Papp Sándor Zsigmond: Az Olvasás Elődásáról
Az olvasás olyan, mint a futás: sokan ódzkodnak tőle, mivel kívülről csupán a nehézségeket látják. Amikor az ember egy vastag könyvvel néz szembe, vagy edzés után fáradtan hazafelé fut, sokan kérdezik, mi értelme van az egésznek. Az iskolai irodalomórák és tornázás emlékei gyakran felidézik azokat a kötelező programokat, amelyekből alig maradt meg más, mint a szigorú elvárások és a kényszer. Emellett a gyermekkori örömök, mint a mesék hallgatása vagy a játszótéren való futkározás, egy olyan távoli emlékké váltak, mintha sosem történtek volna meg.
Érdekes megfigyelni, hogy napjainkban mennyire ritka téma a könyvek beszélgetések során. A társalgásokat manapság a politika, az árak emelkedése és a mindennapi betegségek uralják, míg a kultúrában a mozifilmek és sorozatok dominálnak. A könyvek, különösen a regények és verseskötetek megjelenése sokak számára nem számít eseménynek. Az utóbbi időben csak azokkal a szakmabeliekkel tudtam élményeimet megosztani, akik írók, szerkesztők vagy könyvkereskedők, míg a civil érdeklődők száma drasztikusan lecsökkent.
Számomra a könyvtár olyan, mint egy családtag – nem mondanék le róla, hiszen életem során mindvégig része volt a létezésemnek. Képzeletben abban a helyzetben, ha el kellene hagynom a világot, bizonyos, hogy az olvasnivalóimat magammal vinném. Ez nem nagyzolás, hanem egy mélyen gyökerező szükséglet. Amikor a bécsi magyar könyvklub egyik találkozójára mentem, és Nádasdy Ádám Londoni leveleivel folytattuk a beszélgetést, a kopogó szívem körülbelül azt jelezte, hogy igazi olvasókkal ülök egy asztalnál. Az elvárások elengedésében és az önkifejezésben rejlő élmény valós isteni ajándéknak számít számomra.
A találkozón a tárca műfaja is szóba került, amely az újságírás és az irodalom határvonalán egyensúlyozik. A magyar irodalomban nem újkeletű, hiszen Mikes Kelemen törökországi levelei sok szempontból szintén csevegő esszék, amelyek bemutatják a hétköznapok valóságait. Aki jól tudja megfogalmazni a mondanivalóját, annak a legjelentéktelenebb epizód is kiemelkedővé válik. Nádasdy különleges szemszögből közelíti meg a hétköznapi témákat, mint a csapok vagy a vasút, és ezzel egyedi élményt teremt, bármennyire is unalmasnak tűnik az alaphelyzet.
Összességében rendkívül jól éreztem magam a könyvről és más témákról való szabad beszélgetés közben. A bécsi könyvklub nem csupán a kötelező kötelességekről, hanem a kultúra értékéről beszélt, és érdekes módon a férfiak aránya jelentősen csökkent, míg a nők domináltak a beszélgetésekben. Mintha a férfiak lemondtak volna a kultúra ápolásának felelősségéről, míg a nők intenzíven részt vettek a vitákban. E helyzet kapcsán érdemes elgondolkodni, hogy a férfiak félnek-e kifejezni magukat az irodalom területén, vagy csupán a hétköznapi életükkel foglalkoznak, olyan mint egy ízletes étel mellé sótlan köretet tálalni, mindezt jó pofát vágva.
