Konferencia a humán tudományok jövőjéről a NER után
A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztályának akadémikusai csütörtökön konferenciát rendeztek, hogy áttekintsék a NER alatt tapasztalt fejleményeket és értékeljék 16 év örökségét. A megfogalmazottak alapot jelenthetnek egy egységesebb álláspont kialakításához az intézményrendszer jövőjéről, elsősorban a kutatóhálózat szerveződéséről és hovatartozásáról. A szervezők szerint a Tisza-kormány nyitott a párbeszédre, ezért a javaslatokat eljuttatják az illetékes döntéshozókhoz.
Romsics Ignác felszólalásában hangsúlyozta: szakítani kell azzal a törekvéssel, amely politikai haszonszerzésből élesen elválasztja, sőt szembeállítja egymással a magyar nemzet különböző világnézetű és politikai pártállású csoportjait, privilegizál egyeseket, diszkriminál másokat, és ehhez történelmi magyarázatokat kreál. Felidézte az Identitás és történelmi emlékezet című értekezésének gondolatait, kiemelve a nemzeti mentális állapot és érzelmi egység helyreállításának szükségességét.
Romsics szerint társadalmi vitát kell folytatni arról, hogy a XX. század leginkább kutatott korszakai és irányzatai közül melyek képezhetik a demokratikus államvezetéshez visszataláló Magyarország emlékezetkultúrájának fundamentumát, és kik azok a meghatározó személyiségek, akiknek helyet kell biztosítani ebben. Kiemelte, hogy Magyarország a XI. század óta a keresztény Nyugat és Közép-Európa része, és emlékeztetett arra, hogy a magyar társadalom 2003-ban az Európai Unióhoz való csatlakozásról döntött, nem pedig eurázsiai szerveződésekben vagy Oroszországhoz való közeledésről.
A történész bírálta azt a gyakorlatot, amikor történészek politikai érdekek mentén hallgatnak el tényeket vagy szépítenek meg történelmi fejezeteket. Kosáry Domokos szavait idézve figyelmeztetett: az állami emlékezetpolitika soha nem kerülhet a szellemi alvilág mélységeibe. Szükségesnek tartotta a történelem- és irodalomtankönyvek felülvizsgálatát, a történelemmel foglalkozó intézetek működésének áttekintését, valamint az állami rádiók és televíziók történelmi műsorainak újragondolását, ahol a jövőben propaganda helyett a hiteles ismeretterjesztésre kell helyezni a hangsúlyt.
Gyáni Gábor arról beszélt, hogy a humán- és társadalomtudományi kutatóhálózat jelenlegi állapotában fenntarthatatlan, ezért széles körű átalakításra szorul. Javaslata szerint mielőbb létre kellene hozni egy, az akadémia és a mérvadó egyetemek által kiküldendő szakértői tudományos bizottságot, amely többek között szakmailag megítélné, hogy a jövőben kik kerüljenek főhivatású kutatói státuszba. Gyáni felidézte Békés Márton történész korábbi kijelentéseit, aki szerint tekintélyes egyetemi katedrával és akadémiai fokozattal rendelkező történészek egy része hitbizományként tekint a szocialista korszak kutatására, kettős mércével mér, és megbélyegzi azokat, akik új kutatási irányt határoznak meg. Gyáni kritizálta ezeket az állításokat, és kitért arra is, hogy Békés annak a Kommentárnak a főszerkesztője, amely tíz év alatt közel 30 milliárd forint állami támogatást kapott.
A háromórás konferencián többször szóba kerültek a tudományos élet finanszírozásának aránytalanságai. Rainer M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a Kommentár támogatása tízmilliárdos nagyságrendű volt, a tudományos folyóiratok támogatására a Nemzeti Kulturális Alap évente mindössze 30–40 millió forintot biztosított. Az előadók érvei szerint a humántudományok intézmény- és finanszírozási rendszere sürgős megújításra szorul.
A konferencia alkalmából Romsics Ignác, Rainer M. János és Gyáni Gábor mellett Benkő Elek, Hunyady György, Lővei Pál és Zsoldos Attila írásos nyilatkozatot tett a terület jövőjéről. Ebben elsőrendű céljuknak nevezték a főhivatású magyar kutatóhálózat autonómiájának és egységének helyreállítását a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alatt. A nyilatkozat szerint a kutatóhálózat visszakerülése az Akadémiához elengedhetetlen, irányító testülete pedig könnyen korszerűsíthető lenne a kutatók érdekképviseleti szervezeteinek bevonásával, valamint a hatáskörök és felelősségek pontos meghatározásával. Úgy vélik, az MTA-hoz való visszakerülés teremtené meg leginkább annak lehetőségét, hogy helyreállítsa a tudományirányítás szakszerűségét és köztestületi demokratizmusát. Megfogalmazásuk szerint nincs az a sajátos jogállású jogi személy, amely helyettesíthetné a tudomány autonómiájának leginkább autentikus képviselőjét, a Magyar Tudományos Akadémiát.
