Európában nincs egységes modell az ügyészség vezetőjének kinevezésére
A kontinensen a kormányzati kinevezéstől a parlamenti jóváhagyáson át a szakmai előszűrésig szinte minden megoldás előfordul. A döntő különbség nem az, hogy politikai szereplő vesz-e részt a vezető kiválasztásában, hanem az, milyen garanciák védik az egyedi ügyészi döntéseket és a szervezet autonómiáját.
Baka András köztársasági elnök szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt javasolta legfőbb ügyésznek, miután nem a parlamenti pártokkal, hanem bírósági és ügyészségi vezetőkkel, ügyvédekkel és büntetőjogászokkal egyeztetett. Európai összehasonlításban azonban nem az a szokatlan, hogy az államfő nem köt előzetes pártmegállapodást. A fontosabb kérdés az, hogy a jelölést hány intézmény ellenőrzi, milyen szakmai feltételek vannak, milyen hosszú a vezető mandátuma, és mennyire védett az ügyész a politikai beavatkozástól.
Németországban a szövetségi főügyész személyére az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, a Bundesrat hozzájárulása után a szövetségi elnök nevez ki. A végrehajtó hatalom szerepe nyílt és közvetlen, a német jog a miniszteri utasítás lehetőségét is ismeri. A szövetségi főügyész hatásköre azonban szűkebb, főként állambiztonsági és terrorizmussal összefüggő ügyekre terjed ki.
Spanyolországban a király nevezi ki az állami főügyészt, de a jelöltet a kormány választja ki az igazságszolgáltatás főtanácsának meghallgatása után. Portugáliában az elnök hat évre nevezi ki a főügyészt, kizárólag a kormány javaslatára. Mindkét rendszerben az államfő egy több szereplőből álló alkotmányos lánc része.
Litvániában az elnök nevezi ki a főügyészt a parlament hozzájárulásával, Szlovákiában a parlament jelöli ki az adott személyt, akit az államfő nevez ki. Csehországban a kormány dönt az igazságügyi miniszter javaslatára. Észtországban a kormányt illeti meg a kinevezés joga, de előtte kikéri a parlament jogi bizottságának véleményét.
Svédországban a kormány nevezi ki az országos főügyészt, de alkotmányos tilalom védi a hatóságokat attól, hogy a kabinet konkrét ügyben utasítást adjon. Finnországban a Nemzeti Ügyészségi Hatóság az igazságügyi minisztérium igazgatási ágához tartozik, mégis független állami szerv. Az egyedi vádemelési döntésben az ügyész önálló.
Írországban a közvádlói igazgatót a kormány nevezi ki, de csak egy törvényben meghatározott, magas rangú bírókból és jogi szakemberekből álló bizottság által alkalmasnak minősített jelöltek közül. Angliában és Walesben a Director of Public Prosecutions kinevezése nyílt pályázati és kiválasztási eljárás után történik.
Franciaországban az igazságügyi miniszter és az államfő mellett az igazságszolgáltatás legfelsőbb tanácsa is szerepet kap az ügyészi kinevezésekben. A francia rendszer azért nehezen hasonlítható a magyarhoz, mert nincs egyetlen, az egész ügyészi szervezet fölött hasonló hierarchikus hatalmat gyakorló főügyész.
Az európai fejlődés iránya kevésbé egy egységes kinevezési séma felé mutat, mint a szakmai és átláthatósági garanciák erősítése felé. A Velencei Bizottság szerint nincs egyetlen követendő európai modell, de a kinevezési rendszernek megfelelő garanciákat kell tartalmaznia a túlzott politikai befolyással szemben. Ilyen biztosíték lehet a független szakmai testület bevonása, az egyértelmű alkalmassági követelmények, a hosszú vagy meg nem újítható mandátum, a nyilvános meghallgatás és az elmozdítás szigorú szabályozása.
Az Európai Ügyészség kinevezési rendszere szintén több szereplő között osztja meg a döntést. Az európai főügyész jelöltjeit független kiválasztó testület rangsorolja, a jelölteket meghallgatják, majd az Európai Parlament és a Tanács közösen választja meg a tisztség betöltőjét. A mandátum hét évre szól, és nem újítható meg.
Magyarország mindezek alapján sajátos helyzetet foglal el: az államfő egyetlen jelöltet állít, az Országgyűlés pedig kétharmados többséggel választja meg kilenc évre a legfőbb ügyészt. A Tisza-frakció nem támogatja Baka András jelöltjét a legfőbb ügyész posztjára.
