Tó volt, hol nem volt – a Velencei-tó kiszáradása figyelmeztetés az ország számára
Októberre Magyarország második legnagyobb tava, a Velencei-tó gyakorlatilag elpárolgott. Az agárdi vízmérce jelenleg 6 centimétert mutat, és a tendencia tovább romlik.
Ha a közeledő tél is olyan száraz lesz, mint a tavalyi – szeptemberben egyetlen csepp eső sem esett –, és a következő nyár is hasonlóan aszályos lesz, akkor a jövő nyár elején még csillog valamennyi nedvesség a mederben, de az átlagos napi fél-egy centis párolgással számolva június közepére-végére csontra szárad a tómeder.
Legfeljebb az 50 milliárd forintból megépített kajakcentrum kikotort pályáján marad egyméteres víz, azonban versenyt már nem lehet tartani, mivel a felvezető hajók nem tudnak közlekedni, a versenyzők pedig súlyos egészségkárosodást szenvednének, ha a szervesanyag-felhalmozódástól méregzöld, mikrobákkal teli vízbe nyúlnának.
Idővel pionírnövények jelennek meg, majd néhány év múlva a tóparti nádasok helyét elfoglaló luxuskérók egy szikes-füves időszakos vizes mocsárra néznek. Hasonló sors fenyegeti a Balaton déli partját is.
Hogyan jutott ide az ország?
Az üvegházhatás és a globális felmelegedés nagyjából a kilencvenes évek óta közismert tudományos tény. A közoktatás meggyengülésével azonban kialakult egy jelentős választói réteg, amely tudósok helyett politikai marketingügynököknek hisz. Mivel korábban nem mutatkoztak közvetlen jelei a közeledő bajnak, a politikai elit ciklusról ciklusra elodázta a felkészülést.
A rendszerváltó elit csődjét betetőzte a NER, amikor az uniós pénzbeáramlásnak köszönhetően bőven lett volna forrás a vízgazdálkodásra. Ehelyett a mezőgazdaság modernizálása, vízutánpótlás, árvízi tározók és városi esővíztározók kiépítése helyett térköves terekkel, vízzabáló akkumulátorgyárakkal és pénzzabáló stadionokkal építették tele az országot.
Csak a propagandára elvert milliárdokból jó eséllyel kiépíthető lett volna a Velencei-tavi vízpótlás első néhány kilométere.
A Balaton déli partja is veszélyben
A Balaton jelenleg abban a helyzetben van, mint öt-nyolc éve a Velencei-tó volt. Bár a Balatonnak van valamennyi vízutánpótlása, a helyzet ott is rohamosan változik. A tó partján a több tízezer parti ingatlantulajdonos most dülledt szemmel nézi, hogy a fövennyé lett parton a meder felől bárki besétálhat a háza elé. A meder ugyanis jogilag köztulajdon, így szabad a járás-kelés a gondosan elkerített területek előtti mederrészekben is.
Érdemes azonban tartalékolni a kárörvendést: a balatoni vízpartot birtokba vevők problémája egy sokkal nagyobb baj kísérőjelensége. Itt az aszály, az elkövetkező évtizedek legkomolyabb kihívása, amihez képest a magyar történelem nagy kataklizmái is múló epizódoknak tűnnek majd.
