Újra kiadták a Creedence Clearwater Revival legendás albumát
A Creedence Clearwater Revival 1967-ben alakult, és 1972-ben szűnt meg, ám zenéje kétségkívül milliókkal maradt mindhalálig.
A Rolling Stone magazin egykor dicsérő szavakkal illette a zenekar Cosmo’s Factory című nagylemezét, mondván: egy újabb kiváló album egy olyan csapattól, amely még sokáig velünk lesz.
Nem volt sokáig velünk. Az együttes 1967-ben alakult, 1972-ben megszűnt, de zenéje milliók kedvence maradt.
Az amerikai albumlista éléről sem került le egyhamar a Cosmo’s Factory: 1970 szeptemberében jutott fel a csúcsra, és kilenc héten át nem lehetett elmozdítani onnan. A korong négyszeres platinalemez minősítést kapott.
A CCR hetente legalább öt napot próbált a dobos Doug „Cosmo” Clifford stúdióvá alakított gyárnegyedi raktárában, amelyről az album a címét kapta.
A lemez sokszínű volt: rhythm and blues, soul, country és eredeti rock and roll egyaránt helyet kapott rajta. A felvételek között szerepelt Arthur Crudup 1950-es dalának feldolgozása, a My Baby Left Me, a Long as I Can See the Light, a Marvin Gaye által 1968-ban slágerlisták zenitjére vitt I Heard It Through the Grapevine, a Who’ll Stop the Rain, a Lookin’ My Back Door, Roy Orbison 1956-os bemutatkozó felvételének feldolgozása, az Ooby-Dooby, valamint a Travelin’ Band. A B oldal nyitányaként az Up Around the Bend című country-rock szám kapott helyet.
A lemezről kimásolt kislemezek mindegyike az első négy között végzett a slágerlistán. A Travelin’ Band, a Who’ll Stop the Rain, valamint a Lookin’ Out My Back Door és a Long as I Can See the Light kombináció a második, az Up Around the Bend és a Run Through the Jungle pedig a negyedik helyre futott be.
A hatás nem csak az Egyesült Államokban volt különleges: a brit New Musical Express 1970-es lemezeladási összesítésében Elvis Presley állt az első helyen, a Creedence a hatodik, Tom Jones a tizenhatodik helyen végzett.
Ebben szerepet játszott az is, hogy a CCR 1970-ben európai turnén járt, fellépett Rotterdamban, Essenben, Stockholmban, Koppenhágában, Nyugat-Berlinben, a párizsi Olympiában és kétszer a londoni Royal Albert Hallban. Az albioni koncertekről 2022-ben film és album jelent meg, a kritika pedig ötvenkét évvel később is makulátlan zenei élménynek nevezte a hangzást.
Hasonlóan sikeres volt az 1969-ben megjelent, szintén amerikai listavezető Green River című album is. Ugyanabban az évben az élmezőnyhöz tartozott a Willy and the Poor Boys (3.) és a Bayou Country (7.), majd 1970-ben a Pendulum (5.). A Mardi Gras viszont már csak a tizenkettedik helyre került 1972-ben, és a Rolling Stone így írt róla: ez a legrosszabb album, amelyet valaha egy nagy rockzenekartól hallottunk.
Akkor már John Fogerty állandó konfliktusban állt a zenekar többi tagjával. Öccse, Tom egy esztendővel korábban ki is lépett az együttesből. Néhány évnyire, mégis nagyon messze volt az a gyönyörű gyáridő, amikor a frontember húsz perc alatt megírta a vietnámi háborúellenes mozgalom emblematikus dalává váló Fortunate Sont.
A zenekar oly hirtelen hagyta abba, hogy már a hetvenes években a Magyar Rádió Slágermúzeumába kerültek. A retró műsor a Petőfi adón így kezdődött: 1. Gene Pitney: Hello, Mary Lou (Creedence Clearwater Revival), 2. Fényes Szabolcs–Bacsó Péter: Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva), 3. Sztevanovity Zorán–Sztevanovity Dusán: Kócos ördögök (Metró), 4. Tommy Boyce–Bobby Hart: The Last Train to Clarksville (Monkees).
A Mary Lout eredetileg Johnny Duncan dalolta 1960-ban, de Ricky Nelsonnal lett világszám 1961-ben, és a Creedence-től sem szólt rosszul.
