Iskolareform és NER: Az elmaradt ígéretek valósága
2016 júniusában, a somogyi Babócsán felütötte fejét a politika által támogatott oktatási beruházás reménye. Az országos, megyei és tankerületi fideszes vezetők ünnepélyes keretek között helyezték el az új iskolaépület alapkövét, amelynek felújítása és bővítése 1,1 milliárd forintba került volna. A cél az volt, hogy a 2020-21-es tanévet már az új intézmény falai között kezdhessék el a diákok. Az elmúlt évek azonban nem a tervek szerint alakultak: a tanulók továbbra is az egykori gyógyszertár és a paplak falai között kénytelenek tanulni, míg az iskolaépület sorsa bizonytalanná vált. A kormányzat által további 750 millió forinttal megtámogatott projekt helyett olyan romos körülmények maradtak, melyek a háborús pusztításra emlékeztetnek.
A pénz eltűnése és a bűnügyi vizsgálatok
A bő 1,8 milliárd forintos elkülönített pénzösszeg sorsa máig tisztázatlan, a NER-közeli kivitelezők pedig egyre inkább elkerülik a felelősséget, sokan közülük büntetőeljárás alatt állnak. Ráadásul a megrendelőként eljáró kaposvári tankerület vezetője, aki a projektekért felelős volt, nyugdíjba vonult, miközben a település elvesztette az iskoláját — amelyet napjaink árával számolva körülbelül kilenc milliárd forintra becsülnek a szakemberek. Az eset iskolapéldája lett a NER-es államosított iskolarendszer szörnyűségeinek, ideértve a dilettantizmust, a nagyzoló politikai lózungokat, a közpénzek pazarlását, a politikai manipulációt és a szakmai színvonal sárba tiprását.
Önkormányzati igények és a központi hatalom
Az önkormányzatok, amelyek az oktatási intézmények üzemeltetésével foglalkoztak, jogosan érzik, hogy vissza kellene kapniuk iskoláikat. Meggyőződésük, hogy ők maguk jobb gazdái lennének az iskoláknak, mint az állam, amely központosított, bürokratikus rendszerével csak tovább nehezíti a működést. Míg egyes önkormányzatok képesek lennének saját forrásaikból fenntartani az intézményeket, más, szegényebb vidéken fekvő települések számára a finanszírozás küzdelmes feladat. Az állami háttér, bár szükséges, mégis megőrzi a kormányzati kontrollt, amely egyaránt aggasztó és ambivalens. A helyzet paradox: noha a decentralizálás hozhatna valami jót, a központi felügyelet is fontos szerepet játszik az esélyegyenlőség érdekében.
Autonómia és szakmai igényesség
Az önálló intézményi autonómiáról szóló követelések mellett elvárható, hogy sokkal szabadabb keretek között, például a tankönyvválasztás és a tanterv alakítása terén, valamint az önálló költségvetési keret létrehozásával működhessenek. Továbbra is hangsúlyozni kell a célzott szakmai normákat, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a nevelési és oktatási intézmények valóban a gyerekek érdekeit szolgálják. Mert ahogyan a vérző szájban megbúvó zabla nem tartja megfelelő irányban a lovakat, úgy a jelenlegi központosított iskolarendszer sem tudja biztosítani a hosszú távú fejlődést.
