A gyulai zsidóság emlékezete: holokauszt és a város múltja
Egy különös és gyötrelmes szellemi utazásra hívom Önöket, amely a gyulai zsidó közösség tragédiáját idézi fel, emlékeztetve a történelem sötét óráira. Az 1944-es események során, amikor a holokauszt szörnyűségei elérték Békés megye nyugati részét, a gyulai zsidóság számára is elkezdődött egy borzalmas fejezet. A zsidók kényszerlakhelyein keresztül, a hatóságok alattomos rendeleteivel nyitották meg a pokol kapuit, és a gyulai közösség mindennapjait gyökeresen megváltoztatták.
Konrád György Kossuth-díjas író és szociológus az Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényében keserű empátiával mesél arról, hogy ötéves korától kezdve tudta, hogy a világ egyre sötétebb irányt vesz. A gyermekkor sötét érintéséről és a gyulai zsidóság sorsáról szóló szavai máig fájdalmasan érvényesek. A kisgyermekek és felnőttek egyaránt szenvedtek a brutális megtorlások és a megsemmisítés elől való menekülésért folytatott harcban.
A gettósítás megkezdődése
A Sztójay-kormány 1944 márciusi hatalomátvétele után a zsidóság kiirtásának programja tudatosan indult. A kormányzati direktívák világosan megfogalmazták, hogy a magyarságból eltávolítandó egyének köre már az első napokban megkülönböztetést szenvedett el. Két hónap leforgása alatt a gyulai zsidókat a gettókba terelték, ahol több száz ember kényszerült elviselni a folyamatos megaláztatást.
1944. május 6-án Székács István főispán értekezletet tartott a hatósági vezetők részvételével, amelynek célja a zsidó gettók megalapozása volt. A sorozatos deportálások elindulásával a gyulai polgármester, Korossy Albert, rendkívüli precizitással állította fel a gettóbizottságokat, amelyek mindennapi koordinációval segítették elő az emberek kényszerített átköltöztetését. Az előszervezett diszkrét kibocsátások szinte naponta zajlottak.
A megpróbáltatások közepette
A gyulai zsidók sorsa tragikus volt. Minden családtagnak meg kellett szenvednie az elnyomás és a kiszolgáltatottság terheit. A gettó életének nehézségei közepette a község zsidó tanácsa állandóan próbálta figyelembe venni a szükségleteket, ám a helyi hatóságok ridegsége gyakorlatilag semmibe vette a kéréseiket. Az élelmiszerhiány és a megszorítások egyre érezhetőbben hatottak, miközben az emberek próbálták életben tartani hitüket.
Deportálás és az emlékezet hiányosságai
1944. június 16-án a gyulai zsidókat elhurcolták egy békéscsabai gyűjtőtáborba, ahonnan a többségüket Auschwitzba deportálták. Ekkor a hatóságok nem csupán az embereket, hanem minden értéket, emléket elvettek tőlük. Az iratokat és azok történetét megsemmisítették, míg az üresen maradt zsidó ingatlanok hamarosan mások birtokába kerültek.
A gyász és az emlékezés hiánya
Az a történelmi űr, amelyet a gyulai zsidóság elvesztése eredményezett, soha nem lesz betölthető. Évről évre emlékezünk a mártírokra, akiknek sorsa az örökkévalóságba vésődött. A holokauszt körüli emlékezet és a felelősség igen kényes kérdéseket vet fel a mai társadalom előtt. Az, hogy egy fasiszta miniszterelnök váljon díszpolgárrá, összeférhetetlen a város múltjával és az emberi jogokkal.
A döntés ideje
Felmerül a kérdés: hogyan emlékezünk és hogy mit tartunk fontosnak? A gyulai képviselő-testületek adóssága, hogy szembenézzenek a múlttal, és reális döntéseket hozzanak, amelyek nem csupán a politikai jelen helyzetet, hanem a közösség sorsát is meghatározzák. Ez a város máig tartó adóssága, hogy a megemlékezés mellett cselekedjünk is az előítéletek és kirekesztés ellen.
Ne feledjük, hogy a városunk történetének legsötétebb napjai a gyulai zsidóság deportálásával kezdődtek, és ezen a tényen semmit nem változtat az idő múlása vagy a politikai szándékok alakulása. A felemelt fejek, a könyvekből, a filmekből és a történetmesélésből merített számtalan emlék, mind arra figyelmeztet, hogy a történelem tanulságait nem szabad elfelejteni.
