Kulcskeresők: A Színészet Kihívásai és Örkény István Világa
A Kulcskeresők című darab egy igazi kihívást jelent a színészek számára, hiszen karaktereik ábrázolását folyamatosan új dimenziókba kell helyezniük. Csomós Mari, Kun Vilmos és Pécsi Ildikó, akik a darab szereplői, előtt izgalmas feladat áll, hiszen a hagyományos jellemábrázolástól az abszurd felé kell eljutniuk, miközben megtartják a valóság alaptényeit.
Ritka, hogy egy színész mélyen reflektáljon a darab szerkezetére és a szerzői világra, a közelmúltban azonban egy ilyen alkalomra került sor. A színészek inkább a szerepformálás nehézségeiről és szépségeiről beszélnek, a darab működéséről, a rendezővel és partnerekkel való közös munkáról, de a színházban átélhető tapasztalatokat nem szabad lebecsülni. A színészek, mint az alkotás egyik építőkövei, fontos szerepet töltenek be a darab világának kialakításában.
Az MTVA online archívumában felfedezhető Örkény István Kulcskeresők című darabjának 1980-as tévéváltozata különleges élményt nyújt. A művet Szolnok városának fennállásának 900. évfordulójára rendeltek meg, a rendező, Székely Gábor neve pedig ígéretes betekintést nyújt a darab világába, ahol Csomós Mari és Avar István játssza a főszerepet. A darab színpadra kerülése több állomás után valósult meg, Major Tamás rendezésében a Nemzeti Színház is bemutatta, de a Tóték és a Macskajáték árnyékában maradt.
A Kulcskeresők társadalomkritikai elemei a városi élet zűrzavarára reflektálnak. A lakásra való beköltözés kezdeti káosza és a szomszédok közötti interakciók bemutatásával indul, azonban az elzártság és a Fóris család hazatérése során a drámai feszültség fokozódik. A családfő, egy pilóta, aki szorongva érkezik haza, pillanatok alatt találkozik a felesége aggódó reakcióival. A közönség a házaspár közötti feszültség súlyosbodását és a szomszédok furcsa interpretációit figyeli, ami a groteszk és abszurd világában találja magát.
Örkény István meglepő módon sosem kísérletezett klasszikus abszurddal. Az ő művészete reális helyzeteket transzformál elvontabb szintre, és ez a Kulcskeresőkben is megjelenik, ahol a helyzetek és a karakterek közötti váltások túlságosan élesnek tűnhetnek. A lakás zártságának bemutatása és Fóris elmondása egy szinte szimbolikus szintre emeli a dialogusokat, amely új műfaji sokszínűséget hoz. A színészeknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell, hogy elérjék az abszurd határt, és bemutathassák a tradíciótól való eltérést.
Az egykori Szolnoki szereposztásról alkotott gondolatok újraértékeléséhez a Film Színház Muzsika 1975/45. kiadvány visszanyúlik, amelyben Piróth Gyula a következőket fogalmazza meg: „Örkény valódi szerepeket és helyzeteket ír, és ezeket a játékosoknak groteszk elemek nélkül kell prezentálniuk.” A szomszédasszonyt alakító Tímár Éva is hozzájárul a beszélgetéshez, megemlítve, hogy nem szabad a nézők elé sietni az alkotó gondolataival, mivel a részek realitásának abszurd egészként való összefonódása kizárólag a nézők fejlődésén múlik.
Ez a megközelítés sarkall bennünket arra, hogy a darabot megértsük, hiszen a történet cselekménye az ismert mindennapi szinten zajlik. A fokozatos feszültség és hangsúlyváltások a dialógusokban, a belső konfliktusok kibontakozása és a szomszéd különös védelmébe helyezett interpretációja gyújtja lángra a groteszkek érzelmi mélységét. Különös módon nem pusztán groteszk elemek jelennek meg, hanem egyfajta belső valóság jelenik meg, amely a szocializmus varázslatos színezésén át, nemzeti mítoszok és álmodozások által következtetéseket vonhatunk le a mai társadalmi és színpadi kontextusra.
A Kulcskeresők korunkban, a társadalmi megfelelési kényszer és a nemzeti mítoszépítés idején, egyre gyakrabban kerül a színpadra. Talán itt van a válasz: megtaláltuk hozzá a kulcsot, amely médiumként köti össze a múltat a jelen realitásaival.
