Chloé Zhao és Maggie O’Farrell alkotása: A Hamnet
Chloé Zhao rendezése és Maggie O’Farrell regénye, a Hamnet, amely már látható a mozikban, nyolc Oscar-jelölést kapott, beleértve Jessie Buckley színésznőt, aki alakításáért szintén jelölést kapott az elismerésre. A film a William Shakespeare körüli titkokkal foglalkozik, bemutatva, hogyan vált Willből a világhírű drámaíró, William Shakespeare. Míg sokan ismerik Hamlet tragédiáját, a háttérben rejlő személyes drámák és veszteségek sokkal kevesebb figyelmet kapnak.
A rendező, Chloé Zhao, az érzelmek mélységeinek feltárására helyezi a hangsúlyt. A film középpontjában egy fiatal férfi áll, akiben vibrál a művészi szenvedély, de aki még keresi a hangját a világban. Will szenvedélyes szerelme Agnesbe (Jessie Buckley) fűződik, akivel végül összeházasodnak, és gyermekeket vállalnak. Azonban Will önkifejezése egyre nehezedik, mígnem felesége Londonba engedi, hogy színházi karrierjét építse.
Az életüket azonban nem a színházi siker, hanem közös gyermekük, Hamnet halála alakítja át drámaian. A film súlya itt mutatkozik meg igazán, hiszen a személyes veszteség, nem csupán a karrier, válik a középponti témává. A Hamnet a filmtörténet egyik legfontosabb alkotásává nőtte ki magát, március 15-én esélyesként emlegetik az Oscar-díjakra.
Maggie O’Farrell, az írónő, exkluzív interjúban beszélt a film érzelmi mélységéről és arról, hogy Hamnet halála milyen fontos motivációt adott számára. Kifejtette, hogy érthetetlennek tartja, hogy a tudósok és Shakespeare-biográfusok Hamnet életét és halálát csak egyszerű statisztikai adatokba ágyazzák, mintha az nem lenne több, mint egy lábjegyzet Shakespeare történetében. O’Farrell hangsúlyozta, hogy a gyermek elvesztése minden ember életében katasztrofális esemény, amely mély sebeket hagy.
Bár a nagy Shakespeare-életrajzokban Hamnet csupán kétszer jelenik meg, az írónő célja, hogy visszahozza a fiú emlékét a történelembe, és megmutassa, hogy mennyire szerették őt a szülei, és hogy halála nélkül nem létezne Hamlet. Az alkotás törekvése, hogy betekintést nyújtson a gyászolás és a veszteség fájdalmába, valamint a művészi teremtés mögött húzódó érzelmi mélységekbe.
Zhao fürkésző rendezői stílusa és O’Farrell írói érzékenysége egy olyan filmet eredményezett, ami a teremtés és a pusztítás egyensúlyára fókuszál. Zhao kiemeli, hogy a világban túlsúlyban vannak a teremtő energiák, miközben a pusztítás és a veszteség emléke háttérbe szorul. Ebben a filmben arra törekszik, hogy mindkét aspektust párbeszédbe hozza: hiszen a teremtés és a pusztítás egyaránt része az emberi létnek.
A rendező személyes tapasztalatai is tükröződnek a filmvásznakon. Zhao elmondta, hogy a film készítése számára egyfajta alászállás volt a saját belső világába, amelyből bölcsesség és kreativitás fakad. Számára az érzelmek mennyisége helyett azok igazságáért küzdött, keresve a valóságot akkor is, ha az kényelmetlen érzést vált ki a nézőből.
Zhao hangsúlyozza Agnes karakterének jelentőségét, aki az érzelmek teljes spektrumát megjeleníti. Ő az, aki nem fél a szívét kinyitni, így a rendező képes volt megalkotni egy olyan karaktert, amely korábban nem létezett filmjeiben. Az alakításért Jessie Buckley említése kiemelkedő, hiszen O’Farrell és Zhao közösen alakították ki ezt a fontos női szerepet, ami nagymértékben hozzájárult a film érzelmi súlyához.
