Miért tartjuk szépnek a madárdalt? Kutatók keresik a választ
Evolúciós történetünk azt bizonyítja, hogy ha magunk körül madárdalt hallunk, az azért tölt el minket nyugalommal, mert jelzi, hogy nincs veszély a környezetünkben. A kutatók most már arra is válaszokat keresnek, bizonyos madáréneket miért találunk szebbnek a másiknál. A magyar kutató, Fehér Olga az emberi éneklés és a madárének közti ritmikai összefüggéseket fejtette meg.
A németországi Tübingeni Egyetem kutatói szerint az emberek általában jobban kedvelik a halkabb és szűkebb frekvenciatartományban megszólaló madárhangokat, ami nem zárja ki, hogy olykor a bonyolultabb csiripelést is megnyugtatónak találják. Dr. Nadine Kalb, a tanulmány vezető szerzője szerint az élvezetet valamilyen alapvető dologhoz kapcsoljuk: ha odafigyelünk a madárdalra, egyrészt a természet sokféleségét éljük meg élményként, másrészt az élményt egy adott szituációhoz kötjük. Ha csicsereg a madár, akaratlanul is azt kódoljuk, hogy nincs veszélyérzet, minden rendben van.
A kutatócsoport 84 önkéntest vont be a vizsgálatokba: 123 vadon élő madárfaj hangjáról játszottak le felvételeket, majd arra kérték őket, hogy értékeljék, melyik mennyire kellemes. A felmérés győztese, 5-ből átlagosan 4,52-es értékeléssel, az európai fekete rigó lett. A kertekben, parkokban és erdős területeken gyakran látható Turdus merula Európa-szerte jól ismert madár, éneke változatos, lágy és fuvolaszerű. A gyöngybagoly a legrosszabb helyen végzett: hangját átlagosan mindössze 1,32 pontra értékelték, mert a megkérdezettek hátborzongatónak, rekedtes sikoltásra emlékeztetőnek találták. A többi vizsgált madár közül a tengelic 4,26 pontot kapott az ötfokú skálán, az európai vörösbegy 4,04-et, a kék cinege pedig 3,92-t.
A madarak éneke hozzájárulhat a lelki regenerálódáshoz és a jólléthez – mondta Christoph Randler, a tanulmány másik kutatója, akit az lepett meg leginkább, hogy az emberek inkább a bonyolultabb madárdalokat kedvelik. „Intuitívan azt gondolhatnánk, hogy az egyszerű, ismétlődő hangok könnyebben befogadhatók, és ezért kellemesebbek is, de éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk: a bonyolultabb hangok általában magasabb tetszési indexet értek el” – mondta a tanulmány egyik szerzője.
Egészségük és koruk is befolyásolja a madarak énekét
A kutatók szerint az eredmények segíthetnek a várostervezőknek a parkok megtervezésében, a fák kiválogatásában, ahol megtelepedhetnek a dalos pacsirták, mert korántsem mindegy, hogy a hangos, zajos környezetünkben milyen hangok dominálnak.
Fehér Olga, az angliai Warwicki Egyetem pszichológia professzora, aki szintén madárdalkutató, úgy véli, az eredmények arra utalnak, hogy az emberi madárdal-preferenciának van bizonyos biológiai alapja, sőt bizonyos hangokra adott reakcióinknak mély evolúciós gyökerei vannak. Márciusban tette közzé tanulmányát, amely szerint az emberek, sőt még maguk az állatok is bizonyos hangadási formákat hasonló módon kedvelnek. Kutatásait 2020 óta folytatja, és arra jutott, hogy az emberi zenében és a madárdalban bizonyos ritmikai mintázatok közösek. Ugyanakkor személyes tapasztalataink is alakíthatják ezeket a preferenciákat. Fehér például foglalkozott a zebrapintyekkel, amelyek gyors, szinte robotikus énekét sokan kellemetlennek tartják. Ő viszont kifejezetten szereti őket, minden bizonnyal azért, mert kellemes emlékek kapcsolódnak hozzájuk – jelzi a dalérzékelés különbségeit és azok motivációit. Azt is állítja, hogyha a parkok melodikusságát tervezik a szakértők, akkor nem szabad kizárólag a kedvelt énekes madarakra építeni, mert a diverzitás részét képezik a kellemetlen hangok is, hisz a szép a kevésbé széptől nyeri el szépségét.
Dr. Robert Lachlan pszichológus, az állati kommunikáció kutatója és a Londoni Egyetem Royal Holloway docense a madárdalok frekvenciája felől közelítette meg a kellemes vagy kellemetlen madárének kategorizálását. Megkérdőjelezte, hogy valóban a magasabb frekvenciájú hangok lennének-e szükségszerűen vonzóbbak. Az olyan, gyönyörű énekükről ismert madarak, mint a fekete rigó vagy a fülemüle, gyakran viszonylag mély, fuvolaszerű hangokat használnak. Ebből arra jutott, hogy nem feltétlenül a frekvenciától függ, mire esik a választásunk. Szerinte a biológia mellett a személyes tapasztalatok is valószínűleg befolyásolják, hogyan érzékeljük a madárdalt. Például másképp éljük meg, amikor egy utazásról hazatérünk, és meghalljuk a környékünk ismerős madárdalát: ez lesz valószínűleg a legszebb a fülnek. A fekete rigó, a csilpcsalpfüzike és a barátposzáta énekei meglehetősen különböznek egymástól, mégis mindannyian nagyon kellemes értékelést kaptak.
A téma kutatói bizonyossággal állítják, hogy a frekvencia, a hangerő és a sávszélesség kombinációja fontos szerepet játszik abban, mennyire kellemesnek érzékeljük a madárhangot. Abban is egyetértenek, hogy tudományos kutatásuk még igencsak gyerekcipőben jár.
