Az euró bevezetése nem diadalmenet
„Megkezdődött a menetelés: Magyarország öles léptekkel elindul az euró felé” – ezzel a hangzatos címmel foglalta össze a múlt heti egri közgazdász-vándorgyűlés fő mondanivalóját az egyik közkedvelt hírportál. Anélkül, hogy aprólékos nyelvészkedésre adnánk a fejünket, megállapítható, hogy bár a kormány és „társtettesként” a Magyar Nemzeti Bank elkötelezett abban, hogy 2030-ra hazánk teljesítse az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás feltételeit – amihez a társadalom nagy részének támogatását is élvezi –, a bizakodó hangulat sem elegendő ahhoz, hogy menetelésről beszélhessünk.
Még az öles léptek felemlegetése sem tekinthető másnak, mint vágyálomnak. Nyoma sincs itt hatalmas, lendületes haladásnak. De ne is legyen, mert a közös pénz bevezetésének egyes összetett állomásait nem érdemes, sőt nem is lehet átugrani. Ezért azok a szirénhangok, hogy ha ügyesek vagyunk, akkor szerencsés esetben akár 2028-ban vagy 2029-ben teljesíthetjük a maastrichti kritériumokat, csalfák.
Ha mai tudásunkkal mérleget készítünk, akkor a belépés előnyei hosszú távon valóban meghaladják a hátrányokat. Mégis, még egyes szakmai körökben is gyakran sugallják, hogy az euró csodaszer lehet mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. Pedig valójában csak egy eszköz – figyelmeztettek a vándorgyűlés előadói is. Olyan eszköz, amellyel rosszul is lehet élni. Az európai közös pénzhez vezető út még kedvezőnek látszó esetekben is rejtegethet buktatókat.
Hiszen az MNB nem dönthet többé saját alapkamatról, és nem alkalmazhat egyedi árfolyam-politikát a gazdaság élénkítésére. A bevezetés után nem adódhat majd olyan szituáció, mint a jelenlegi, amikor a magyar jegybank sorozatosan vág a rátából, miközben az Európai Központi Bank emel. Ha előadódna egy olyan gazdasági válság, ami csak Magyarországot érinti – gondoljunk csak a nemrégiben lezajlott gigainflációkra –, akkor sem lehet leértékelni a valutát a versenyképesség javítására.
De a kormányzat mozgástere is beszűkül, mert gazdaságvédelmi intézkedésekre sincs lehetőség. A bankok, bár szívük szerint örömmel támogatják az euró bevezetését, ez tetemes kiesést jelent a számukra, mert jelentős profitot veszíthetnek a devizaátváltási (konverziós) bevételek kiesésével. Emellett az átállás technikai, informatikai költségei is részben őket sújtják. Talán a legjelentősebb csapda a reálgazdasági felkészültség hiánya. Ha a magyar vállalatok termelékenysége és hatékonysága elmarad az eurózóna átlagától, az euró bevezetése fixálja a versenyhátrányt. Ha a még övezeten kívüli Lengyelország vagy Csehország saját valutájának kedvező árfolyammozgását vesszük szemügyre, akkor amögött a termelékenység folyamatos növekedése húzódik meg. Ha ez elmarad, ahogy minálunk történt, akkor az a termelés visszaeséséhez és a képzett munkaerő fokozott elvándorlásához vezethet, miképpen korábban Görögországban vagy Portugáliában is történt.
Gyakori érv a csatlakozás mellett, hogy olcsóbbá válik a hitelezés a kamatok mérséklődése miatt. Sajnos a hazai tapasztalatok – a különböző hiteltámogatások révén – nem mindig kedvezők, inkább a fogyasztást, és nem a beruházásokat ösztönözték, az eladósodást ellenben növelték. Az euró bevezetését támogató érvek kétségtelenül erősebbek, mint a kimaradás mellettiek. De az odavezető út megpróbáltatásokkal jár, és ne feledjük: legkésőbb 2030-ban ismét választások lesznek. Azt megelőzően mind az osztogatás, mind a lazítás elképzelhetetlen lesz. A politikának fel van adva a lecke.
