HETI ABSZURD: A DEMOKRÁCIA HÓLYAGPRÓBÁJA
Görög Márta közel 12 órás parlamenti ülése sokak figyelmét felkeltette, főleg figyelemre méltó kitartása miatt. A miniszterasszony, akit virágcsokorral és álló tapsal jutalmaztak a képviselők, úgy tűnik, egyfajta példaképként került a középpontba. Képessége, hogy a biológiai szükségletekkel dacolva akár fél napig is képes volt tűrtőztetni magát, merőben elgondolkodtató. Ezen az eseményen nem csupán az a szembetűnő, hogy a miniszterasszony mit tett, hanem inkább az, hogy ezt a tettét mint értéket ünnepli a közélet. Császár Martin képviselő például elragadtatva nyilatkozott az eseményről, azzal a megjegyzéssel, hogy „ez a Tisza-frakció demokráciafelfogása” és hogy „ez a Működő és Emberséges Magyarország valódi arca!”
A helyzet abszurditása nem csak a tettben rejlik, hanem a mögöttes értelmezésben is. Az önuralom, mint civilizációs vívmány, valóban egy fontos erény, hiszen ez az, ami lehetővé teszi a társadalmi együttélést. Ha feszültség támad, az emberek képesek visszafogni magukat, várni a megfelelő pillanatra. Ez elengedhetetlen a közéleti diskurzusokban is, ahol az önfegyelem segít elkerülni a káoszt. Azonban ahol az önmegtartóztatás és az önmegtagadás határvonalai elmosódnak, ott problémák kezdődnek.
A kérdés felmerül: lehet-e erkölcsileg kiemelkedő valaki, akinek a legnagyobb teljesítménye annyiból áll, hogy nem megy ki pisilni egy maratoni vitán? A társadalmi értékek, amelyeket a szocializációnk során elsajátítunk, gyakran azt sulykolják belénk, hogy a „jó” dolgozó, anya vagy politikus sosem esendő. Ez a gondolkodásmód viszont a testi és lelki szükségleteink elhanyagolásához vezet, mintha ezek zavaró tényezők lennének. Ha nem tudjuk teljesíteni ezt az elvárást, akkor gyöngének, életképtelennek bélyegzünk, és súlyos következményekkel kell szembenéznünk.
Ez a társadalmi kényszer nem csak a politikai életben jelenik meg. A munkavállalói és családi környezetben ugyanúgy érezhetjük a nyomást. Szakács István letartóztatásának esete, a közmédiás botrányok és más, figyelembe nem vett események is az önkény kultuszának szörnyű következményeit tükrözik. A kontroll folyamatának dinamikája látható, ahogy a társadalom saját tagjait bünteti, ha azok nem felelnek meg az elvárásoknak. Az elfojtás, amelyet sikernek tekintünk, ennek az egész rendszernek az ára, amely rövid távon nem tűnik súlyosnak, hosszú távon azonban katasztrofális következményekkel járhat.
Ezért lényeges, hogy felismerjük ennek a logikának a következményeit, hiszen a munkahelyi, családi és közéleti kapcsolatokban is jelen van. A pillanatnyi győzelem a másokon való dominálásban soha nem fog békét és megoldást hozni, amíg a társadalmi feszültségek elnyomására törekszünk. Az önérvényesítés megerősítése helyett csak a mások tűréshatárainak feszegetését erősítjük. Az olyan politikai játszmák, mint a buta bocsánatkérések és a szerepek cserélgetése, csupán a valódi problémák elterelésére szolgálnak.
Ebben az értelemben a jelenlegi politikai helyzet mindannyiunk számára figyelemre méltó leckét ad. Mivel képtelenek vagyunk kiszállni a játékból, a társadalom folytatja önmaga elnyomását, amivel csak súlyosbítja a már meglévő feszültségeket. Lezsák Anna és Kulcsár Krisztián esetével a bocsánatkérés képmutatása egy újabb példa arra, hogy a látszat fenntartása össztársadalmi szinten mennyire romboló hatású. Az értékítéletek torzulása és a közélet bonyolult játszmái csak a frusztrációnkat növelik, és megnehezítik a valódi megbékélést.
