövedelemhez, hogy tettek volna valamit a saját költségeik csökkentéséért, a termelékenység növeléséért. Sőt az Orbán-kabinetet az sem zavarta, hogy a forintgyengülés segítően aláássa az árstabilitást, drágul az itthon termelt áruk importtartalma, és erősebbé válik az infláció.
Itt nem volt tudatos árfolyampolitika, elengedték a gyeplőt, nem létezett a gazdasági vezetés által kezdeményezett árfolyam-stabilizálás vagy akár leértékelés. A külpiacok árazták le folyamatosan a magyar gazdasági teljesítményt és juttatták el tartósan a valutánkat a 400 Ft/euró körüli zónába.
A potenciálisan is igen erős gazdasági hátteret jelentő euró bevezetése elmaradt a 2010-ben kezdődő Orbán-korszakban, annak ellenére, hogy a 2008 utáni pénzügyi válság nyomán egy nemzetközileg jól kitapintható gazdasági fellendülésnek lehettünk szemtanúi. Ehelyett az állandó forintgyengülés folyamatosan drágította az importot, és Európa-rekord ütemű inflációt gerjesztett. Ez a gazdaság fejlődésének és a lakosságnak is permanens gondokat okozott: az előbbinek a versenyképességét gyengítette, a lakosságnak pedig drágította a megélhetését.
Az euróra való átnyergelés elmaradása éppen attól fosztotta meg a magyar gazdaságot az Orbán-kormányzás alatt, ami a legjobban kellett volna az életszínvonal stabilizálásához.
Az euró ellenzői azzal érvelnek, hogy az önálló monetáris politika elvesztése korlátozza az állam mozgásterét a gazdasági válságok kezelésében. De az orbáni gazdaságpolitika éppen ebben vallott kudarcot: nem volt képes a recesszióból kilábalni és a gazdasági növekedést újraindítani. Ezért jelentős mulasztásnak minősíthető.
