MARKÓ BÉLA: A KENYÉRHÉJ FÖLÖTTÉBB SZÜKSÉGES VOLTÁRÓL
Az abszurd világban, amelyben élünk, nem meglepő, hogy Donald Trump és Robert Fico köré is könnyedén illeszthetjük a tízparancsolat néhány elemét. Például, azt mondhatnánk: „ne kívánd felebarátod Grönlandját!” De talán azt is fűzhetjük, hogy „ne kívánd felebarátod szülőföldjét!” A keresztény Európa eszményének hangoztatása ebben a kontextusban különösen ironikus. Erdélyben már évtizedek óta komoly vita folyik a szobrok körül. A politikai és történelmi események, mint például Ion Antonescu szobrának felállításának megakadályozása Marosvásárhelyen, vagy Aradon a Szabadság-szobor visszahelyezése, még csak a jéghegy csúcsa. A városokban az idő másképpen telik, mint Rómában, ahol a történelem évezredekben mérhető. Az itteni események azonban lassan, de biztosan elkezdenek rendeződni. Például Sütő András marosvásárhelyi szobrának ügye, amely évek óta húzódik, most végre előrehaladott állapotba került. Az önkormányzat magyar és román tagjai közötti viták, a bürokrácia akadályai, mind-mind hozzájárultak ehhez a huzavonához. De most úgy tűnik, megoldódik: lesz Sütő András-szobor, miközben emlékét egy 1848-as román forradalmárnak is meg fogják őrizni.
Sütő András, az RMDSZ egyik alapítója, 1990 márciusában került szembe a román tömeg erőszakával, ami súlyos sérüléseket okozott neki. Pedig Budapestre is elvihették volna, de ő kitartott a szülőföldje mellett, és itthon élt egészen 2006-ban bekövetkezett haláláig. Emlékezhetünk, hogy akkoriban sokan választották a menekülést, de Sütő András példája felülmúlta ezeket a választásokat. Az ő hazatérési döntése minta volt arra, amit a következő nemzedékeknek is meg kell érteniük, hogy mit jelent itthon maradni és itthon élni. A szobor körüli vitákban azonban előrelépve, sokan nem értik, miért is fontos ez a monumentum. Mit képvisel Sütő András, és milyen maradandó értékekkel gazdagította a közönséget? Az irodalmi munkái, mint az „Anyám könnyű álmot ígér” és más drámái, jelentős hatással voltak már a hatvanas évek végén, és bár sok idő eltelt, fontos, hogy arra az időre visszatekintsünk, amikor érték volt a hazatérés.
Úgy tűnik, hogy a helytállás fogalma napjainkban elavulttá vált, a fiatalabb generációk talán nem is értik a fontosságát. Sütő András 1991-es kiáltványa, a „Maradj velünk!” arra figyelmeztet, hogy nem szabad elfelejtenünk identitásunkat és a jövőnkért folytatott harcot. Hiszen elmondja: „Jussunkat feladni, Bethlen Gábor látta Tündérkertünket elhagyni.” Az ő gondolkodása és írásműveik, amelyek az összefogásra és a kitartásra bíztatnak, kulcsfontosságúak a mai kihívásokkal teli világban.
Valóban érdemes megkérdezni magunktól: az az „elismerő tisztelet”, amiről beszélünk, vajon nem volt-e illúzió? Az, hogy Sütő András a hűség, a kultúrák és vallások együttélésének értékét hirdette, nemcsak a múlt, hanem a jelen kihívásaira is választ ad. A 90-es évek elején megtapasztalhattuk a határon túli magyar szervezetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket is, amelyek során szó esett a Beneš-dekrétumokról, nemcsak mint történelmi emlékről, hanem mint élő jogsérelemről, amely a mai napig érvényes. Ezzel szemben, manapság, a magyar kormány részéről nagy a hallgatás a kisebbségellenes törvényekkel kapcsolatban, és a válaszok helyett inkább próbálják megérteni a szlovákiai jogszabályokat.
Ha Duray Miklós ma látná a helyzetet, valószínűleg keserűen tapasztalná, hogy a magyar-magyar értékek és a kisebbségi jogok védelme terén mennyire megváltozott a politikai táj. A régiók és a kisebbségi közösségek közötti szolidaritás kulcsfontosságú volt a múltban, és meg kellene tartanunk ezt a szellemiséget az elkövetkező években is. A tízparancsolat újraértelmezése, például a „ne kívánd felebarátod szülőföldjét” alapvető üzenet lehetne a jövő politikai diskurzusában. A történelmi tapasztalatok, mint a Beneš-dekrétumok és az identitás védelme, tanulságul szolgálhatnak a nemzetpolitikai diskurzusban.
Bízva abban, hogy a történelmi hibákat nem követjük el újra, a magyar-magyar szolidaritás a jövő érdekében létfontosságú. Kívánom, hogy a következő évek ne csak a feledésről, hanem a közösen hozott döntésekről szóljanak. Az igazi patriotizmus éppúgy ott rejlik, amiért Sütő András és társai harcoltak: a közös értékek, a kultúrák tisztelete, és az identitás védelme.
