MELEG, DE NEM (?) TRAGIKUS
A paksi atomerőmű hűtővízproblémáit sokan Angela Merkelnek tulajdonítják, aki egy ígéret szövevényében juttatta el Orbán Viktorhoz a német autógyártók magyarországi termelésének támogatását, cserébe pedig a hűtővízből származó olcsó áramot várta. De vajon mennyire bizonyul ez az ár valóban fenntarthatónak és gazdaságosnak a jövőben? E kérdéskör mellett érdemes alaposabban megvizsgálni az energiaellátás biztonságának aspektusait is.
Az atomerőművek, mint például a paksi létesítmény, a támogatói szerint hosszú távon megbízható energiaforrásként működnek, hiszen nem függnek a változékony időjárástól, mint a megújuló energiaforrások. Azonban a gyakorlatban a magyar és európai tapasztalatok mintha éppen ennek az állításnak mondanának ellent.
Paks 1 például, különösen a nyári hónapokban, a kiszámíthatatlanság szimbólumává vált, nem más miatt, mint az időjárási viszonyok miatt. A jelenlegi helyzet a következőképpen alakul: ha a Duna vízszintje nyáron alacsonyabb, akkor a reaktorok nem kapnak elegendő vizet a megfelelő hűtéshez, miközben a már felmelegített hűtővizet nem lehet visszaengedni a folyóba, mert az súlyosan káros hatással lenne a vízi élővilágra. Érdekesség, hogy a vízi szervezetek hőtűrő képességének határa 28 Celsius-fok körül van, míg Paksnál a hűtővíz felmelegítési határértéke alapesetben 30 fok, amit időnként túllépnek, hogy a megfelelő áramellátást biztosítsák.
A hűtővíz probléma felvetése nem új keletű, és nem csupán a meglévő atomerőművet érinti. Már a később elvetett paksi beruházási tender előkészítésekor is megfogalmazódott, hogy a klímaváltozás következtében gyakoribbá váló nyári alacsony vízállás és hőhullámok miatt a hűtést hűtőtornyokkal kellene megoldani. Emellett a bősi vízlépcső hatásaként csökken a hordalék, így a folyómeder folyamatosan mélyül, ami a hűtővíz gravitációs kiemelését egyre nehezebbé teszi.
Előfordul, hogy az ország szivattyúinak összesereglése szükséges Pakson ahhoz, hogy a jelenlegi 2000 megawattos energiatermelő kapacitás hűtése legalább részben megoldható legyen. A tervezett Paks 2 megépülése, ami további 2400 megawattot adna hozzá, még súlyosbítaná a helyzetet: ha a Duna vízhozama már most sem képes hűteni 2000 megawattot, mi történik majd, amikor összesen 4400 megawattnyi reaktorkapacitás igényelné a hatékony hűtést?
Ráadásul egyetlen új hűtőtorony megépítése a 2000-es évek árszintjén 400-500 milliárd forintba kerülne, napjainkban ez a költség már inkább duplájára emelkedett. Legalább kettő ilyen toronyra lenne szükség, tehát ez nem csupán technológiai kihívás, hanem a Paks 2 gazdasági megtérülését is befolyásoló tényező. Valamint, hogy mi lesz a reaktorok nyári terhelésével, amint most tapasztalhatjuk, amikor vissza kell terhelni a teljesítmény csökkentése érdekében.
A tíz évvel ezelőtt benyújtott megtérülési számításokban a kormány 96%-os rendelkezésre állást írt elő, ami azt jelentené, hogy Paks 2 egész évben, az éves karbantartásokat leszámítva, zökkenőmentesen működne. Ellenben a valóság azt mutatja, hogy Paks 1 sem képes folyamatosan működni a hűtővíz problémák miatt.
Amikor olyan kijelentéseket hallunk, hogy a nukleáris energia megbízható, biztonságos és gazdaságos, érdemes emlékezni arra, hogy a 21. század második negyedébe lépve Magyarországon ezek a paraméterek legfeljebb kettő egyszerre teljesülhet, de csak a legoptimálisabb esetben.
Bár a paksi leállás esetén Magyarország nem marad áram nélkül, a szükséges pótlás nem lesz egyszerű feladat.
