Mézeskalács varázslat a karácsonyi időszakban
Az öt éves unokahúgom szeme előtt egy gyönyörű világ kezd formálódni, ahogy nekiesünk a mézeskalács sütésének. Ezen a ködös, nyálkás délutánon, amikor a család többi tagja elfoglalt, úgy döntök, inkább a konyhában alkotnánk valami finomat. A karácsonyi kavalkádra, ami odakint zajlik, nem vágyom túlságosan – a bódék kínálatánál nem szeretném, ha a kicsi túl sokat mindenféle izgalmas dolgot meglátna.
Ugyan felvetülhetett volna, hogy korcsolyázni megyünk, hiszen a városunk parkjában éppen most nyílt meg egy új pálya, de a gondolat, hogy ott én botladoznék, azonnal el is szállt. Szánkózni és síelni persze szerettünk a hegyekben, de a korcsolyázás ismeretlen terület számomra, hiszen a gyermekkori élményeim itt vesztenek hamvába.
A mézeskalács sütés sokkal közelibb és kedvesebb emlékeket idéz. Mivel a tészta már készen állt, a fűszerek, mint például a szegfűszeg, kardamom, fahéj, szerecsendió és vanília illata körülöleli a konyhát, elnyomva a két schnauzer kutyus fanyar szagát is. Emlékezem, amikor régen barátokkal gyúrtuk, nyújtottuk és díszítettük ezt a süteményt. A közös pillanatok, az együtt töltött idők sebei, akik már távol, vagy akár az égből figyelnek ránk, mindig újraélednek ilyenkor.
Az idei mézeskalácsok különlegesek lettek. Gyerekkéz formázta őket, unokahúgom ujjacskái keltettek életre egyedi mintázatokat – ruhákat, hajakat, és mindenféle díszítést mandulából, cukorkából. Az angyalkák, lepkék és halak színes csodái ragyogó rózsaszín cukordarabokkal teltek meg, ami egyfajta varázslatos ragyogást kölcsönöz a sütiknek. Úgy érzem, ha a díszítésben közreműködnék, a tojásfehérje habja is rózsaszínbe borulna, és talán még a téli hétköznapok is szebbek lennének.
Forrás: nepszava.hu/3304702_rozsaszin-angyalhaj
