Tűzoltó vagy Gyújtogató? Százéves Rejtély
Ma pontosan száz évvel ezelőtt, 1926. február 16-án Szegeden egy sokakat foglalkoztató jogi ügy zárult le, amikor a helyi ítélőtábla jogerős ítéletet hirdetett Bagi Imre, egy szentesi tűzoltóparancsnok gyújtogatási ügyében. Az ítélőtábla megerősítette az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét, ám ezzel együtt számos kérdés is felmerült. Hogyan lehetett az, hogy éppen azt az embert gyanúsították gyújtogatással, akinek a hivatása a tűz eloltása lett volna? Valóban igazságot szolgáltattak, vagy csak jogi köröket futottak az ügyben? A válaszra keresve a történet visszatekinthető, hiszen rengeteg körülmény és részlet rejlik a háttérben, amelyeket érdemes megvizsgálni.
A korabeli időjárási körülmények, nevezetesen a hűvös és csapadékos július, különösképpen figyelemre méltóak. 1925 júliusában egy intenzív hőhullám érte el az Alföldet, a hőmérséklet elérte a 40 Celsius fokot, és a nap mindent kiszárított. 9-én, kedden délután, a református nagytemplom harangja figyelmeztette a várost: tűz ütött ki a városháza tetőszerkezeténél. A mesterséges hűvösség ellenére a tűz gyorsan terjedt, és a nyugati szárny teteje recsegett-ropogott. A tűzoltóknak két órába tellett, hogy megfékezzék a tüzet, ám ekkor már letartóztatták Bagi Imrét, akinek a feladata az oltás irányítása volt, gyújtogatás vádjával.
A tűz okaként a szakértők elvetették mind a rövidzárlat, mind az öngyulladás lehetőségét, mivel a helyi áramellátás éppen szünetelt. Az öngyulladást pedig azért zárták ki, mert a padlás területén nem voltak gyúlékony anyagok. Tanúk arról számoltak be, hogy a tűzeset idején lépteket hallottak a padlásról, ahová két kulcs vezetett – az egyik Bagi birtokában volt, a másik Janó Gáboréban. Ez nemcsak a gyanú alapját szolgáltatta, hanem meg is nehezítette Bagi helyzetét, mivel a kihallgatások során hol azt állította, hogy járt a padláson, hol meg azt mondta, sosem ment oda.
Bagi Imre gyanújának okait több kismértékű, de lényeges mozzanatban kell keresni. A Szentesi Hírlap beszámolója szerint a tűzvész napján Bagi nem tudta biztosan megmagyarázni, mit csinált 10 és fél 11 között. Ráadásul a helyiek feltűnőnek találták, hogy milyen gyorsan érkezett a helyszínre. Lehetséges, hogy sokan nem szimpatizáltak vele, és az érzelmeik befolyásolták véleményeiket. A tanúvallomások szerint a tűzoltóparancsnok viselkedése is gyanús volt, olybá tűnt, mintha eltúlzott lenne a reakciója a tűzoltás során.
A jogi eljárás során a csizmadiamester, Béládi Antal vallomása szintén nem segítette Bagi helyzetét: elmondása szerint a parancsnok két évvel korábban a következő kijelentést tette: „az ilyen felszerelés mellett egyszer még a Városháza is tüzet fog”. Bagi ezt nem véletlenül mondhatta, hiszen a Belügyminisztérium évekkel ezelőtt azzal a céllal rendelt el vizsgálatot, hogy kiderítse a tűzoltóság állapotát. Az eredmények azt mutatták, hogy Szentesen mindössze két hivatásos tűzoltó teljesítette a szolgálatát, amikor pedig nyolcra lett volna szükség, és csupán három apró fecskendő állt rendelkezésre az oltás során. Egy 1924-es tűzeset is érzékeltette a helyi tűzoltóság hiányosságait: egy belvárosi épület kigyulladt, de a tűzoltóságnak nem volt elérhető igáslója a felszerelés szállítására.
Ez a szomorú eset nem csak Bagi Imre sorsát formálta, hanem megkérdőjelezte a tűzoltóság működését és a közbiztonságot is Szentes városában. A folyamat során a közvélemény a maga módján alakította a narratívát, és a gyújtogatásról alkotott képe új dolgokat teremtett a helyi közéletben. A per végkimenetele talán csak a jéghegy csúcsa volt a mélyebb problémák, a láthatatlan előítéletek és közmeggyőződések alatt, amely végül annak eldöntésére vár, hogy ki is volt valójában Bagi Imre: hős tűzoltó vagy álszent gyújtogató?
